A videojátékok világa egy csodálatos hely, mely, mint egy mesekönyv, megragadja és elviszi színes, kalandos utakra azokat, akik kinyitják ajtaját és be merészkednek. Van itt jó, rossz, szép, ronda, furcsa, és még sorolhatnám. Egy játéknak, azonban, nem ezen attribútumoktól függ a belső, megfoghatatlan bája, hanem az energiától, amit a készítők beleraknak, hogy létrejöhessen.
Ezt nem könnyű kiszúrni, belátom. Szerencsére néhány alkotásról sugárzik, hogy a lehető legkevesebbet tették bele a fejlesztők, ellenben viszont létezik pár olyan is, melyet rossznak nyilvánít a nagyközönség, mégis nyilvánvaló, hogy nagyon próbálkoztak az alkotók, csordultig tele rakták személyiséggel, ám valami sajnos elcsúszott fejlesztés közben. Nos, mai tesztünk alanya az előbbi kategóriába tartozik, "legnagyobb örömömre". Az egy dolog, hogy a Faily Skater Street Racer borzalmasan gyenge, de ráadásul üvölt is az egészről, hogy a programozók a lehető legminimálisabb befektetéssel akarták megúszni a dolgot.
Egy "eldugott" nagyvárosi szótár szerint a "to bip" az a "kábel fektetéssel" egyenlő. Hmm...
A Faily sorozat, a Spunge Games tollából, alapvetően sem egy igényes produktumokkal teli széria, de ez alapján még nincs jogunk leírni egy játékot. Ráadásul mai tesztünk alanyának van egy hasonszőrű előde, a Faily Skater, mely egy egész tűrhető, Tony Hawk-szerű deszkás produktum. Ezt a játékmenetet versenyes környezetbe ültetni jó ötletnek tűnhet, de nagyon hamar látni fogjuk, hogy a kivitelezés igencsak primitívre sikeredett. A készítők által beharangozott hármas, a végtelen játék, végtelen tördelés és végtelen szórakozás triójából egyik sem igaz.
Hogyan is néz ki mindez? Egy elismerésre méltóan gyors betöltés után indul az éppen soron következő pálya, és egy képernyőnyomás után már gurulunk is egy lejtőn, négy rivális társaságában. Egyértelmű Kapitány mai üzenete: a cél megnyerni a versenyt. Ujjunkat horizontálisan húzogatva a képernyőn tudjuk változtatni utunk irányát, illetve ha felengedjük tappancsunk, akkor emberünk egy Ollie ugrást hajt végre. Repülés közben is rányomhatunk a képre, hogy azonnali zuhanásra késztessük karakterünket, az elnyújtott siklóernyőzés helyett. Több deszkás trükkre azonban ne számítsunk.
Nincs annál hangulatosabb, mikor láthatod a pálya két oldalán a végtelen űrt.
A pálya tele van érmékkel, akadályokkal és lila gyűrűkkel. Minden Ollie után kapunk manit, attól függően, hogy milyen minőségben értünk földet (vagyis, mennyire jó ritmusban nyomtunk a képernyőre a leérkezés pillanatában; megkésve, túl korán, vagy tökéletesen), de a lila gyűrűkön való átugratás és az ellenfelek felrúgása is gyarapítja az pénzgyűjteményünket. Ezen utóbbi azért vicces... ó elnézést, úgy értettem röhejes, mert ütközzünk bárhogyan is egy ellenlábasunkkal, mindenképpen ő fog elrepülni. Mi csak akkor, ha nekimegyünk egy statikus akadálynak.
Ilyenkor a pályát újra kell kezdeni, de semmit sem veszítünk, sőt. Ugyanúgy megkapjuk a tíz százaléknyi haladást az épp soron következő vizuális bónusz megnyitásához, mintha elsőként végeztünk volna (deszka és karakter "skin"-eket kaphatunk így). Tehát tulajdonképpen semmi tétje sincs a játéknak, a jutalmat mindenképpen megkapjuk.
Kíváncsi vagyok, mennyi ideig tartott ennek a "skinnek" a megalkotása.
Az összegyűjtött érméket két fejlesztésre tudjuk költeni: az egyik a sebességünket, a másik a "mágneses" képességünket növeli. Ezen utóbbi szimplán annyit jelent, hogy a távolabb lévő érmék is bevonzódnak hozzánk, nem kell direkt áthajtani rajtuk. Ezek a fejlesztések csupán tíz-tizenegyszer növelhetőek; ezek után feleslegessé válik a pénz szedegetése. A pályákat ettől függetlenül még van értelme folytatni (bár nem túl sok), hisz a fent említett optikai tuning-elemekből azért van egy-kettő. Karakterkinézetből harminc, deszkaféléből pedig tizenhat variáns van.
Azonban hamar azon érzés fog minket hatalmába keríteni, hogy a pályák semmit sem változnak, ahogyan haladunk előre. Ugyanazon városi környezetben gurulunk lefelé, ugyanolyan akadályokkal, csupán más helyre rakva, illetve a lejtőszerkezet változatos alkalmazását sem vitték túlzásba. Egy-két óra játékkal elég pénzt össze tudunk szedni, hogy elérjük a fejlesztések maximális szintjét, de legalább eközben agyunk olyannyira leépül, hogy fel sem tűnne, ha tényleg pályaismétlésbe szaladnánk. Az egész összefolyik, és mintha purgatóriumban lennénk. Nem borzasztó, csupán végtelenül monoton, és saját bőrömön tapasztaltam, hogy kiváló orvosság az inszomniára.
Amikor annyira unatkozol, hogy észreveszed: mindkét oldalon egy irányban parkolnak a kocsik.
Több száz pálya vár ránk, minden bizonnyal, én a száznegyedikig bírtam eszmélettel (aztán az asztalon koppanó fejem ébresztett). Azonban egy rendkívül fontos mobiljátékos aspektus hiányzik az egész "alkotásból": hol vannak a mikrotranzakciók? Há nehogymá egy se legyen, Biztos úr. Pedig ez a helyzet, nem fognak felugráló partizán napi ajánlatok terrorizálni minket, viszont így felmerül a jogos kérdés: ez egy ingyenes játék, mégis miből lesz a készítőknek fizetése?
Nos, a lehető legundorítóbb módon jutnak hozzá a zöldhasúhoz: reklámokkal. Szinte minden egyes, nyomorul pálya végén, teljesen mindegy, hogy fejest ugrottunk a környezetbe, vagy elsőként értünk be (próbáltam nem első helyet elérni, roppant nehéz, a gép gyakran hagyja, hogy nyerjünk), mielőtt folytathatnánk a "mókát" végig kell néznünk más játékok, vagy szervezetek reklámjait. Rohadt idegesítő, enyhén szólva is. Ráadásul sokszor gyorsabb kilépni és újraindítani a játékot, ha nem akarjuk kivárni az adott videó végét.
Jaj ne: föld alatti gáz-cső-fogaskerék! Az egyetlen gyengepontom.
Semmi munka nem ment bele ebbe az "alkotásba", és ez nagyon is érződik. Még a rossz játékok fejlesztőinek is kijár a tisztelet, hisz mégiscsak rengeteget dolgozhattak vele, programozni nehéz dolog, a felső vezetéssel hadakozni pedig még nehezebb, azonban a Spunge Games csapata nem érdemel sajnálatot, mert ezzel a játékkal pár hétnél többet nem igazán foglalkozhattak. Szomorú, hisz egy ilyen címben rengeteg potenciál rejlik.
Ehelyett kaptunk csapnivaló, ismétlődő zenét (egy szám megy, ami ráadásul generikus, és hamar meghozza a fejfájást), bugyuta grafikát és egy repetitív játékmenetet, ahol vagy nekimész egy falnak, vagy első helyen végzel. Semmi trükközés Ollie-n kívül, semmi érdemleges jutalom, amiért megérné szenvedni, egyedül a pályaszámlálót lehet nézegetni, és fogadni, hogy mikor fogy ki a program a számokból. Mondjuk ennek a fogadásos ötletnek a kitalálóját még a legelvetemültebb ivó partikon is ablakostul szórnák ki a fenébe (biztos, hogy nem tapasztalatból tudom).
A Faily Skater Street Racer letöltése itt: Google Play | iOS App Store
