Futurama: Worlds of Tomorrow játékteszt

2017. július 07.
44.1901
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Futurama-sorozat bár soha nem tudott felnőni olyan nagyokhoz, mint a The Simpsons, a Family Guy vagy a South Park - persze mindez szubjektív -, ellenben a különc kis széria így is nagyon szép rajongótábort sorakoztatott fel maga köré. Ezért is érintett sokakat olyan kellemetlenül, amikor pár évad után az alkotók abbahagyták, és konkrétan azóta semmilyen formában sem hallottunk egy esetleges folytatásról. Sőt mi több: még egy épkézláb mobiljáték sem készült belőle, ami számunkra még inkább érthetetlen volt.


A helyzet azonban most végre megváltozott, lévén a TinyCo munkatársai megalkották a Futurama: World of Tomorrow című mobiljátékot, ami korábban alaposan felkeltette a figyelmünket azáltal, hogy a sorozat eredeti alkotói is közreműködtek benne. Emiatt már a megjelenés előtt kaptunk egy olyan animációt, ami simán elfért volna a szériában is, így nagy reményekkel vártuk az alkotást, hogy ugyanúgy el tudjon kápráztatni minket, mint a sorozat. Sajnos azonban egy kicsit csalódnunk kellett.

Futurama: Worlds of Tomorrow játékteszt - 2. kép

Persze a hangulat rendben van, a hamisíthatatlan szereplők is egytől-egyig szerepet kaptak benne, sőt néhány egészen őrült kalandot is átélhetünk, de elég foghíjas például a humor, és a játékmenet sem igazán tudott lenyűgözni minket. A végeredmény megkedvelésében pedig sajnos még a történet sem segített, méghozzá olyannyira nem, hogy nagyjából annyival lezavarták az egészet a készítők, hogy egy különleges lény elpusztította az egész világot, így különféle fekete lyukak beszippantották New New York-ot, és pár ismerősünket, valamint Leelát is, ergo a feladatunk, hogy újra felépítsük a várost, illetve körbejárjuk az univerzumot pár őrült kaland és erőforrás kedvéért.

A Futurama: World of Tomorrow játékmenete alapvetően két részre osztható. Az egyik maga a városépítés, aminek során folyamatosan feloldhatjuk az újabb és újabb területeket, miközben épületeket és egyéb apró-cseprő dolgokat építhetünk New New Yorkban, amivel elérhetjük apránként az egyes szereplőket is, miközben küldetéseket oldhatunk meg. Az egyik bibi itt van: a küldetések unalmasak, illetve nem is unalmasak, hanem konkrétan semmi dolgunk sincs bennük. Hiába lenne kellemes a körítés - például szerezz cigit Bendernek -, ez annyi, hogy rákattintunk, eltelik pár perc, és a küldetés teljesítettnek minősül. Mi ez, kérem szépen?

Futurama: Worlds of Tomorrow játékteszt - 3. kép

Minél jobban építgetjük és szépítgetjük városunkat, annál magasabb szintre fejleszthetjük karakterünket, és annál több lehetőség, illetve küldetés nyílik meg előttünk, de ezek változatossága kimerül a fentiekben, ami annak ellenére is kellemetlen, hogy a készítők próbáltak egy alaposabb menedzsmentet megvalósítani az alkotásban, ezáltal gyűjthetünk pénzt, cukorkát, pizzaszeleteket, és persze egy halom valódi lóvét is elkölthetünk, ha valamiből kevés van. A városépítés része tehát unalmas, de a Futurama mobiljáték nagy űrkalandokat is kínál, aminek során felfedezhetjük a galaxist, értékes ereklyéket és erőforrásokat gyűjthetünk, illetve harcolhatunk.

Ez utóbbi, avagy a harcok ismét fontos elemet képeznek a játékban, bár megvalósítását nem értjük. Míg ugyanis az alkotás többi része teljesen normál grafikával rendelkezik, addig ezen a részen visszarepülünk a 16 bites korszakba, egyfajta pixeles megoldásokkal a középpontban, ami nem néz ki rosszul, de ezek után annyira gáz, hogy kedvünk sem volt a harcokhoz. Nem is sikerült túl izgalmas harcrendszert összedobniuk a készítőknek, ergo a körökre osztott ütközetek során az általunk választott csapat felsorakozik az egyik felén, szembe az ellenséges brigád, és a nagy lövöldözés közepette időben kell az ellenségre csapnunk támadáskor, és ugyanezt kivitelezni saját hőseinkkel védekezéskor is. Ennyi az egész. Unalmas? Az nem kifejezés...

Futurama: Worlds of Tomorrow játékteszt - 4. kép

A Futurama: Worlds of Tomorrow tehát nem éppen azt kínálja számunkra, amit elvártunk volna korábban, sőt mi több, inkább csalódást okozott. Bár ingyenes, de több helyen határozottan azt érezteti velünk, hogy ha nem fizetünk, akkor órákig tobzódhatunk egy helyben - főleg magasabb szinteken - ezáltal minél többet játszunk vele, annál idegesítőbbé válik. Ennél talán még egy match-3-nak is jobban örültünk volna...

A Futurama: Worlds of Tomorrow elérhető itt: Google Play | iOS App Store
2 hozzászólás

SamsungFan

8 éve, 6 hónapja és 6 napja

Hát ennél sokkal jobbra számítottam... szomorú smiley

válasz erre

fonemaker

8 éve, 6 hónapja és 6 napja

Kár érte. Pedig vártam.

válasz erre