Már nem is emlékszünk pontosan, hogy a sorozat beindulása óta milyen sok videojátékot és mobiljátékot ihletett a Trónok harca, abban azonban nagyon biztosak vagyunk, hogy közülük egyik sem okozott számunkra maradandó élményeket. Hiába akadtak ténylegesen ígéretes próbálkozások, sajnos a közelébe sem értek a televíziós sorozatnak vagy a könyveknek, de még a képregények is sokkal kellemesebb élményeket kínáltak annak ellenére, hogy egyébként ezredszerre mesélték el az unalomig ismert sztorit. Ellenben a játékokban ott volt a lehetőség, hogy mellékágakat derítsenek fel, azonban a legtöbb próbálkozás sajnos kudarcot vallott...
Éppen ezért őszintén reménykedtünk a Behaviour Interactive által gondozott Game of Thrones Beyond the Wall című újdonságban, mely már első ránézésre is komolyabban vette magát, mint az eddigi próbálkozók, ezáltal már a történet tekintetében egy olyan mellékágat vázoltak fel a készítők, ami több volt, mint ígéretes. Ebben az alkotásban ugyanis a nagy sorozat előzményeibe próbálnak beavatni minket az alkotók, és mivel ezzel a témával korábban csak kevesen foglalkoztak, ezért őszintén reménykedtünk benne, hogy itt és most alaposabban belekóstolhatunk valami olyan dologba, amire George R. R. Martin sem volt képes.
Persze elég nyilvánvaló, hogy nem vártunk annyira magas minőségű munkát, mint az író részéről, de azért reménykedtünk ebben-abban, mint utólag kiderült, nagy kár volt, hiszen a történetről annyit tudunk meg, hogy
48 évvel a televíziós sorozat előtt játszódik, de olyan orbitálisan nagy káosz az egész, hogy ember legyen a talpán, aki érti majd, hogy ha a fenti állítás igaz, akkor miért ugrálunk ide-oda az idősíkokon, és hogy kerül ide Havas Jon, aki az idővonal szerint meg sem született még.
Spongyát rá, a játékmenet ettől még lehet jó, gondoltuk kifejezetten optimistán, azonban elegendő volt pár csatát lenyomnunk ahhoz, hogy rájöjjünk: itt sem találták fel a kereket a fejlesztők, éppen ellenkezőleg.
A Fekete várban tanyázó Éjszakai őrség tagjaként ugyanis nagy küzdelmek részeseivé válhatunk majd, és gyakorlatilag ez minden, amit értünk a játékban, illetve ami apropót ad az ütközeteknek, melyek a körökre osztott stratégiák sajátosságain alapulnak, méghozzá némi szerepjátékos elemmel kiegészülve, hiszen egy-egy összetűzés között lehet fejlődni, lehet mellékes teendőket végezni, csapatot építeni, másokkal mókázni és persze találkozni az ismert szereplőkkel.
A Game of Thrones Beyond the Wall részeként tehát minden egyes sakktáblaszerűen felosztott csatatéren különféle csapatos küzdelmek részeseivé válhatunk majd, ami azt jelenti, hogy mi is több emberrel állunk majd ki harcolni, és a másik oldalon szintén egy csapattal,
rendszerint jelentős túlerővel kell szembenéznünk. Ez persze soha ne ijesszen meg minket, hiszen még a boss harcok is úgy lettek kialakítva, hogy játszi könnyedséggel át tudunk verekedni az ellenséges vonalakon, hiába vannak létszámfölényben, már a kezdet-kezdetén annyira erős sebzéseink vannak és olyan brutális extra képességeink, hogy azt élmény nézni.
Kis túlzással többet tölt a játék és több időt vagyunk a menüben, mint a csatatereken, hiszen különösebb taktikázásra sem lesz szükségünk ahhoz, hogy felülkerekedjünk az ellenfeleken, ami sajnos már az első fejezetben hihetetlenül unalmassá és repetitívvé teszi az összecsapásokat.
Gyakorlatilag nincs kihívás, hiszen nem kell attól rettegnünk, hogy az adott pályán milyen rémségekkel eresszenek össze minket - elég gyér a felhozatal amúgy is -, hanem úgy csapunk bele a lecsóba, hogy tudjuk: úgyis győzni fogunk. Ha pedig ügyesen fejlődünk, ez az érzés a későbbiekben sem veszik ki a játékból!
Tény és való, hogy a Game of Thrones Beyond the Wall első blikkre minden rajongót elvarázsol, hiszen
áramlik belőle a hamisíthatatlan Trónok harca hangulat, az ismert szereplők, a nyilvánvaló utalások és tények, azonban előbb a történet vérzik el, majd sajnos a játékmenet is nagyon gyenge összképet mutat, így aki egy kicsit is jobban elmerül benne, az biztosan komoly csalódásként éli majd meg az egészet.
A Game of Thrones Beyond the Wall elérhető itt:
Google Play |
iOS App Store