Girl Cafe Gun játékteszt

2021. szeptember 14.
117.3211
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Aki rendszeresen követi magazinunkat, annak bizonyára feltűnt, hogy milyen sok Gatcha-típusú szerepjáték fordul meg a tesztek listájában. Ez részben azért van, mert irgalmatlanul sok ilyen produktumot készítenek a túlbuzgó fejlesztők, részben pedig amiatt, mert egy jól megalkotott gyűjtögetős szerepjáték nagyon könnyen magával tud ragadni.


Van egy-két bejáratott dolog, amivel az ilyesféle játékok előszeretettel szoktak élni; tele pakolják csinos, dekoratív női szereplőkkel, hajmeresztő sztorikat mesélnek el és nem hétköznapi harcrendszerrel próbálnak előállni, melyet még automatizálni is lehet. Jómagam az Azur Lane-t illetve az Alchemy Stars-t tolom szenvedéllyel, azonban eddig még nem találkoztam olyan alkotással, mely ebbe a zsánerbe tartozott, és nem neveztem volna a legrosszabb esetben is elfogadhatónak.

Az ingame megjelenése a kisasszonyoknak eléggé mosottra sikeredett.

Az ingame megjelenése a kisasszonyoknak eléggé mosottra sikeredett.


Mai tesztünk alanya, a Girl Cafe Gun is egy ilyen program: kellemes, annak ellenére, hogy minimális újításokkal áll elő, a fura címet leszámítva. Hisz a közönség érdeklődését első sorban egy megfogó címmel kell felcsigázni. Ha ez megvan, akkor jöhet a már bevált, ismerős játékmenet, mely csak annyira üt el a többitől, hogy ne legyen egyértelmű a hasonlóság... legalábbis a nagyon laikusoknak.

A történet szimplán indul, azonban hamar komplikálttá válik; alapvetően lányokat kell irányítani és fertőzötteket irtani pályáról pályára. A szóban forgó hölgyek szabadidejüket egy kávézóban töltik, ahol dolgoznak, edzenek, lazítanak és ölbe tett kézzel várják, hogy ajándékokkal halmozzuk el őket, és belénk bolondulhassanak. Kell ennél több, hogy egy játékra teljesen rákattanjunk?

Az alsó csík a csapat pajzsát mutatja. Ha az nullázódik, akkor sérülni fognak embereink.

Az alsó csík a csapat pajzsát mutatja. Ha az nullázódik, akkor sérülni fognak embereink.


Igen, azonban a Girl Cafe Gun ilyen téren is relatíve jól teljesít. A szereplők a szokásos csillagos rendszert követik, mint általános erőmérő, de szintet is lépnek, illetve fegyvereket is lehet rájuk akasztani, melyeket ugyancsak lehet fejleszteni. Mindegyik hölgynek van három passzív és egy aktív képessége; ezen utóbbit harcok során kell manuálisan aktiválnunk, míg a passzívak maguktól kifejtik hatásaikat.

A lányok képességeit "Awakening"-gel, maximális szintjüket pedig "Limit Break"-kel lehet megnövelni (ismerős terminusok, igen, igen). Ezekhez mind külön nyersanyagra lesz szükségünk, melyeket úgynevezett "Bounty Hunt"-okon szerezhetünk, ugyanis a kampány nyüstölése kis eséllyel fog ezekhez szükséges cuccokkal megdobni. Leggyakrabban XP-t adó modulokat, lila kristályt (pénznem), különféle fegyver-, illetve kártyahúzós jegyeket, no meg "Earth Coin"-okat kaphatunk a sztori pályáinak teljesítése után.

A tréning leginkább a lányok és a játékos között kapcsolatot erősíti.

A tréning leginkább a lányok és a játékos között kapcsolatot erősíti.


És ezzel el is jutottunk a Gatcha részéhez a játéknak. "Earth Coin" költésével tehetünk szert új szereplőkre, illetve felszerelésre, de ha vannak jegyeink, akkor azokat is beválthatjuk egy-egy "ládanyitásra". A felesleges dolgokat széttörhetjük alapanyagokra, illetve ha karakterkártyáról van szó, akkor "Awakening"-hez is felhasználhatjuk őket feltéve, hogy az elpusztítást elszenvedő lap ritkasága és neve megegyezik a fejlesztésre váró szereplőével.

A harc rendkívül egyszerűen lett megoldva, legalábbis elméletileg. A bal oldali virtuális analóggal irányítjuk a maximum háromfős csapatunkat, a jobb oldali gombokkal pedig lövöldözésre, és speciális képességeik ellövésére bírjuk a tagokat. A lányok automatikusan a legközelebbi ellenfelet fogják lőni, azonban őket forgatva mi is meghatározhatjuk a támadásuk irányát.

Szintléptetés, képesség- és csillagnövelés áll rendelkezésünkre, mint fejlesztési opciók.

Szintléptetés, képesség- és csillagnövelés áll rendelkezésünkre, mint fejlesztési opciók.


A magas erőszinten, a jó képességeken és az ügyesen használt elvetődés gombon kívül más tényezőkre is oda kell figyelni egy haddelhaddnál. Embereink kasztokkal is fel vannak vértezve: lehetnek sebzők (pajzstörő, vagy sérülésokozó), támogatók, gyógyítók avagy védekezők. Továbbá különféle sebzéstípusok is vannak, és a játék még szól is, néha, ha van az adott pályára, ezek alapján, egy tuti csapatfelállása.

Mondjuk igencsak eszement ajánlatai vannak szegény AI-nak. Csak azért, mert egy küldetésre a biológiai lények elleni fegyverzet a nyerő, gond nélkül benyom három egyes szintű, egy csillagos lányt a csapatomba. Persze azt már elfelejti megemlíteni, hogy az ajánlott erőszintet retekül nem ütöm így meg. Szóval csak ésszel alakítsuk ki a felállásokat, az automatikus csatát pedig ugyancsak felejtsük el, hisz a mesterséges okosság nem igazán ismeri a kitérés fogalmát.

Irénke egy nehéz dió; de elég perverzióval őt is "fel lehet törni".

Irénke egy nehéz dió; de elég perverzióval őt is "fel lehet törni".


Egy csetepaté végeztével visszatérhetünk a kávézóba, hisz ki ne akarna magába borítani egy csésze Makkiátót, melyet aranyos kosztümökbe bújtatott kisasszonyok szolgálnak fel? Hát én mondjuk nem, mert legutóbbi kávézásom alkalmával a főnök úr péklapáttal volt kénytelen beadni nekem a nyugtatót, annyira felpörögtem, azonban itt szükségünk lesz a kávéfőző serény használatára, ugyanis lóvét és hírnevet is kaphatunk a jó itóka eladásáért. Külön kávéérmékre is szert tehetünk, melyekből a vendéglátó egységet fejleszthetjük.

Ez a biznisz igazából mellékes; a fontosabb hozománya, hogy a hölgyekkel itt létesíthetünk közelebbi kapcsolatot, ajándékokat adhatunk nekik, megismerhetjük őket nagyon alaposan; mert mindig is arra voltam kíváncsi, hogy kedvenc virtuális gladiátoromnak mekkora a mellmérete. Ezen kívül üzeneteket válthatunk velük, illetve kiegészítő sztorifejezeteket is átélhetünk a társaságukkal, feltéve, ha elég magas kapcsolati értéket érünk el velük.

A boss ellenfelek is rendelkeznek néha speciális adottságokkal.

A boss ellenfelek is rendelkeznek néha speciális adottságokkal.


Szóval lesz rengeteg tennivaló, ez nem vitás, ám ha nem volna ennyi sem elég, akkor különféle időszakos események, klánkihívások és egyéb játékmódok is várnak még ránk. No, meg randizni is lehet a lányokkal... az a legfontosabb nem? PvP-re nagyon ne számítsunk, azonban különféle öltözékekre már annál inkább, illetve... fejsimogatásra. Mert a hölgyek azt szeretik. A merészebb akciókat mondjuk kiszedték a nyugati kiadásból, mert a Live 2D-s avatárokat is tessék úgy kezelni, mintha valódi lányok lennének.

Aki nem játszott még túl sokat az ehhez hasonló alkotásokkal, és kedveli a zsánert, annak nagy valószínűséggel tetszeni fog a Girl Café Gun. Szolid kis játék, sok tartalommal, érdekességgel, itt-ott botladozó grafikával és kellemes muzsikával, azonban a Gatcha veteránoknak túl sok újdonsággal nem tud szolgálni a szereplőket leszámítva. Engem végső soron nem igazán tudott meggyőzni, azonban most inkább mentem; csomó megválaszolatlan üzenet vár rám, és még Lidiát is meg kell simogatnom... a fejét, A FEJÉT...

A Girl Cafe Gun letöltése itt: Google Play | iOS App Store
5 hozzászólás

Mendez

2 éve, 9 hónapja és 23 napja

Gargameth írta:
Nos, nem véletlenül vagyok WeabooMaster2000-ként elhíresülve... a rendőrségi fájlokban...
röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Szoknyácska

2 éve, 9 hónapja és 23 napja

Szexi játék mosolygó smiley

válasz erre

Gargameth

2 éve, 9 hónapja és 23 napja

Bencus86 írta:
Nem csoda hogy tetszett a sok cici, te csúnya fiú!!! röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley
Nos, nem véletlenül vagyok WeabooMaster2000-ként elhíresülve... a rendőrségi fájlokban...

válasz erre

Bencus86

2 éve, 9 hónapja és 24 napja

Nem csoda hogy tetszett a sok cici, te csúnya fiú!!! röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

peter97

2 éve, 9 hónapja és 24 napja

Nem erre számítottam, azt hittem tucat lesz. meglepett smiley

válasz erre