Ismert mesekarakterrel játékot, filmet, vagy akármilyen szórakoztatóipari alkotást készíteni általában kifizetődő. Hisz a célközönség nagy része ismerni fogja a központi szerepet elfoglaló szereplőt, tudnak regélni a csemeteinknek, hogy "bezzeg a mi időnkben" és a gyerekek is könnyű célpontoknak számítanak az ilyesféle marketing húzásnak, hisz eredetileg nekik készültek ezek a történetek.
Ebből fakadóan nem nehéz megválaszolni, hogy a Disney miért csinálja újra az ismert rajzfilmjeit élőszereplős produkciókként, még, ha a minőség eléggé megkérdőjelezhető, illetve miért kap a legtöbb ilyen tematikával ellátott sikeres alkotás minimum egy, általában az eredtinél jóval gyengébb folytatást. Azonban mi a helyzet akkor, amikor az embernek nincs joga ezekhez az szeretett és nagy múlttal rendelkező szereplőkhöz? Nos, felhasználja a neveiket és az eredeti háttértörténetükből egy-két mozzanatot, majd egy gatcha játékot csinál az egészből.
A Grimlight: A Tale of Dream készítői pontosan ezt a felfogást követték, és negyvenhárom ismert nyugati és keleti mesefigura segítségével egy teljesen eredeti történetet mesélnek el. Megjelenik az "Isekai" zsáner is (a főhős egy teljesen ismeretlen világban találja magát egyik pillanatról a másikra), némi amnéziával megspékelve, no meg tiszteletét teszi a manapság nevetségesen felkapott multiverzum ötlete is, kiegészülve az egyértelműen férfi szereplők nővé alakításával (egy-két kivétellel).
Legtöbb esetben tizenöt kristályt kell beosztanunk egy csata folyamán (plusz-mínusz hármat-négyet).
A Grimlight-ban a játékos által irányított karakter egy teljesen új környezetben ébred fel, nem emlékezve semmire. Egy Aurora nevezetű hölgyemény segíti az első lépéseit, tanítja meg harcolni, és prezentálja a játékot átfogó küldetést. Ez a gonoszok legyűrése lenne, nem meglepő módon. A sztori egyszerűen indít, de komplikálttá és meglepően érdekessé, helyenként szórakoztatóvá válik.
Látszik, hogy nagyon próbálkoztak az írók valami eredetit összehozni, és ez úgy-ahogy sikerült is nekik, de ne legyünk meglepődve, ha félúton elkavarodunk kicsit. A multiverzumos elméleteknél megesik, hogy felcsavarodik az agyunk, és inkább a női karaktereket fogjuk bámulni, mint természetes védekezés a meg-megjelenő paradoxon okozta elmekisülés ellen.
Ez a Kalapos nem tűnik nagyon őrültnek.
Tehát a mese olvasása mellett harcolni is fogunk, elég sokat, de a főszereplő nem vesz részt a haddelhaddban, ő csupán megidéz rég elfeledett hősöket, kiknek rendkívül ismerős neveik lesznek. Ott figyelhet csapatunkban Jancsi, Juliska, a Kis Hableány, Hamupipőke, a Csizmás Kandúr, a... kukac az Alice Csodaországban-ból? Maga Aliz is tiszteletét teheti az egész pereputtyával (a Fehér Nyúllal, a Kalapossal és a Vigyori Macsekkel), illetve feltűnhet .... Drakula? És Báthory Erzsébet is? Öhm... Hát ezek kimaradtak az esti meséimből.
Tamamo No Mai meg kicsoda? Azon kívül, hogy egy rókalány? Jó, nem vagyok igazán művelt a Japán mesevilágban (az imént említett hölgy egyébként Békalencse Kisasszony néven is ismert és Japán egyik leghíresebb kitsune (róka-démon-féle) karaktere), de nem csak a keleties nevű szereplők nem mondtak nekem semmit, de néhány totál ismeretlen nyugati szereplő is megjelenik (Vita, Odile, Odette). Sebaj, mindegyiknek van egy kis háttérsztorija, bár azok minimálisan hivatkoznak a valós legendákra és inkább egyedi történetek.
Persze, pazarold a kaját a sületlen Frankenstein-kísérleteidre. Heh... sületlen... pedig eléggé sült... na mindegy.
A legtöbb szereplő női; az elérhető negyvenháromból összesen hat tartozik a férfi nemhez: Dzsepettó, Jancsi, a Vadász (Piroska és a Farkas), Drakula, a Szörny (Szépség és a Szörnyeteg), illetve a Kalapos. Mivel multiverzumos izéről van szó, ezért nem probléma, csak volt egy sanda gyanúm, hogy a készítők jobban szerették a lányokat megrajzolni. A szubjektív véleményem nem hibáztatja őket.
A szereplőket gatcha szokásokhoz híven megidézéssel szerezhetünk, különféle fizetőeszközök beváltásával. Ha már meglévő karaktert húzunk ki (ez gyakorta meg fog esni), akkor egy "Token"-t kapunk a szóban forgó hős arcával, melyet fejlesztésre használhatunk fel. Csapatunkban egyszerre tíz emberke lehet legfeljebb, ám egy harc során gyakorta csupán fele annyit tudunk megidézni, ugyanis kristályba kerül minden egyes szereplő előhívása, melyből eléggé limitált mennyiséget kapunk.
A harc, jó szokásokhoz híven, majdnem teljesen automatikus.
Nem volt teljesen világos, mitől függ a megidézéshez szükséges kristálymennyiség, ugyanis volt, hogy egy ötcsillagos karakter négybe került, ám egy négycsillagos pedig ötbe. Ráadásul ezen utóbbi nem is volt magasabb tapasztalati szinten. Lehet, a kaszton is múlik, és a tankok drágábbak, mint a sebzők és a támogatók? Hát tudja a búbánat. A megszokott tűz-víz-természet triumvirátus, a sötétség-fény párosítás mellett ugyancsak megjelenik, karakter-archetípusként, kicsit megkavarva a stratégiázást egy összecsapás előtt.
Tehát oda kell figyelni, hogy a tankok elől legyenek, a többiek hátul, illetve rá kell pillantani az ellenfeles lények elemi fajtájára is, hogy a megfelelő ellentípust hozzuk a bónusz sebzés miatt. Embereinknek speciális képességeik is vannak, melyeket akkor tudják ellőni, miután feltöltődött az energiaszintjük (ezek támadások után növekednek). Persze, ha lusták vagyunk, rábízhatjuk a mesterséges okosságra is az egészet, a tervezésen kívül, hisz egyébként is magától megy a csatázás alapvető folyamata.
Robin Hood meglepően dögösen fest.
Egy harc végén jutalmakat kapunk, emberkéink azonban nem fejlődnek, ezért, ha szinten akarjuk őket tartani, akkor fel kell használnunk az ilyenkor szerzett tapasztalati köveket, könyveket, illetve a különféle nyersanyagokat, hogy csapatunkat jobbá tudjuk tenni (tapasztalati- és csillagszint-, képesség-, fegyverzet- és belső adottságügyileg). Nagyon sokba kerül ez a procedúra, így minden emberkét a maximumon tartani nem lesz egyszerű, ráadásul limitált számban tudjuk a játékmódokat nyüstölni, hála az energiarendszernek.
Játéklehetőségből nincs túl sok. A kampányon, illetve a karakterek melléktörténetein van a hangsúly, melyeket a kalandor céhben tudjuk megnyitni, a különféle "skin"-ek mellett. Miután végigmentünk egy kampányfejezeten, és minden részét háromcsillagosra teljesítettük, akkor visszatérhetünk egy negyedik csillagért is ("Challenge Mode"), ám ekkor az ellenfél jóval erősebb lesz, mi pedig kevesebb kristállyal kell, hogy dolgozzunk.
Azért a speciális képességeket mi is ellőhetjük. Jajdejónekünk.
Nem rossz, de sajnos, ha elakadunk, akkor egyedül a nyersanyaggyűjtögető barlangokat fogjuk tudni nyüstölni, illetve az igencsak egysíkú PvP móddal lehet még elütni az időt, ha fejlődésre vágyunk. Ezeken kívül technikai problémák előfordultnak, a szerverkapcsolat nem a legstabilabb, így a megjelenést követő első pár napban nem igazán tudtam belépni sem. Ez azóta sokkal jobb lett, de még így is előfordul, hogy kicsit gondolkoznia kell a rendszernek, hogy mégis milyen eredménnyel jár egy gomb lenyomása.
Mindezektől függetlenül egy próbát megér a Grimlight; nem egy eldobom-az-eszem durranás, tulajdonképpen semmi igazán nagy újítást nem hoz a megszokott recepthez, de a karakterek jól festenek, a sztori elfogadható és ki ne akarna állatfülekkel és farkakkal felvértezett szereplőkkel irtani a gonoszt? Khm, jó tisztelet a kivételnek.
A Grimlight letöltése itt: Google Play | iOS App Store
