Hoods Robbery: Heist Game játékteszt

2023. március 02.
92.5691
Nehéz jó bankrablós játékot találni, ez nem kérdés - és tulajdonképpen el sem tudom képzelni, hogy mégis hogyan lehet ezt a témát jól elhelyezni a mobiljátékok környezetében. Szerencsére egy próbára teljesen alkalmas alternatívát kínál az Engin Guven Productions játéka, a Hoods Robbery. Ez a rövid kis móka nem teszi magasra a lécet és cserébe nem is próbál bonyolult lenni.


Pár nappal ezelőtt landolt Androidon egy népszerűtlen csapat második játéka. Az Engin Guven dolgozói eddig egy ismeretterjesztő, ám de letöltésekben nem bővelkedő app-ot, valamint egy 2D-s, letöltési számoktól szintén mentes játékot tudhatnak maguknak.

Az eddigi sikertelenségeket nézve a Hoods Robbery ahhoz képest messze nem egy rossz mobiljáték. Mint mondtam, a produkció nem akar sokat vállalni - ennek súlya alatt feltehetően amúgy is megbukna - de amit nyújt azt némileg jól adja át. Nem mondom, hogy év játéka esélyes, meg hogy nagyon szuper mindenféle hibák nélkül - azonban ezeket el lehet neki nézni egyelőre, hiszen egy egyelőre tapasztalatlan stúdió készítette.

Főhősünk igazi kocka

Főhősünk igazi kocka


Sok nagy kiadó sokkal komolyabb hibákat vét. Ezek mind igazak a munkára, ahogy az is, hogy mintha összecsapott lenne kissé, de messze nem sülhet ki a következő próbára valami mérföldekkel szórakoztatóbb ebből.

Kapunk ugyanis egy fickót, akivel a feladatunk - milyen meglepő - bankot rabolni. Nincs az orrunkra kötve miért, de nem is fontos ez az információ - nagy eséllyel azért hogy kissé feldobja emberünk az életszínvonalát. A lényeg, hogy fegyverrel végigszaladjunk a zsarukon, kiraboljuk a bankot, majd visszarohanjunk a metróba, ahol nemes egyszerűséggel véget is fog érni a küldetésünk.

Három, látványra különböző, de valójában egyetlen pályából tudunk választani. Az út, amin haladunk fog változni a három variációban, az ellenfelek és azok elhelyezkedése pedig többnyire random, szóval azt meg amúgy sem lehetne kikövetkeztetni. Maga a játékmenet nagyon egyszerű, mert csak menni kell és lőni mindenkit.

Roppant hangulatos a látvány...

Roppant hangulatos a látvány...


Egyidőben három fegyver lehet nálunk: elsődlegesként egy pisztoly, másodlagosként egy bármilyen shotgun, gépfegyver, avagy sniper és végül egyféle gránát. A fegyverharc eléggé gyerekcipőben jár, de azért nem reménytelen. Lövöldözni kifejezetten jó szórakozás, mert picit nehéz a célzás. Mintha állandóan ugrálna a célra tartott fegyver, nagy odafigyelést igényel a rendőrök likvidálása.

Főleg azért is, mert az ellenfeleink legyenek tőlünk akármilyen messze - és ezt értem arra, hogy akár egy nagyon-nagyon messze levő háztetőn - akkor is pontosan el fognak minket találni, bár nyilvánvalóan ez képtelenség lenne.

Most hogy ez kit fog zavarni, meg kit nem, az nyilván egyéni megítélés kérdése, de én ezen például nem akadtam fent. Azon viszont igen, hogy miféle rendőrök ezek? Éppen hogy kijövünk a metróból már egy kész hadsereg áll előttünk és egész egyzserűen nem értem miért, hiszen még semmit nem is tettünk.

...azonban nem nyújt hosszú szórakozást

...azonban nem nyújt hosszú szórakozást


Eleve honnan tudják, hogy jövök? Erre a kérdésre inkább nem kerestem a választ, de hogy őket nem lehet csak úgy kikerülni, meg ellopakodni mellettük az tuti. A mesterséges intelligencia szerintem piszkosul jóra sikerült, mert képesek mögénk jönni ezek a szerencsétlenek, néha pedig kihívás egyszerre több rendőrt kicselezni.

Ami eléggé hátrány a játékban, hogy az alapvetően TPP nézet képes megvadulni. Volt, hogy csak egy ponton érintettem a képernyőt és mindig valamennyit random fordult kamera, természetesen nem a jó irányba. Grafikai és technikai hibákkal nem találkoztam, stabilan futott a játék. A lövöldözések hangulatát nagyban fokozta a háttérben futó, helyzethez kiválóan illő zene és az igényes polygon-grafika.

Nincs az a távolság, ahonnan ne menne a heccsát

Nincs az a távolság, ahonnan ne menne a heccsát


Szépen megrajzolt polygon-elemek és környezeti tárgyak díszitik a játékteret, amik sajnos még így is élettelennek hatnak. Mivel nappal rabolunk, simán kerülhettek volna túszként ejthető gyalogosok a játékba, ezt picit hiányoltam. Összerabolt pénzünkből pedig maszkokat és újabb fegyvereket tudunk venni, amelyek maximum az újrajátszhatósági-faktort növelik, de csak ezek miatt nem biztos, hogy megéri újra végignyomni azt a három pályát.

Összességében bár elég szórakoztató dolog a Hoods Robbery, de hosszú távon is legfeljebb pár órára képes lekötni az embert, mert bár a felsoroltak tekintetében vannak jó elemek, ezek nem fognak sokkal több ideig unalommentes perceket adni. Ingyenes játékról van szó, szóval hacsak fél órára is, de ajánlom ezt a kis bohóckodást.

A Hoods Robbery: Heist Game letöltése itt: Google Play
5 hozzászólás

Chico

1 éve, 22 napja

Már szedem is!

válasz erre

SamsungFan

1 éve, 23 napja

Egypróbát megér, rálesek.

válasz erre

Mendez

1 éve, 24 napja

Pár órás mókának éppen elég lesz. mosolygó smiley

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 24 napja

Rohadt poén ahogy kinéz! röhögő smiley

válasz erre

Tommy

1 éve, 24 napja

Marha jópofa, nyomok vele pár kört.

válasz erre