Ritkának számít manapság a Full Motion Video által történő prezentáció a videojátékok világában, és talán érthető, miért. A 90-es éves évek elfeledett konzoljain már kipróbálták a fejlesztők ezt a formát, hiszen akkoriban nagy újdonságnak számított a CD technológia és az általa nyújtott végtelen lehetőség.
Ám a történelem azért van, hogy tanuljunk belőle, és hamar rájöttek a játékkészítő csapatok, hogy nem járható út egy teljes alkotást FMV alapokra helyezni, mert túl sok játék nincs benne, ráadásul macerás elkészíteni. Ugyan előfordultak azóta élőszereplős átvezető videók és kiegészítések videojátékokban, mint például a Mechcommander-ben, a Need For Speed Underground-ban vagy a C&C sorozat részeiben, többek között. Telefonokon még ezeknél is ritkábban találkozik az ember ilyen mókákkal, a Simulacra-n és néhány másik, ismeretlenebb címen kívül.
Nicole O'Neill az egyetlen szereplő, aki igazán jól játszik.
Úgyhogy mai tesztünk alanya igencsak elragadott engem eleinte, ugyanis az I Saw Black Clouds egy olyan moziélményt hoz el a játékosnak, ahol ő dönti el, hogy a főszereplő miként cselekedjen, limitált opciókból válogatva. Találkoztunk már ilyennel például az Until Dawn, a Dark Anthology sorozat és a nem rég megjelent The Quarry révén, ám azok nem FMV-k és azért tartalmaztak némi felfedezős etapokat is. Mai játékunk játékrésze viszont csak és kizárólag döntésekből áll.
A főszereplő, kinek a neve Kristina, egyik közeli barátja öngyilkosságot követett el. Mivel ő és az ismeretségi köre is tudja, hogy ezen váratlan esemény mögött egy súlyos dolognak kell állnia, ezért felkerekedik, hogy megtalálja a tragikus eset miértjét. A gyász feldolgozása mellett egy helyi kisvárosi legendát és a hozzá köthető személyeket kutatja fel, hátha ők meg tudják válaszolni az égető kérdéseit.
A többiek már kevésbé.
Természetesen paranormális dolgok is megbújnak a háttérben, ezért a válaszok nagyon hamar nem csak a barátnő halálára fognak magyarázatot adni, hanem arra is, miként tud Kristina, aki lassan üldözőből üldözötté válik, az őt ellepő sötétséget legyűrni. Ezen alapkoncepció klisésnek tűnik, de arra tökéletes, hogy felcsigázza a játékost. Ám némi ijesztegetésen kívül többet nem sikerült kihozni ebből az igencsak komoly témából, mely, állítólag, az 1992-es spanyol Alcasser-gyilkosságokon alapul.
Mint már fent említettem, a játékos nem igazán fog egyebet csinálni, mint reagál a különféle jelenetekre, miközben figyeli a mozit. Elég sok döntés vár ránk, bár a lehetőségek, sok esetben kimerülnek az "Igen", "Nem", vagy "Nem tudom" válaszokban, illetve a "Nem csinálok/mondok semmit" opció is túl gyakran kerül elő. Emiatt sokszor úgy érződött az egész, mintha valami kérdőívet töltenék ki.
Jóvanna, megyek már sötét, ominózus, biztosnincsbenneszellem lyuk.
Látszólag nincs túl sok különbség egyik és másik válasz között, az ismerős jelentsorok ritkán változnak ezek miatt. Ami viszont biztosan másképp fog csúszkálni, az Kristina nyolc állapotjelző mércéje, illetve a két fontosabb mellékszereplővel való kapcsolatát mutató csíkjai. Ezek határozzák meg a főhős diszpozícióját, és elfogadási szintjét, illetve újrajátszási lehetőség is ide köthető, ugyanis több befejezés is vár ránk, döntéseink alapján, ami így ki tudja tolni az alapvetően legfeljebb két óráig tartó mozizást.
A feszültségkeltés az egyik legjobb aspektusa ennek a műnek. Találó zenei aláfestéssel és inkább hátborzongatással, semmint durranó "jumpscare"-ekkel dolgozik a játék, ám ez nem jelenti azt, hogy nincs elvétve egy-egy az utóbbi fajtából is. Kellemesen kirázott a hideg többször is, még ha a főszereplő viselkedése ijesztően hasonlított a tipikus Hollywood-i horrorfilmekben ismert megmozdulásokra. A színészi munka elfogadható, főleg Nicole O'Neill alakítása, ám a többi karakter gyengén, helyenként pedig hajmeresztően furcsán játszották szerepüket.
A "Say nothing" egy túlságosan is gyakori opció.
Ami még bökheti a szemünket, azok a vágások, melyek a jelenetek között gyakorta túl hirtelen történnek. Ha pedig nem ez, akkor a hang látványos halkulása és felerősödése egy döntés által elválasztott két szcéna között fogja tökéletesen megakasztani az egyenletes folyamatát a narratívának. Technikai gondok is befigyeltek, például néha a rossz választ jegyezte meg a rendszer a következő jelenetben, mikor újraindítottam a játékot, és meg kellett ismételnem egy korábbi eseményt, bár szerencsére ezzel volt a legkevesebb baj.
Végül, de nem utolsósorban az írás. Én elfogadhatónak találtam, bár tény, hogy az egyébként igencsak sokkoló történetalappal nem sikerült semmi ütőset csinálniuk a készítőknek. A megfogó felvezetés után belecsúszik a tipikus mozis horror-gyengeségekbe a történet, mely ráadásul még csak nem is igazán koherens. A jelenetek közötti zökkenőmentes átvezetők hiánya azt az érzést keltették bennem, hogy a főhős ide-oda ugrál, minimális, vagy épp semmilyen logikai kapoccsal.
A barátod egy páciens volt az... építkezésen? Wut?
Egy ilyen alkotásnak két területen kell nagyon megállnia a helyét: a színjáték és a történetvezetés. Sajnálatos módon egyik sem kiemelkedő, sőt, az utóbbi igencsak gyengére sikeredett, a hangulatosan felépített riogatás pedig hamar elveszíti az érdekes mivoltát, ha lövésem sincs, mi történik.
Egyszeri játéknak, végső soron, elfogadható; feltéve, ha nagy horror- és/vagy FMV rajongók vagyunk. Az ingyen az első húsz percét nézhetjük meg a kalandnak, a többiért 1700-1800 Forintnyi zöldhasút kell kicsengetni. Számomra nem volt olyan borzalmas az élmény, de ha tényleg valami igazán kiemelkedő FMV-s horrorra vágyunk, és csak a telefon a barátunk... akkor inkább a Simulacra. Továbbra is.
Az I Saw Black Clouds letöltése itt: Google Play | iOS App Store
