Mi történik akkor, ha az őrült természet fúzióra kényszeríti az aranyos nyuszit és az aranyos egeret? Létrejön a megkérdőjelezhetően aranyos sivatagi ugróegér, amit nem szabad összekeverni a cukormókussal. Köszönjük szépen, professzor Gargának ezt a "kit érdekel" típusú előadást, de mégis miért kell nekünk erről tudnunk? Azért, mert eme infó esszenciális a mai játékunkat illetően.
Jó, igazából nem is, de mikor megláttam a szóban forgó móka címét, elgondolkoztam, hogy mi a manó az a jerboa. Ismerősnek hangzik, de mégsem az (a gerbil-re emlékeztetett; az is valami rágcsálóféle). Most már tudom, hogy ugróegér; még, hogy a videojátékok semmit sem tanítanak. Bár tény és való, hogy a Jump Jerboa című alkotással gond nélkül el lehet lenni még úgy is, ha lövésünk sincs, miféle állatka ugrál Prince of Persiásan faltól falig.
Legalábbis engem ez a hangulat ragadott el az első pályákat megtapasztalva, játékmenet illetve prezentáció terén. Igazi DOS-os grafika, hangok, akrobatikával megáldva. Mondjuk a történet nem igazán mélyen szántó, de ne rohanjunk olyan gyorsan előre. A Jump Jerboa egy platform játék, ahol feladatunk kimenekíteni egy szerencsétlen egeret... valahonnan. Szerintem valami elfuserált állatkereskedésből. Ez gyakorlatban úgy néz ki, hogy el kell juttatnunk a megszületési ponttól a célt jelző kis ajtóig hősünket. Ez a kihívás több világon keresztül kísér minket, melyek mind kilenc pályából állnak.
Ha nem nyomunk elég gyorsan, akkor az egérke a tüskére csúszik.
Persze nem ilyen egyszerű a feladat. Az A-ból B-be való eljutást különféle akadályok nehezítik meg, melyek halálos kimenetelűek is lehetnek. Nincs életszámláló, minden egyes kudarc után a pálya elejéről indítunk, úgyhogy a játék rendkívül rugalmas ilyen téren. Szerencsére a jutalomszerzés is igencsak dinamikusan van megoldva, mivel a csillagok, melyekből minden pályán összeszedhetünk egy adott mennyiséget, nem teremnek újra, miután felvettük őket, ha ismét nekimegyünk egy már teljesített szintnek.
Egy példával illusztrálva ez érthetőbb lesz. Vegyünk egy pályát, melyen van hat csillag. Felkapunk belőlük hármat, majd elérjük a célt és teljesítjük a szintet. Eldönthetjük, hogy megyünk tovább, vagy inkább újrapróbáljuk a mostanit, hisz mégiscsak az a menő, ha minden csillag a zsebünkben figyel. Azonban a pályán csupán három érhető már el az eredeti hatból, hisz legutóbb már hármat összeszedtünk; a megszerzetteknek csupán a sziluettjei láthatók.
Ha túl erősen ugrunk, akkor az egérke lefejeli a tüskét.
Tehát nem kell amiatt aggódnunk, hogy minden összegyűjtendő cuccot felkapjunk egy futam során; több részletben is lehet egy pályát 100%-osra teljesíteni. Ez dicsérendő, azonban némileg kenterbe is veri a kihívást. Ebből fakadóan a szintek legtöbbje igencsak egyszerű, és csupán a különféle akadályozó tényezők bonyolultabbá válása teszi a szinteket macerássá. No, de hogyan is néz ki az alapvető játékmenet?
Egérkénk automatikusan fut előre. Ha falnak ütközik, akkor megfordul, a képernyő lenyomására pedig ugrik. Ha enyhén tapizzuk a kijelzőt, akkor kisebbet, ha hosszan nyomjuk, akkor nagyobbat ugrik főhősünk, ha pedig egy ilyen vetődés végén falon landolna, akkor azon lefelé fog siklani növekvő gyorsasággal. Ám ameddig ebben a pozícióban van, el is tud ugrani a falról, és így már könnyű látni a hasonlóságot a Prince of Persia és eme játék között.
Ha nem nézünk mindenfelé, akkor a mukik eltarolják az egérkét.
Azonban az ugróegér élete nem csak játék és mese. A cél elérését többféle akadály is megnehezítheti, mint például elrontott ugrások (mert a legelső kihívás, amit le kell győznünk, az önmagunk bénázása), ide-oda rohangászó kis lények, rugós platformok (ha rálépsz, kilő), ugrásra megjelenő és eltűnő falak, falportálok (bemész az egyiken, kijössz a másikon), ágyúk (kilőnek, de nem ragasztanak a falra), interdimenzionális kulcsok (többször is fel kell venni őket) és ezekhez hasonló finomságok.
Individuálisan nem jelent egyik akadály sem nagy problémát, azonban, ha egyszerre többen vannak, vagy a játék készítője okosan helyezte le őket, akkor bizony a végefelé alaposan meg tudnak akasztani minket. Ám időnk és újrapróbálási esélyünk majdhogynem végtelen, ráadásul még reklámokból sincs túl sok. Csupán néhány teljesített pálya után kell végignéznünk egy pár másodperces hirdetést. Szerintem ez egy igencsak baráti megoldás, ha mindenképpen muszáj volt implementálni eme nem kedvelt funkciót.
Ha rosszul időzítjük a katapultot, akkor az egérke... tudjátok, na.
Egyelőre csak tíz világ érhető el, melyek az összegyűjtött csillagmennyiségtől függően nyílnak meg, de idővel lesz több is. Mint, ahogy mondtam, a legtöbb pálya nem nehéz, ráadásul nem kell mindegyiket tökéletesre teljesíteni, ha tovább szeretnénk menni a következő világra. Én a teszt alatt a 9. világig jutottam el... egy ültő helyben... khm nos, ez két dolgot sugall. Egyrészt azt, hogy retekül sok szabadidőm van, másrészt pedig, hogy meglepően addiktív a játék.
A klasszikus prezentáció nekem nagyon tetszett, hisz ilyen programokon nőttem fel, azonban meg tudom érteni, ha ez valakinek nem jön be. Jó reflexek, gyors döntéshozási képesség és némi szerencse: ezekre lesz szükségünk a sikeres játékhoz. Egy pálya pár perc alatt teljesíthető így tökéletes kikapcsolódás, ha véletlenül a mellékesen felejtenénk magunkat, vagy tévedésből elbújnánk meló közben a monitorunk mögött. Hisz akkor produktív egy munkanap, ha néha kicsit elengedjük az agyunkat, hadd pihenjen az is. Csak ne vigyétek túlzásba, mert akkor úgy jártok, mint én... ÁÁÁÁÁ UGRÁLÓ EGÉÉÉÉR...
A Jump Jerboa letöltése itt: Google Play | iOS App Store
