Szórakoztató látni, hogy egyetlen apró, ártatlan megjegyzésemre, milyen serényen képes reagálni a sors. Előző tesztünk végére, egy "poén" kedvéért, odabiggyesztettem zárójelben a kár szócskát, kifejezve ezzel sajnálatomat, hogy az akkor taglalt játék bevonzási taktikája nem a felszínességre alapoz. A mai tesztalanyunk viszont pontosan az ellenkezője az RPG Dice: Heroes of Whitestone-nak. Juhé.
Ebből arra lehetne következtetni, hogy a League of Pantheons alulöltözött hölgyekkel próbálja felszedni és megtartani a figyelmét a játékosnak. Azonban ez nem így van; vannak alulöltözött férfiak is, no meg inkább a domborulatoknak a látványvilága az, ami... szóval nincs történet. Színesítő szövegekkel fogunk legfeljebb találkozni, el-elszórva, de a móka mindenféle felvezetés nélkül hajít minket a "tutorial"-ba, és semmi többől nem áll a játék, mint karakterek megidézéséből, fejlesztéséből majd csaták indításából.
Szégyellem magam, de mivel annyi ilyen játékhoz volt már szerencsém, hozzászoktam ezen alkotások primitív rendszeréhez, olyannyira, hogy igazából azt kell mondanom, ezen alkotás nem rossz. Rengeteg híres mitológiai szereplő és istenség vár arra, hogy csatlakozhasson a csapatunkhoz. Mindenki emberi alakkal lett felvértezve, hisz a Szfinx csak akkor érdekes, ha vannak... mókás testrészei. Ugyan a karakterek kinézete kellemes, mivel a játék 12+-os besorolást kapott, ezért ne számítsunk semmi durván szuggesztív tartalomra. Némi háttérsztorit is kapunk mindegyik emberivé vált kreatúrához, feltéve, ha túléljük az egyértelműen javításra szoruló angol fogalmazást.
A "skin"-ek is adnak bónuszokat... a dögösebb megjelenésen kívül.
Gatcha szerepjátékkal van dolgunk, a legáltalánosabb fajtából. Akkor miért mondom mégis azt, hogy nem rossz? Mert, amit kapunk az végső soron igencsak szolid, könnyen átlátható és megérhető. Színes, kellemes a megjelenés, nem bántja a szemet indokolatlan villódzásokkal, grafikai anomáliákkal. Minden a harc körül forog, lévén, hogy nincs mese. Területről területre haladunk kis, öt fős, csapatunkkal, és náspángoljuk el az épp soron következő ellenséges csapatot.
Mindegyik emberünknek van egy kasztja és egy elemi fajtája. Egy szereplő lehet tank, közelharci sebző, mágus, vagy támogató, illetve tűz, víz, levegő, fény vagy sötétség típusú. Az elemétől függ, hogy egy emberke nagyobbat csap-e a célpontjára vagy sem: a tűz üti a levegőt, a levegő a vizet, a víz a tüzet, a fény és a sötétség pedig körbe verik egymást. Plusz, ha ugyanolyan elemű hősből több van a csapatban, bónuszokat kapnak, melyek nagysága a megegyező elemű karakterek számával együtt nő. Bár az öt különböző elemért is jár némi értéknövekedés.
Numenor? Mintha hallottam volna én ezt már valahol...
A harcok automatikusan zajlanak le, semmi beleszólásunk nincs, egyedüli feladatunk a mozizás. Így lépkedünk pályáról pályára, világról világra, egészen addig, ameddig meg nem akadunk, mert túl erős az oppozíció. Ideje, hát, elkölteni a rengeteg jutalmat, amit kaptunk. Karaktereinket szintezhetjük, jobb felszerelést aggathatunk rájuk és a csillagszintjükön is javíthatjuk, bár ezen utóbbit csak az ötcsillagról indult hősöknél lehet ötnél magasabbra emelni.
Ez, sajnos, azt jelenti, hogy a gyengébb szereplőket nincs túl sok értelme fejleszteni, mert előbb-utóbb ki fogunk tudni húzni elég számú ötcsillagról induló manust a "szerencsedobozokból", és akkor inkább abba fekteti az ember a pénzét. Mivel a játék csak úgy ontja magából a jutalmakat és kiegészítő juttatásokat, ezért nekem rekordidő alatt lett kilenc ötcsillagos hősöm, kik közül az egyiknek még egy hatodikat is tudtam adni.
Céhes fejlesztésekkel is meglephetjük önmagunkat.
Ez mondjuk nem egyszerű, ugyanis több másik hőst kell ilyenkor felhasználnunk. Általában ugyanannak a karakternek egy-két másolatára, illetve ugyanolyan fajtájú és csillagmennyiségű szereplőre is szükségünk lesz, bár ahogy haladunk felfelé, annál több "áldozatot" követel meg ez a monumentális fejlesztés. A szintlépés egy fokkal egyszerűbb: zöld itóka jellel ellátott tapasztalati pontokat, illetve lila kristályokat kell költenünk ehhez; ezen utóbbit akkor, mikor ki akarjuk tolni az elért a szintlimitet. Az abszolút szintmaximum a csillagok mennyiségétől függ egy karakternél.
Tartalom szempontjából van a már fent említett, területről területre haladó kampány; mivel kecsegtet még a játék? Nos, ismét tiszteletüket teszik a különféle nyersanyagot termelő barlangok, melyeken csak kétszer mehetünk végig egy nap (ingyen), no meg van egy végtelen harclánc mód, ahol egyre erősebb ellenfeles csapatokat kapunk lecsapásra egészen, ameddig ki nem kapunk.
A harcok látványosak alkalomadtán... több izgalmat ne is várjunk tőlük.
Ezeken kívül van PvP (más játékosok bandáit kell összevernünk), toronymászás (több száz szinten át történik a csetepaté), de várnak ránk expedíciók, céhes küldetések, specializált karakteridézések, és rengeteg egyéb lehetőség is, úgyhogy a történet teljes hiányától függetlenül biztos, hogy jó sokáig el lehet szöszmötölni, mire kifogyunk a tennivalóból.
Mondjuk ez nem változtat azon a tényen, hogy ez egy minimális gondolkodást is ritkán igénylő program, de talán nem is baj, ha nem akarjuk egy hosszú munkanap után kikapcsolódásképp is tovább fárasztani magunkat. Mondjuk én ezt a játékot partizán módon űzném, még munka közben is: csupán lefordítom a telefont, és mikor nem néz oda a főnök gyorsan indítok egy csatát, összeszedek néhány jutalmat, megverek egy játékost, majd visszahelyezem kijelzővel lefelé a készüléket. Nagyon gengszter.
A League of Pantheons letöltése itt: Google Play | iOS App Store
