Annak ellenére, hogy évek óta nem volt szerencsém egyhez sem, nagyon kedvelem a kirakós puzzle-öket. Kiskoromban lelkesen vetettem bele magam a több ezer darabos kihívásokba, reménykedve, hogy testvérem nem fogja "véletlenül" felrúgni az egészet, mikor elmegy mellette, vagy fölötte. Számításaim nem mindig jöttek be.
Ebből kifolyólag, ha ilyen tematikájú játék jön velem szembe, akkor ismét előtör belőlem a gyerekkor. Az pedig csak hab a tortán, ha olyan képekkel van felvértezve a szóban forgó program, melyek esztétikusak és talán kicsit el is gondolkoztatóak. Mai tesztünk alanya, a Mosaic Chronicles, egy ilyen móka.
Kapunk némi történetet is, Olga Gromyko, Fehérorosz írónő írásai által ihletve, melyet már csak azért sem lőnék le, mert nem igazán fogtam fel (persze úgy könnyű, ha el sem olvasom). "In medias res" stílusban indul, és idő, mire megismerjük és megszeretjük a szereplőket. Ráadásul nehéz fejben tartani a narratívát, miközben a képeket próbáljuk kirakni, melyeket nem igazán sikerült egyenletes darabokra tördelni, ebből fakadóan időigényes az összeállításuk.
Nehezen látható, de a kis, kékes, világító gömbök mutatják, hogy hová kell tennem a kiválasztott elemet.
Úgy fest ez gyakorlatban, hogy kiindulásként kapunk egy képkeretet, illetve egy-két előre lehelyezett puzzle darabot. Bal oldalt találhatóak a berakásra váró szeletek, melyeket a kép bármely részére odahúzhatunk (ha meg tudjuk ragadni lenyomással; ez nekem nem mindig sikerült). Ha megtaláltuk a helyét a darabnak, akkor a rendszer lelakatolja, és többet nem mozdíthatjuk azt már el. Így legalább nem kell azon gondolkoznunk, hogy biztos jó helyen van-e a szelet.
Miután sikerült az összeset a megfelelő helyre letenni, akkor nyertünk, és mehetünk tovább a következő kihívásra. Tulajdonképpen ennyiből áll a játék, ám szerencsére több, mint ötven pályát tartalmaz ezen alkotás, és mint ahogy fent említettem, azok legyűrése nem egy két perces meló, úgyhogy jó sok időt el lehet a szeletek pakolgatásával tölteni. Még akkor is, ha csak ide-oda rakosgatjuk őket, próba-cseresznye alapon, hátha jó lesz valahová.
Van lehetőség nagyításra is, de sok értelmét nem láttam.
Ezt nem ajánlom, ugyanis ezzel elvesszük a játék lényegét. Bármikor megtekinthetjük a menüben a teljes képet, mint ahogy a való életben is megtalálható kirakósoknál is mindig elérhető a borítókép, szóval, ha elakadnánk, ezzel az opcióval mindig vissza tudjuk tenni magunkat a megfelelő útra. Ha pedig végképp elhatalmasodott rajtunk a lustaság, vagy a tehetetlenség, akkor segítséget is kérhetünk a rendszertől.
Ez a lehetőség nem érhető azonnal el, néhány szeletet fel kell helyeznünk a táblára, mielőtt megnyomhatóvá válik a kérdőjel ikon. Ilyenkor megjelöl egy részt a képen és egy pázlidarabot kékes, világító gömbökkel a játék, mutatva, hogy mit kell hová tennünk. Persze ez hatalmas előnyt nem jelent, elég sok darabból áll egy puzzle, ahhoz, hogy egy ilyen segítség ne nyerjen meg automatikusan egy menetet nekünk.
A sztori nem lesz túl ismeretlen, és, amint sikerült mindent a helyére raknunk, érdekessé is válik.
Ha pedig csak úgy véletlenszerűen óhajtunk találgatni egy szelettel a "kezünkben", az sem fog mindig működni, ugyanis azok néha elforgatva kerülnek be a bal oldali gyűjtőtérbe, így pedig elég sokáig tartana egy kép összerakása. A lehetőség adott, ám csak ismételni tudom magam: ez a hozzáállás totálisan szembe megy a játék céljával. Ott a kész kép előnézete, nézegessük, és gondolkozzunk.
Nagyobbításra is van lehetőségünk, bár ez az implementáció engem inkább bosszantott, semmint segített, ugyanis hajlamos voltam akaratomon kívül rángatni a képet, mikor véletlenül több ujjam is hozzáért a kijelzőhöz, pedig csak forgatni, vagy mozgatni óhajtottam egy szeletet. Szerencsére ez az egyetlen igazán "nagy" frusztráció, amivel számolnunk kell.
A tollseprűre rányomva eltűnik az összes, még nem lelakatolt szelet.
Egy némileg kevésbé bosszantó tényező a nagy energiafelhasználás. Amellett, hogy egy fűtőtestnek is elmehetett volna szerencsétlen telefonom a teszt ideje alatt, meglepően gyorsan fogyasztotta a játék az akkumulátor töltöttségi szintjét. Még úgy is, hogy a készülékem be volt dugva; mondjuk nem egy konnektorba, hanem a számítógépembe, ami jóval lassabban tölti újra a telót, de akkor is.
A nehézségi szint egyáltalán nem jelentett gondot. Én normál módban játszottam, de van lehetőségünk visszavenni, vagy megnövelni azt egy szinttel. Ez azt befolyásolja, hogy mennyi kiinduló elem van kezdetben fent a táblán, a gyűjtőbe hány szelet kerül elforgatva, illetve, hogy milyen gyorsan válik a segítséget kérő gomb elérhetővé.
A tollsperűre nyomva eltűnik az összes, még nem lelakatolt szelet.
A Mosaic Chronicles képében egy olyan alkotást kaptunk, amit, ha megfelelően akarunk csinálni, akkor bizony kénytelenek leszünk több időt rászánni egy budiszünetnél. Egy karosszék, némi klasszikus zene a háttérben, pipa a szánkban és finoman ropogó tűz a kandallóban. A tökéletes hangulat egy mesének az átéléséhez, amely összefüggő és megindító, függetlenül attól, hogy a képek, vagy pedig a szöveg alapján szívunk magunkba.
Talán már ki tudtátok találni, hogy melegen ajánlom a ezen játékot minden hozzám hasonlónak, aki kedveli a képzőművészeti érdekességeket és a kirakósokat. Sajnálom, hogy a kellemes zenei aláfestés nem tart túl sokáig miután megkezdünk egy táblát, de a látvány kárpótol. Az elvont képeknek hála, nem kötelező a történet tisztasága, hogy az élmény garantált legyen. Ez tesz egy alkotást igazán emlékezetessé.
A Mosaic Chronicles letöltése itt: Google Play | iOS App Store
