Akinek volt már szerencséje az elmúlt másfél évben az oldalunkon található játéktesztekhez, az tudni fogja (remélhetőleg), hogy szerény véleményem szerint, mitől döglik a mobiljáték. Illetve azt is, hogy mitől döglik meg. Szeretem az ilyen meredek filozófiai szintű önellentmondásokat.
No meg azt is, mikor egy mobilos platformra készült móka az történetorientált, ráadásul a készítők foglalkoztak is azzal, hogy ez a sztori relatíve megfogja a játékost. Ha van eleje és vége a játéknak, az nagyszerű, ugyanis én jobban preferálom a kerek meséket a végtelen nyomogatással ellentétben. A legfontosabb pedig, hogy legyenek csinos lányok benne, minél kevesebb cókmókkal magukon. Igen, a primitív ösztönök, valamiért erősebben harapnak a józan észnél; szomorú életem van, mi tagadás.
Manapság már fényképező sem kell a képkészítéshez. Hát nem csodálatos a technológia?
Ezekkel szemben állnak az általam nagyon nem szeretett aspektusok, mint például az "idle" elemek (ne játsszon helyettem a játék), a hirdetésbámulás kényszerítése, illetve a túlságosan is energiaközpontú játékmenet. Ha pedig nincsenek esztétikusan megalkotott, alulöltözött női szereplők, akkor pedig feleslegesen vettem a telefont a kezembe. Mert a felszínesség mindenek felett.
Mai tesztünk alanya, a Murder By Choice, fantasztikusan ötvözi az általam utált tényezőket az általam imádottakkal, emiatt pedig egy olyan ambivalenciát váltott ki belőlem, amiből a mai napig sem sikerült teljesen felépülnöm. Megjelenik az érdekes történetmesélés, a relatíve bejáratott, tárgykeresős játékmenettel kiegészülve, mindezt viszont egy olyan brutális energia-limitációba csavarták a fejlesztők, amilyent még sosem láttam.
Bizony csodálatos... mi az a sárga telefonféle? Századfordulós relikvia?
A sztori központjában egy Carla Page nevezetű újságíró szerepel, aki, minden logikát felülmúlva, meghívást nyert egy Ruben Navarro nevezetű híres ember magánszigetére. Azt nem tudjuk, mitől híres, de a mai világban ez nem egy létidegen fogalom. Természetesen csupa neves személy társaságában találja magát azonnal Carla, és az ebből fakadó nyomás hamar megkétszereződik, mikor Navarro testőre látszólag balesetet szenved, és elhúny.
Ám főhősnőnket nem olyan fából faragták, és azonnal megérzi a zavart az erőben, majd nekiáll nyomozni, kérdezősködni, hogy az igazságot még azelőtt kiderítse, mielőtt a tragédia fokozódna. Mivel azonban egy bűnügyi játékról van szó, ezért talán nem meglepő, hogy ez nem sikerül neki időben, és a titokzatos események tovább halmozódnak.
A képregényes átvezetők csinosak, hangulatosak, klasszikusak.
Alapjáraton egy narratív kalandot kapunk, ahol különféle válaszadási lehetőségekkel lehet a történetet bonyolítani, vagy könnyebbé tenni magunknak. Egy ilyen döntésnél kettő opció közül lehet mindig választani, és ugyan a játék nem fog megakadni, ha véletlenül a "rossz" lehetőségre bökünk, csupán másképp csomagolva juttat el minket a konklúzióhoz.
Ezekben nincs igazán kihívás, hacsak nem számítjuk ide az eltévedés lehetőségét, ami előfordulhat, hisz ez a szigeti nyaraló egy nagy létesítmény, így a navigáció nem feltétlenül egyértelmű (bár van térképünk, ha tényleg nagyon elkavarodnánk). Viszont a tárgykeresés már sokkal nagyobb problémát fog jelenteni, ugyanis, ami komplikáltság a narráció közben elmaradt, az itt hatványozottan visszaköszön.
ÚRISTENHALVANASZOBÁMBAN... ja izé, az csak a padló.
Remélhetőleg mindenki látta már ezt a puzzle-formulát: kapunk egy képet, telezsúfolva tárgyakkal, és rá kell nyomnunk meghatározott dolgokra. Ez nem mindig tárgy, hanem van, mikor egy írást, rajzot, vagy mintát kell megtalálnunk a kavalkádban. Ehhez pedig hozzájön az a nehezítés, hogy nem lehet mindent alapjáraton megtalálni a képen, hanem néha "ki kell bontani" egyes elemeket.
A kiszürkített dolgok azok, melyek megszerzéséhez bele kell mennünk táskákba, ki kell húznunk fiókokat, vagy közelebb kell hoznunk mondjuk egy letépett tapétarészt. Gyakorta, viszont, szinte képtelenség megállapítani, hogy mely részét lehet "kibontani" a képnek, így gyakran abba torkollott ez az egész, hogy próba-cseresznye módon nyomogattam a kijelzőmet, reménykedve, hogy megtalálom az épp szükséges területet.
A gyűjtemények összeállítása minimális energiát ad csupán.
Veszettül csapkodni pedig nem éri meg, ugyanis ilyenkor energialevonással súlyt a játék, úgyhogy néhány másodperces szünetekkel elválasztva kell a tippjeinket adagolnunk a rendszernek. Igazából akkor is csökken az energiánk, ha helyes dolgot választunk ki, de akkor legalább haladunk előre, ráadásul fele annyit veszítünk csak, illetve a történet mesélése alatt is kapjuk a mínuszokat, ahogy haladunk egyik jelenetről a másikra.
Az elején elég sok energiánk lesz, azonban rendkívül gyorsan el fog fogyni, a regenerálás pedig csigalassúsággal történik. Egy nap nem volt elég ahhoz, hogy maximumra feltöltődjek, így túl sok kedvem nem is volt néhány perc erejéig visszatérni a sztorihoz, hogy aztán két napot várjak a regenerálásra. Sajnálatos módon a tipprendszerrel hasonló a helyzet, csak épp más formátumban.
A gyűjtemények összeállítása minimális energiát ad csupán.
A játékot öt tipplehetőséggel indítjuk, melyeket arra költhetjük, hogy a rendszer megmutassa, hol van egy válogatós képen egy keresett opció. Ám ez nem töltődik újra, és csak három reklám-kukkolással fogunk tudni csupán egy ilyen lehetőséget regenerálni. Vagy fizetünk; az is egy megoldás. Energiát, egyébként, a nagyvilágban megtalálható, gyűjtögethető tárgyak összeszedegetésével is lehet kapni, de ezeket nehéz kiszúrni és eléggé minimális kék villámot töltenek vissza, így nem éri meg velük szenvedni.
Sajnálatos, hisz a történet, alapvetően, érdekes, a képregényes stílusú átvezetők esztétikusak, és a tárgy-gyűjtögető aspektus is úgy-ahogy rendben van. Azonban ez a rész hamar irgalmatlan nehézzé válik, a haladás pedig oly mértékben elhal, hogy ha nem nyitjuk ki a molyette pénztárcánkat, akkor több időt fogunk a várakozással eltölteni, a szórakozás helyett. Ja és még alulöltözött hölgyek sincsenek... hm? Miért távozzak a szobából?
A Murder by Choice letöltése itt: Google Play | iOS App Store
