Hallottunk már a Nier franchise-ról? Igen, nem, talán, nem tudom (fenéért nem válaszol ilyenkor senki)? Igen? Nagyszerű. És a sorozatban szereplő játékok címeivel is tisztában vagyunk? Persze, ott van az Automata és a Replicant verzió nagyonhosszúszám, meg most valami mobiljáték is megjelent nem?
Ez így igaz, azt azonban a hétköznapi játékos nem feltétlenül tudja, hogy a Nier eredetileg 2010-ben indult útjára, mint a Drakenguard (Japánban Drag-on Dragoon címmel ellátva... haha) spin-off-ja. Ennek a címe Japánban, a PS3-on Nier Replicant, Xbox360-on Nier Gestalt, ám, mikor eljött a sorozat nyugatra, akkor a késztők inkább ejtették az utóneveket, mert gondolom útközben ők is rájöttek, hogy a rajongókat feleslegesen összezavarni nem jó bizniszmodell, és szimplán Nier-nek hívták.
Az arany szín senkit se ragadjon el, van annál jobb is (a lila).
Az idővonal relatíve jól következő: Nier, utána ezer évvel az Automata, illetve ezt követi mai tesztünk alanya, a Nier Re[in]carnation, mely első ránézésre inkább tűnik egy sötét lázálomnak, semmint a sorozat a folytatásának. Yoko Taro alkotásait azonban nem lehet ilyen felszínes módon értékelni, hisz a meglepi sosem az első pár percben ugrik a játékos arcába.
Főszereplőnk egy nevenincs, néma lány, aki egy kietlen, szürreális architektúrával megáldott létesítményben ébred fel, melyet a "Cage"-nek hívnak (ketrec). Hamar belebotlik egy szellembe, vagy legalábbis egy olyan entitásba, kin egy fehér lepel van kivágott szemlyukakkal (jujdeijesztő). Ez a lény Mamának hívja magát, és csatlakozik hozzánk, mint kalauz.
Még, ha nincs is benyomva az Auto harcolás, akkor is olyannak érződik az egész.
Szükségünk is lesz valakire, aki elmagyarázza a Ketrec titkait és segít legyűrni a különféle kihívásokat, melyek itt várnak ránk. Ezek különféle történetek és emlékek formájában manifesztálódnak, melyeket sötét erők fertőztek meg, és a végkimenetelüket negatívvá varázsolta. Feladatunk megküzdeni ezekkel a groteszk kreatúrákkal, ám ez még nem fogja azt jelenteni, hogy a mese azonnal széppé és jóvá változik.
Nem lehetne senkit sem hibáztatni azért, ha az első fél-egy órában elveszve érezné magát a játék világában, ugyanis a készítők nem igyekeznek gyors magyarázattal szolgálni, hogy pontosan hol is vagyunk, és miként csatlakozik a Ketrec a Nier világához. Ám ebben rejlik a játék géniusza is; egy idő után nem foglalkozunk már a dolgok miértjével, ugyanis a mesteri narratíva gond nélkül el fog ragadni minket, a válaszok pedig lassan, adagolva érkeznek.
Az univerzális igazság: szintet lépni jó.
Gyakorlatban ez úgy fest, hogy a Ketrecet járva fekete szobrokba fogunk botlani, melyek a megfertőzött kalandokat tartalmazzák. Ezekbe be tudunk hatolni, ám egy ilyennél csupán egy részét ismerhetjük meg az adott történetnek. Legtöbb esetben négy ugyanolyan fegyverrel felvértezett szobor mesél el egy összefüggő sztorit, mely különálló, ám ettől függetlenül összeköttetésben állhat más memóriákkal és mesékkel is.
Például egy herceg és az ő testőrének kalandjában egy mechanikus karral és lábbal megáldott fejvadásznő is megjelenik, ám mint vendégszereplő csupán. Viszont egy másik emlékben már főszerepet kap a hölgy, ahol megismerjük történetét, hogy miként vált azzá, ami. A páratlan narratíva és a prezentáció tökéletes harmóniája elfeledtetik velünk, hogy a Nier világához kapcsoló részleteket keressük, és amint véget ért egy fejezet, már rohanunk is a következő szoborhoz a folytatásért.
A Prince of Persia hangulat nagyon ott van, és én nem tudom nem imádni.
Az emlékeket az őket ellepő fekete entitások leverésével tudjuk megtisztítani, azonban nem mi küzdünk, hanem különféle más karakterek, kik eleinte a szóban forgó sztori szereplői, azonban később a már korábban megtisztított emlékekből szabadult emberek fognak nekimenni az ellenségnek. Viszont "bontani" is lehet harcosokat, lévén, hogy ez a játék egy gatcha típusú JRPG, mely sajnos kettő gyengeségtől szenved: a harc vontatottságától és a doboznyitás furcsa rendszerétől.
Tulajdonképpen az ilyen játékok két legfontosabb elemével vannak gondok ebben az alkotásban, és bár nem fatális hibákról van szó, sajnos rányomták a bélyegüket a játékélményre. A csatározás majdhogynem automatikusan zajlik le. Csapatunkban legfeljebb három karakter lehet, kik maguktól támadnak, nem igazán védekeznek, és mikor betöltődik speciális képességeik egyike, akkor azt ellőhetjük. Ennyi beleszólásunk van a dologba.
A küldetéseket nehezebb fokozaton is meg lehet próbálni, ha nagyon unjuk a könnyed megoldásokat.
Persze elképzelhető, hogy valamit rosszul csináltam, és több manuális inputra is van lehetőség, azonban a rendszer nem kedveskedett elmagyarázni az apróságokat, nyomogatással pedig nem jutottam messzire, így inkább rávágtam az "Auto" opcióra. A "ládanyitással" csupán annyi a baj, hogy ritkán fogunk karaktert kapni így, inkább fegyverek és kiegészítő eszközök szeretnek a dobozokban lapulni, pedig egy ilyen szisztémának az lenne a dolga, hogy minél több alulöltözött, szép lánnyal árasszon el minket... izé, fórumon olvastam.
Mint, ahogy fent említettem, egy csapatba három szereplőt tudunk tenni, ám mivel tíz trió lehet egyszerre jelen a repertoárunkban, ezért elég sok felállást is tartalékolhatunk, vész esetére. Embereinkre fegyvereket, páncélokat aggathatunk, illetve csatlósokat és memoárokat (emlékiratokat) is adhatunk nekik növelve így az erejükön. Fejleszteni, szintezni is lehet őket, illetve az eszközeiket is, szinte az első pillanattól fogva hála annak, hogy a rendszer csak úgy ontja magából a jutalmakat.
Bezzeg az én hátsóm csak akkor fénylik, mikor... soha.
Tehát a harc átugorható, nem túl izgalmas, a gyűjtögetős aspektus pedig némileg langyos, azonban mégsem nevezhető a Nier Re[in]carnation rossz játéknak. A grafika gyönyörű, változatos, és némileg depresszív is, ám tökéletesen visszaadja azt a nyomott hangulatot, melyet a történetek nagyrésze sugároz. A zene pedig nagyszerűen kiegészíti és felemeli a kompozíciót, még ha helyenként, főleg haddelhadd közben kissé laposra sikeredett.
A sorozat rajongóinak, a hátrányai ellenére, csak ajánlani tudom ezt az játékot. Még jó ideig elérhető egy Nier: Automata esemény is, mely egy ismerős sztorit hoz el nekünk, unalmas, repetitív harcokkal két narratív átvezető között. Ám ami sokkal jobb, hogy az esemény keretei között van lehetőségünk hozzájutni a klasszikus szereplőkhöz is, ládanyitás révén. Például nekem sikerült kinyitni A2-t, úgyhogy nekem már megérte felkelni ma. Holnap B2-ért fogok felkelni, holnapután meg C2 miatt, utána pedig...
A NieR Re[in]carnation letöltése itt: Google Play | iOS App Store
