Rendkívül szórakoztató egy olyan videojáték jellemzést hallani vagy olvasni, melyről üvölt, hogy "hozzáértő" személy írta. A bemondóknál még elfogadom, mert nem feltétlenül az ő fejükből pattant ki a sablonos duma, hanem valaki más kreálta meg nekik, de amikor írásban látom az ilyet, akkor érzem, hogy van baj.
Vegyük például mai tesztünk alanyát, a Ninja's Dungeon-t. Jónéhány weboldalt bejártam ezen cím alapján, és mindnél ugyanazzal a kontrol cé kontrol vé bemutatóval találkoztam. Ez ugyancsak érthető, többé-kevésbé, hisz az újságíróknak nehéz az életük, nincs kedvük vagy idejük belemélyedni egy játékba csupán egy pár soros szöveg erejéig. Emiatt viszont gyakorta előfordul a valótlan információ átadása.
A földön látható kis tüskék fel fognak csapni, úgyhogy sietni kell.
Itt is ez a helyzet, valamennyire, ám kezdjük az elejéről inkább. A játék története a helyén van, bár a címből talán kitalálhatjuk, hogy nem ezen volt a hangsúly a készítők szemeiben. Egy gonosz varázslónak megtetszett a kastélyunk, amit ezután kirabolt, felgyújtott, majd biztos, ami biztos, bevágott minket egy tömlöc-rendszerbe, ahonnan ki kell másznunk nindzsa képességeink virtuóz felhasználásával. Ez ötven pályát jelent, ami soknak tűnik, de hamar el tud röppenni.
Az alapvető felállás, tehát, nagyon is ismerős. A következő pálya mindig az előző teljesítése után válik elérhetővé, ám bármikor megismételhetünk már teljesített szinteket, ha szükségünk van plusz pénzre vagy lila kristályra. Ezek fizetőeszközök, melyekből fejlesztéseket, karakter-kinézetet és jobb fegyvereket vehetünk.
Kámeháme......... há?
Emberkénk összesen négy akciót tud végrehajtani. A kardjaival és a shuriken-jeivel képes ártani az ellene fellépő rosszaságoknak, illetve megy neki az ugrálás és guggolás is. A szóban forgó rosszaságok lehetnek más nindzsák, szamurájfélék, csapdák, maga az irányítás és reklámok is. Már úgyis kezdtem hiányolni ezen utóbbiakat.
És itt újra elő lehet venni a játék leírásának a "mókás" mivoltát. A szöveg azt állítja, hogy az irányítás elég könnyed, ami végül is igaz, ha úgy értelmezzük eme állítást, hogy nincs túlbonyolítva a kontrol. Van egy gomb az ugrásra (van dupla ugrás is, nagyon fontos), egy a támadásra, egy a dobócsillagoknak, egy analóg pedig emberkénk mozgását szabályozza.
A fejlesztések irreálisan drágák.
Kár, hogy az egész rendkívül lebegősnek és kissé csúszkálósnak érződik. A mozgás még elfogadható, de az ugrás némi levitációval jár együtt. Az emberkénk egy-két másodpercre a levegőben marad ilyenkor, mintha valami lassított felvételt néznénk, ami roppant nehézzé teszi az időzítést gyors csapdáknál, illetve ellenfeleknél.
Arról nem is beszélve, hogy a gombok nyomogatása, illetve a virtuális analóg rángatása sem mindig hozza meg a várt eredményeket, hisz mivel a játékra is figyelnem kell, elő fog fordulni, hogy félrenyomok. A már említett gyorsa cspdáknál pedig ez gyakorta egyenlő a halállal. Kell az a kontroller; vagy csak én vagyok félkegyelmű, ez is elképzelhető.
Néha kulcsokra is szükségünk lesz egy-egy ajtóhoz.
A lebegő mivolt nem csak így teszi nehezebbé a pályákat. Ahogy haladunk a katarzis (vagyis az utolsó pálya) felé, úgy kapunk egyre komplikáltabb, zsúfoltabb csapdaszerkezeteket és szemét képességekkel felvértezett ellenfeleket. Az utóbbiak nagyrészét, egyébként, jó időzítéssel gond nélkül el lehet intézni, de mikor többen vannak, akkor van baj. Külön kiemelném a nagy darab szamuráj varázslókat és az utálatos, követő fénygolyóikat.
Ha meghalnánk, sebaj, alapjáraton három élettel kezdünk minden pályát, és vannak "checkpoint"-ok is. Ha kifogyunk a próbálkozásokból, akkor újra kell kezdeni a szintet, ám egyéb bünti nem jár a bénázásért, hacsak idegrendszerünk épségének romlását nem számítjuk annak. Viszont, amint sikerült letudni egy kihívást, akkor megjelenik a második válóok a nehéz irányítás mellett: a kötelező reklámbámulás.
Mindegyik ellenfél könnyedén legyőzhető... ha egyedül van.
Kezdjünk el, vagy újra akármikor egy pályát, mindig végig kell néznünk egy hirdetést, mellyel valami nem igazán stimmelt. Érthetetlen okokból kifolyólag az egész reklómra ráközelített a rendszer, így esélyem sem volt látni, mikor ér véget, illetve a nyomorult "x" is kilógott a képből, szóval a kilépés sem ment a hétköznapi módon. Sebaj, a játék bezárása és újra megnyitása orvosolja a problémát és gyorsabb is. Csupán kissé nevetséges ez az egész mizéria.
A pályavégi jutalom (arany és kristály) minimális. Sikerült a játék feléig eljutnom, mielőtt meg tudtam volna venni a legolcsóbb fejlesztést, mely a kardjaim sebzését növelte. A fizetőeszközhiányt a korábbi szintek ismétlésével meg lehet oldani; vagy valós pénz költésével, ha lenne bármi értelme is a fejlesztések halmozásának. Szerintem nincs, ugyanis a legtöbb kihíváshoz nem igazán kell adottságnövelés, legfeljebb könnyebb lesz a dolgunk.
De ha megszaporodnak, akkor marad a shuriken.
Viszont, a játék leírásával ellentétben, nincs időlimit. Valószínű ez egy béta funkció lehetett, amit azóta, nagyon helyesen kiszedtek, mert semmi értelme sem lett volna, a még több frusztráció okozásán kívül. Így is bosszankodtam eleget a kontroll és egy-két sportszerűtlen ellenfél, illetve csapda miatt. A prezentáció elfogadható, bár a karakteranimáció engem Benett Foddy játékaira emlékeztetett. És ezt nem dicséretnek szántam.
Pedig alapvetően egy egész kellemes élményben lenne részünk, ha nem tenné tökre mindezt a kivitelezés. Az ugrás miatti lebegés, a félrenyomás nagy eshetősége, a kevés pályavégi jutalom, no meg a tonnányi hirdetés hamar odáig juttatott engem, hogy inkább leraktam szegény telefont és elmentem megünnepelni, hogy egy éve titeket szórakoztathatlak írásaimmal. Őszinte részvétem.
A Ninja's Dungeon letöltése itt: Google Play | iOS App Store
