Nokia 3310 régen és most

2017. március 05.
45.4531
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az év egyik legnagyobb meglepetése volt, amikor a Nokia bejelentette, hogy feltámasztja a Nokia 3310-est, avagy minden idők egyik legismertebb és legkelendőbb telefonját, amelyből világszerte 126 millió példányt adtak el. Aki az ezredforduló idején már gyermek, illetve fiatal volt, az bizonyára emlékszik a kis kékes szürke telefonra, amely a maga korában szinte elpusztíthatatlan volt, és olyan dolgokat tudott, amit korábban egyetlen készülék sem.


A Nokia 3310-es tehát minden kétséget kizáróan egy igazi kultuszt teremtett, ezáltal hiába születtek azóta szebb és jobb telefonok, ennél nagyobb egyéniséggel rendelkező darabot azóta sem tudott letenni az asztalra egy gyártó sem. Mivel a készülék ilyen nagy hatást gyakorolt az egész mobilos iparágra, és mivel éppen a napokban lezajlott MWC 2017 alatt jelentették be utódját, illetve szellemi örökösét, ezért elhatároztuk, hogy felidézzük nektek az eredeti 3310-est, és egy cikkben összeszedjük mindazt, amit az új változatáról tudni kell.

Nokia 3310 régen és most - 2. kép


A régi Nokia 3310-es

A Nokia 3310-es egy klasszikus értelemben vett, GSM 900-as és 1800-as frekvencián üzemelő mobiltelefon volt, vagy ahogyan manapság hívják szegényt: butatelefon. Pedig egyáltalán nem volt ő buta, pláne nem a 3210-es utódjaként, noha a kinézete mai szemmel valóban egy téglához hasonlított, lévén 133 grammja mellett 11 centis magassággal és több mint 2 centiméteres vastagsággal rendelkezett - manapság a laptopok is vékonyabbak -, kijelzője pedig hírből sem ismerte a színeket, hiszen egy 84x84 pixeles monkróm képernyővel rendelkezett.

Hogy mennyire nem volt buta a készülék, azt mi sem bizonyítja jobban más, minthogy találhattunk már benne számológépet, stopperórát, emlékeztetőt, hovatovább négy zseniális mobiljátékot is, amelyek közül a Bantumi és a Pairs II talán nem, de a Space Impact és a Snake II mindmáig sokunk emlékezetében ott motoszkálnak. Nagy újdonsága volt, hogy rezgő moduljának hála így is figyelmeztetett minket híváskor, sőt támogatta a hanggal történő híváskezdeményezést, az SMS-ek tekintetében pedig a megszokott 160 karakter helyett akár ennek háromszorosát is küldhettük vele, ami szerelmes fiatalként bizony hatalmas dolog volt.

A Nokia 3310-est sokan azért is imádták, mert nagyon jól testre lehetett szabni. A készülékre a legkülönfélébb elő- és hátlapokat szerelhettük, és ha emlékszünk rá, a - esetünkben még nem polifonikus - csengőhangok és az operátor logók is nagy számok voltak akkoriban, melyeket úgy tölthettünk le magunknak, de csengőhangot például mi is szerkeszthettünk. Nagy előnye volt még a többféle profilválasztás - egy gombnyomással némítható volt -, valamint a 900 mAh-s Li-Ion akkumulátornak hála a brutális üzemidő, hiszen a készülék akár egy hetet is kibírt úgy, hogy töltő közelébe sem kellett vinni.

Nokia 3310 régen és most - 3. kép


Az új Nokia 3310-es

Az új Nokia 3310-esről az MWC 2017 során rántotta le a leplet a gyártó, a Teletabis dizájnnak köszönhetően pedig már a kinézetével sem tudta belopni magát a szívünkbe, nyomógombos kialakítás ide, csini színek oda. Pedig a Nokia azért mindent megtett a cél érdekében, így a monokróm kijelzőt egy 2,4 hüvelykes színes panelre cserélték, amely 320x240 pixeles felbontásra képes. A készülékbe mindemellett egy 1200 mAh-s akkumulátort építettek, amely a gyártó szerint akár 22 órás beszélgetési időt is kibír, készenléti ideje pedig akár egy hónapra is rúghat egyetlen töltés után.

Habár a Nokia megpróbált illeszkedni a telefonnal az új trendekhez, azonban ez nem minden tekintetben sikerült nekik. Példának okáért a belső tárhely mindössze 16MB-os lett - microSD kártyával akár 32GB-ig tolhatjuk -, és Android helyett a Nokia Series 30+ operációs rendszer továbbfejlesztett változata fut rajta. A készülék kapott természetesen kamerát is, méghozzá egy 2 megapixeles, LED vakuval ellátott típust, ami túl sok mindenre nem igazán használható, de legalább van. A telefonon helyet kapott továbbá egy microUSB és egy jack csatlakozó is, az adatátvitelt pedig Bluetooth 3.0-val intézi.

A készülék a retro jegyében tartalmazza továbbá az eredeti Nokia 3310-es csengőhangokat, valamint a Snake felújított változatát is. A telefon egyébiránt a szürke és a sötétkék árnyalatok mellett sárga és piros színben is kapható lesz, méghozzá várhatóan 15 ezer forintnak megfelelő összegért, ami éppen elég alacsony ahhoz, hogy már csak a hecc kedvéért is vegyünk belőle egyet.

Nézd nagyban ezt a videót!



2 hozzászólás

Mendez

7 éve, 8 hónapja és 25 napja

Nekem sem volt hozzá szerencsém, de ismerem. Szerintem mindenki ismeri, nagyon híres. mosolygó smiley

Jó volt ez a kis visszaemlékezés.

válasz erre

peter97

7 éve, 8 hónapja és 25 napja

Nekem az eredeti kimaradt de a felújított is ki fog! mosolygó smiley Értékelem a Nokia poénját, tényleg jó ötlet, de manapság ez már nem telefon csak egy jó poén.

válasz erre