Újabb nap, újabb gatcha játék; előszeretettel kezdek így egy beszámolót, ahol tudom, hogy a hangnem távol fog állni a pozitívtól. Azonban ideje eme rossz szokásom megváltoztatni, ugyanis jelenesetben az izgalom előrébb van a rosszallásnál, hisz a méltán híres Square Enix tollából kaptunk egy alkotást.
Az Octopath Traveller még 2018-ben rabolta el a játékosokat klasszikus prezentációjával, lenyűgöző muzsikájával és megfogó játékmenetével, mikor megjelent a Nintendo Switch-re. Aztán a rákövetkező két évben PC-n, Stadián és Xbox-on is meglátta a napvilágot, úgyhogy nem meglepő, hogy idén a telefonos platformokra is elérkezett ezen minőségi játék, mely egy teljes mértékben szóló kalandot hoz el a játékosoknak, így én extrán örültem ennek. Ritkán látni ilyesmit mobilokon.
Aki járatos a JRPG-k világában, annak elég, ha azt mondom, hogy egy csapatorientált szerepjátékot kaptunk az Octopath Traveller: Champions of the Continent-tel, klasszikus kasztrendszerrel és egy dinamikus, ám mégis körökre osztott harci szisztémával. Aki viszont nem ismeri a keleti szerepjátékok legendás struktúráját, annak, minden bizonnyal, részletekre is szüksége lesz.
Sok kis bónuszt lehet összeszedni JP-ből.
Alapjáraton egy nevenincs főszereplőt irányítunk, aki egy (nagy dolgokra) kiválasztott személy, és feladata segíteni a rászorulókon, illetve megállítani a világot ellepni készülő gonoszt. A főszál mellett rengeteg mellékküldetés, kalandozási lehetőség és társalgási opció is vár ránk. Az Octopath néhány nem hétköznapi tulajdonsággal is rendelkezik, és mindegyik jót tett a bejáratott receptnek.
Az elérhető küldetések egy külön menüben találhatóak meg, nem kell keresgélni őket a nagyvilágban, plusz egy ajánlott szint is figyel mellettük, mutatva a játékosnak, milyen sorrendben érdemes azokon végighaladni. A feladatok színesek, érdekesek, általában csatában végződnek és minimális jutalommal záródnak, de a kapott tapasztalati pontok az igazán értékesek jelenesetben.
Egy képességet erősebb formában is el lehet lőni; feltéve, hogy van rá elég pontunk.
Karaktereinket lehet XP diók segítségével is szinten tartani, de sok lesz belőlük, főleg, ha váltogatni szeretnénk csapatunk összeállítását, mert mondjuk kihúztunk egy jobb szereplőt egy ládából. A megszokott csillagszint, a tapasztalati szint, azok maximumának az emelése és egy úgynevezett "Awakening" szint növelése a legalapvetőbb fejlesztési opciók, melyekhez hozzájön egy képzettségfa is. Ebből minden karakternek sajátja van, és a szintlépés után kapott JP-ket oszthatjuk itt le.
És mellékesen felszerelést is aggathatunk rájuk. Nem mintha a pénzünket másra el tudnánk pazarolni, minden egyéb fejlesztéshez szükséges nyersanyag küldetések után jár, illetve kincsesládákból (kalandok során talált) kerül elő. Úgyhogy a fejlődés igencsak flottul meg van oldva, a kaland kellemes, bár az első pár perc eléggé vontatottan fog telni és nem nevezném a legmegfogóbb felvezetésnek, de ha túléljük a "Tutorial"-t, onnantól nyert ügyünk van.
A klasszikus pixelgrafika tetszetős, bár elképzelhető, hogy nem fog mindenkinek bejönni.
Az igazán kiemelkedő dolog, amit még nem láttam ilyen stílusú szerepjátékokban, az a civilekkel való félig-meddig dinamikus természetű beszélgetés lehetősége. Az egy dolog, hogy JRPG-kben mindig beszélgetni kell az NPC-kel, ha tudni akarjuk, merre kell tovább mennünk, ám itt üzletelhetünk is velük, illetve meginvitálhatjuk, vagy felbérelhetjük őket a csapatunkba pár csata erejéig. Ezen szereplők egyedi nyersanyagokat, fegyvereket árulhatnak, és harcok során nem vesznek ugyan aktívan részt a haddelhaddban, de speciális képességeikkel támogathatják csapatunkat.
Ám ezeknek a speciális, beszélgetéses akciónak a sikere a befolyásunk szintjétől függ. Három ága van ennek: a vagyon, az erő és a hírnév. A civilek különböző színű szövegbuborékokkal vannak ellátva, melyek korrelálnak az ágak egyikével. Ezen különböző befolyásfajtákat küldetések teljesítésével, karakterek fejlesztésével és "Achievement"-ek bezsebelésével tudjuk a leghatékonyabban növelni. Ráadásul különféle extra bónuszokat is kapunk a három opció növelésével, azon kívül, hogy a magasabb szintet megkövetelő lakosokat is befolyásolhatjuk.
Karrierünk fénypontja: vének megverése. Khm, ez komoly?
A harc, jó szokáshoz híven, körökre osztott, ám ez is tud újat mutatni. A csapatunk nyolc tagból állhat maximum, és mindegyik emberke ott figyel a csatamezőn, két oszlopba rendeződve. Az első oszlopban lévő négyes az, aki effektíve harcol, a hátsó sor pedig regenerálódik (HP-t és manát). Bármikor kicserélhetjük a két oszlopot, és ezt gyakorta kell is csinálni, ugyanis ez az egyetlen mód arra, hogy gyógyuljanak embereink (a fogadók látogatásán kívül).
Minden körben képességpontokat kapnak a harcosok, melyeket fel tudnak használni arra, hogy sima támadásukat, vagy valamelyik különleges adottságukat erősebb formában lőhessék el. Ez jelenthet több sebzést, hosszabb ideig tartó mágikus hatást, nagyobb gyógyítást és hasonlókat. Továbbá figyelni kell az ellenfelek gyengepontjaira is; olyan elemi csapásokkal, vagy fegyvertámadásokkal kell illetni őket, melyekre érzékenyek (ez mindig akkor derül ki, mikor az adott hatás eltalálja őket).
Végre kapunk XP-t csaták után, nem is keveset.
Minden egyes bekapott ütés után, mely nem tetszik nekik, elveszítenek egyet a pajzsszámlálójukból. Ha az leesik nullára, akkor egy körig plusz sebzést szenvednek el és nem tudnak cselekedni. Miután véget ér az adott kör, visszaáll a pajzsuk és újból le kell vernünk azt. Szerencsére a mi emberkéink nem szenvednek ilyesféle negatív hatásoktól, bár a legtöbb esetben kevesebb az életük és a sebzésük az ellenfelénél, így a csaták hajlamosak elhúzódni.
Nekem, mint nagy JRPG rajongó, irgalmatlanul tetszik az Octopath, és szerintem mindenkinek be fog jönni, aki érdeklődik a szerepjátékok iránt, ám bajok mégiscsak vannak itt-ott, viszont szerencsére nem a reklámok állnak ismét a bűnösöknek szabadon hagyott pódiumon. Az igazat megvallva, ha nem akarunk extra pénzt vagy rubint kapni, nem is fogunk sosem találkozni hirdetésekkel. Azonban a rubin természete eléggé csalóka (ez a prémium valuta, melyből karaktereket lehet venni): a játék megkülönbözteti a kapott és vásárolt rubint.
Az irányítás kicsit furcsa lesz eleinte, de a látvány kárpótol.
Ez nem ismeretlen a gatcha alkotásoknál, hisz valahogy rá kell venni a játékost, hogy kinyissa a molyette pénztárcáját és költsön. Aki nem költ, az csak a játékban ajándékként kapott rubinból vehet ládákat, melyekből csak nagyon kis eséllyel lehet jó szereplőket kihúzni. Nekem mázlim volt és sikerült egy egész barátságos csapatot összeállítanom költekezés nélkül, de meg tudom érteni azokat, akik emiatt mérgelődnek. Akkor inkább kiad az ember egyszer egy nagy adag pénzt és megveszi PC-re vagy egy konzolra az eredetit, amiben nem kell mikrotranzakciókkal szerencsétlenkedni.
Egyétek és vegyétek... vagy fordítva. Tény, a Square nem vitte túlzásba a munkát, mikor eme alkotásukat áthozták a mobilos platformokra, de egy olyan szórakoztató, megfogó szólójátékos élményt kapunk, hogy engem teljesen hidegen hagyott az a tény, hogy nem tudtam a legtökéletesebb karaktereket kihúzni ládázásnál. Elképzelhető, hogy majd megiszom ennek a levét, mikor a végénél leszek, és túl gyengék lesznek az emberkéim, de ez a jövő zenéje. Addig még rengeteg órányi móka vár rám. És rátok is.
Az Octopath Traveller: Champions of the Continent letöltése itt: Google Play | iOS App Store
