Okostelefonok vagy táblagépek akkumulátor-kalibrációja rootolás nélkül

2018. november 18.
49.8411
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mai modern okostelefonok és táblagépek lépfenéi - többek között - túlzás nélkül az akkumulátorok, melyek nem elég, hogy túl alacsony kapacitásúak, gyakran okoznak alapvető problémákat is. Rengeteg olyan készülék van például a piacon, melyek problémás töltésvezérlővel rendelkeznek, és gyakrabban szorulnak kalibrációra, az általános öregedés mellett azonban előfordulhat, hogy például az operációs rendszer frissítése idézett elő egy problémát, ami olyan hibákat idézhet elő, mely az akkumulátor cseréjét vagy újraprogramozását idézheti elő.


Mielőtt bárki a fejét fogná a cím olvasatán, vagy esetleg nem lenne járatos a témában, gyorsan kiemelnénk már itt az elején, hogy a lítium-ion aksik semmilyen memóriával nem rendelkeznek, tehát nem az akkumulátorokat formázzuk, nem azokat kalibráljuk, hanem magát a telefonon lévő operációs rendszert, ami főként egyébként Android mellett lehet hasznos. Ezt támasztja alá, hogy hiába is töröljük például a batterystats.bin fájlt az operációs rendszer állományai közül, ez a közhiedelemmel ellentétben még semmit sem kalibrál, csak pár alapvető adatot tárol, ami ugyanúgy tévesen jelenik majd meg a készüléken, miután töltőre dugtuk.

Okostelefonok vagy táblagépek akkumulátor-kalibrációja rootolás nélkül - 2. kép

Mit is értünk akkor az akkumulátor kalibrációján?

Mint ismert, az Androidos okostelefonok folyamatosan nyomon követik az akkumulátor teljesítményét, optimalizálják és a hardverhez igazítják a teljesítményt, azonban előfordulhat, hogy ezekbe a statisztikákba hibás adatok kerülnek, melyek utána különös dolgokat eredményezhetnek. Ide sorolható például a részben feltöltő vagy gyorsan merülő aksi is, amit egy megfelelő kalibrációval könnyedén orvosolhatunk, tehát az aksi újra olyan jó, vagy jobb lehet, mint egykoron. Fontos azonban, hogy ilyenkor nem nyúlunk az aksihoz, nem azt módosítjuk közvetlenül, hanem az Android rendszerrel próbáljuk megértetni, hogy egyáltalán nem jól használja az aksi erőforrásait.

Elromlott vagy tényleg csak kalibrációra szorul?

Erre a kérdésre sokszor nehéz válaszolni, és a legtöbbször az dönt a témában, hogy milyen régi az okostelefon, hiszen egy pár hónapos készülék esetén sokkal nagyobb valószínűsége van a kalibrációs hibának, mint annak, hogy maga az aksi megsérült. Mielőtt tehát azonnal cserét kérvényeznénk, érdemes tesztelni a telepet, hiszen ha gyorsan merül, de nem is tölt fel teljesen, akkor az még nem jelenti azt, hogy meghibásodott az aksi, tehát érdemes megpróbálkozni egy kalibrációval, hiszen előfordulhat, hogy éppen ez a baj.

Okostelefonok vagy táblagépek akkumulátor-kalibrációja rootolás nélkül - 3. kép

Akkumulátor kalibrációja rootolás nélkül

Az akkumulátor kalibrációja kétféle módon történhet, melyek közül a rootolást senkinek nem ajánljuk - magunk között szólva legalábbis abban az esetben, ha nem értünk hozzá, mert könnyedén jelentős károkat okozhatunk készülékünkben. Emiatt a legegyszerűbb és egyébként meglepően hatásos módja a kisütés, amit az egykori készülékeken ajánlatos volt megcsinálni, a mai modern okostelefonoknál azonban kerülendő folyamat, kivéve kalibrációs célzattal. Mondjuk tehát pontokba szedve, hogy mit kell tennünk:

Merítsük le teljesen a telefonat úgy, hogy magától kikapcsoljon!
Tegyük fel töltőre a készüléket, de ne kapcsoljuk be, ebben az állapotában töltsük fel 100 százalékra (ha kicsit tovább rajta hagyjuk, talán még jobb)!
Vegyük le töltőről a készüléket és kapcsoljuk be a telefont. Ha nem mutat 100 százalékot a kijelző, akkor tegyük vissza, immáron bekapcsolva töltőre!
Ezután ismét vegyük le töltőről, majd indítsuk újra az eszközt!
A folyamatot addig ismételjük, amíg bekapcsolt és kikapcsolt állapotban nem mutat egyaránt 100 százalékot az eszköz!
Ha ezt elértük, ismét merítsük le teljesen az eszközt kikapcsolásig, majd töltsük fel kikapcsolt állapotban 100 százalékig. Ha nem az aksival volt a gond, akkor bekapcsolás után 100, vagy ahhoz közeli értéket kell látnunk a töltöttségjelzőn!
5 hozzászólás

SamsungFan

5 éve, 9 hónapja és 23 napja

Ilyesmire szerencsére nem volt még szükségem. Legalábbis elméletileg. meglepett smiley

válasz erre

ferencziakos

5 éve, 9 hónapja és 24 napja

Elkönyvjelzőztem, hátha egyszer jól jön! mosolygó smiley

válasz erre

zsenikém

5 éve, 9 hónapja és 24 napja

Na ezt soha nem próbáltam még! meglepett smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 9 hónapja és 24 napja

Köszönjük a tippet! kacsintó smiley

válasz erre

Mendez

5 éve, 9 hónapja és 24 napja

Na hát ilyet se csináltam már jópár éve. mosolygó smiley Szerencsére nem volt rá szükség egy ideje.

válasz erre