Sheep Frenzy 2 játékteszt

2017. augusztus 11.
42.2861
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ritka eset, hogy egy mobiljáték annyira megtetszik nekünk már kiadatlan formában lecsapunk a bétájára, de a Crimson Pine Games által megálmodott Sheep Frenzy 2 ebbe a kategóriába esett, hiszen kiadatlanul is megakadt rajta a szemünk. Merthogy bárki is készítette ezt az alkotást, a végeredmény egy őrült, beteg és kihívásokkal teli játék lett, ami egyszerűsége ellenére képes nagyszerűen szórakoztatni. Ez pedig sajnos egyre ritkább a mai túltermeléstől szenvedő piacon!


Mielőtt bárkiben felmerülne a nagy lelkesedés háttere, elárulnám a leglényegesebb dolgot: az én életemből a Sheep Frenzy első része kimaradt, így aki annak idején hülyére röhögte magát a szaltózó birkákon, az bizonyára most már kevésbé izgatottan vág bele a nagy kalandokba, ellenben utánanézvén a bemutatkozó epizódnak, akad annyi újdonság a folytatásban, hogy érdemes legyen ismeretséget kötni vele. Még így, béta állapotában is!

Sheep Frenzy 2 játékteszt - 2. kép

Hogy miről szól címszavakban a Sheep Frenzy 2? Összességében néhány őrült birkáról, akik a valóságban sem teljesen normálisak, de itt aztán pláne elment az a maradék eszük is, hiszen azt élvezik, hogy a képernyő egyik végéből a másikba rohangálnak úgy, hogy közben a két part között egy méretes szakadék található, és ha a mélybe zuhannak, akkor ugyebár így jártak.

Szerencséjükre azonban a méretes szakadék között van egy mozgatható kis platform, amit éppen mi húzkodhatunk jobbra és balra annak érdekében, hogy elkapjuk az ugrándozó birkákat, és átsegítsük őket a túlpartra. Ez egyszerűnek tűnhet, és az egyet-egyet ugráló vagy szaltózó gyapjasok mellett még az is, de a fejlesztők gondoskodtak arról, hogy alig egy perc után már vért izzadjunk, hiszen jönnek az egyre speciálisabb birkák, akik a frászt hozzák majd ránk.

Sheep Frenzy 2 játékteszt - 3. kép

Kezdetben ugyanis már az is extrém lesz, ha az egyik birka két mezőt ugrik egyszerre, szaltózik, vagy egy helyben ugrál kettőt-hármat, de amikor egyidejűleg négy-öt jószágot kell koordinálnunk a képernyőn, és köztük olyan speciálisakat is, amelyek a semmiből jelennek meg és pottyannak alá, vagy Tarzant megszégyenítve közlekednek, akkor már gyakran harapjuk be az ajkunkat ahhoz, hogy pontosan hová és milyen ütemben húzkodjuk a platformot.

Ami fontos, hogy a Sheep Frenzy 2-ben nem lesznek teljesíthetetlen feladataink, csak a jó ütemezésre és időzítésre kell odafigyelnünk, és ha ez sikerül, akkor minden birkát át tudunk segíteni a másik partra. Ez bizonyos esetekben rendkívül fontos is lesz, hiszen az egyes pályákat csak úgy oldhatjuk majd fel, ha az aktuális helyszínen teljesítjük a kijelölt feladatot - gyémántokat gyűjtünk, elkapunk minden birkát, túléljük elhalálozás nélkül bizonyos ideig és így tovább -, ami nagyjából lefedi a játék teljes lényegét, de ez az egész önmagában annyira innovatív - és nehéz is -, hogy garantáltan képes órákig a képernyő elé szegezni minket.

Sheep Frenzy 2 játékteszt - 4. kép

És akkor még nem is említettük a fejleszthető birkákat vagy az elképesztő tartalmat - több mint 200 pálya 10 eltérő világban, 12 speciális birkával -, amit ráadásul teljes egészében ingyen biztosítanak majd nekünk a fejlesztők. Ha valami kellemes kis ügyességi játékra vágysz, ne habozz a letöltéssel, csalódás kizárva!

A Sheep Frenzy 2 elérhető itt: Google Play
3 hozzászólás

SamsungFan

8 éve, 4 hónapja és 27 napja

Óriási már szedem is!

válasz erre

Bencus86

8 éve, 5 hónapja

Ez milyen beteg LOL!!!! röhögő smiley

válasz erre

ferencziakos

8 éve, 5 hónapja

Hatalmas game! röhögő smiley

válasz erre