Soccer Rally játékteszt

2022. július 26.
77.3821
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Előző tesztünkben olvashattátok, hogy egy játékötlet lemásolása és minimális továbbfejlesztése általában egy elfogadható produktumot eredményez, feltéve, ha maguk az alapok a helyükön vannak, és az egyedi kiegészítések passzolnak.


Ám mi történik, ha csupán a lekoppintásig jutnak el a fejlesztők, kicsit próbálgatják, majd azt mondják, hogy jó ez így? Nos, megszületik egy olyan játék, mint például a Soccer Rally. Egy arcpirítóan egyértelmű Rocket League másolat, mely semmi igazán kiemelkedőt nem ad a recepthez, ráadásul macerás irányítani, ami jelenesetben az egyik legrosszabb bűn, amit elkövethettek a készítők.

A 2v2 felállás még akár szórakoztató is lehet.

A 2v2 felállás még akár szórakoztató is lehet.


Belátom, telefonra az autóversenyes mókák sosem sikerülnek túl jól. Ezt pedig az érintőképernyőnek a nyomorultságára lehet kenni, bár hasonló a helyzet a lövöldözős játékokkal is. Egyszerűen nem tudom magabiztosan lenyomni a gázt, a féket, illetve az egyéb kiegészítő gombokat, mert ez nem egy billentyűzet, vagy egy kontroller, ahol érezni lehet az akció megtörténtét. Az játékra szeretnék koncentrálni, nem pedig arra, hogy miként nyomogassam a képernyőt.

Jó, tény, az is hozzátartozik a nyomorúságomhoz, hogy nem vagyok egy jó játékos, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Soccer Rally tesztelése, melyet negatív nyerési aránnyal fejeztem be, de nem is nagyon bántam. Ehhez hozzájönnek a dühítő elemek is: az irányítás frusztrációja mellett a véletlenszerűség képtelen mivolta és a reklámok mennyisége késztettek majdnem arra, hogy ketté törjem szegény telefonom.

Kell a pénz? Reklámozz. Kell kártya csomag? Reklámozz többet.

Kell a pénz? Reklámozz. Kell kártya csomag? Reklámozz többet.


Mit is kapunk, ha bele merészkedünk a Lavaskull legújabb üdvöskéjébe? Játszottunk már a Rocker League-gel? Nos, akkor majdhogynem ugyanazt. Párbaj vagy kettő a kettő elleni arénacsatákat, ahol a cél, hogy két perc alatt több gólt lőjünk az ellenfelünknél. Egyszerű, nemde? Pedig sokkal macerásabb, mint hinnénk. Ezt a furcsa fizikának, a különleges képességeknek és a már fent említett szerencsétlen irányításnak köszönhetjük.

Indítás után azonnal belevethetjük magunkat a játékba, az előkészítő kihívásokat nem kötelező teljesíteni, de ártani nem fognak. Legalább tét nélkül belejöhetünk a kontrolba és még pénz is jár értük. Összesen hat lecke vár ránk, bár ebből az utolsót nem tudtam teljesíteni, hiába csináltam azt, amit a feladat kért tőlem. Szomorú, buktam tízezer érmét, de sebaj, így is volt elég, hogy felfejlesszem kocsimat és megkezdhessem a pontra menő, avagy a sima gyakorló meccseket.

Szerintetek be fogok tudni találni innen?

Szerintetek be fogok tudni találni innen?


Többféle pálya vár a kalandorokra, mindenféle érdekes formával megáldva, kiszámíthatatlanná varázsolva az élményt. A labda a leghajmeresztőbb irányokba hajlamos pattanni, ráadásul néha teljesen figyelmen kívül hagyja, mikor okosan manővereznénk körülötte vagy alatta, hogy csupán finoman megbökjük. Ehhez hozzájön a nitró általi lökés, illetve a rengeteg képesség, melyekből egyszerre csak három (plusz egy) figyelhet járművünkben.

A nitró magától nem töltődik, kis kannákat kell felkapkodnunk, hogy egy egységnyit visszakapjunk a mércénkbe, és nyomva tartva alaposan megugrik járművünk sebessége. Ilyenkor, ha eltaláljuk a labdát, akkor az nagyobb erővel és ívesebben fog elrepülni. Ezt lehet kombinálni az elérhető képességekkel; van itt mágnes, villám, lökéshullám, pajzs, rakéta és hasonló nyalánkságok.

Lehet szmájlikkal terrorizálni az ellenfeleket, ha tényleg nagyon ráérünk.

Lehet szmájlikkal terrorizálni az ellenfeleket, ha tényleg nagyon ráérünk.


Ezeket a trükköket nem lehet mindig használni, tetemes hatásszünet van, mielőtt újra aktiválódnak. A garázsban tudjuk fejleszteni őket, melynek hála lejjebb lehet vinni a "Cooldown" mértékét, a hatásukat pedig feljebb. Kár, hogy rengeteg képességpontba kerül egy fejlesztés és egyszerre csak három aktív, illetve passzív adottság lehet nálunk. Kivéve, persze, ha megvan az összes képesség, mert akkor egy negyedik is megnyílik.

Így eléggé dinamikus játékra számítana az ember, ám sajnálatos módon az irányítás csúszkál, a labda kiszámíthatatlanul repked, ennek hála pedig rengeteg olyan gólt kaptam be, melyekkel nem tudtam volna semmit sem csinálni. Vagy rám pattant, vagy hátrálnom kellett és nem mutatta a kamera, hogy mi van mögöttem, vagy az ellenfél olyan startpozícióból indult, hogy azonnal rá tudott nitrózni a labdára és beküldte felettem a kapuba.

Gyakorta az nyer, aki hamarabb beleér a labdába... és nem szerencsétlen.

Gyakorta az nyer, aki hamarabb beleér a labdába... és nem szerencsétlen.


Jó, a hozzáértő játékos tudja, hogy milyen különleges képességet kell magával vinnie, úgyhogy a jó kombinációkkal ki lehet játszani a sors és a fizika csúfságait, de a nyakatekert hátrálást és a kézifékes farolást már nem lehet így enyhíteni. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb képességhez egy előző adottságot is meg kell nyitni, ami nagyon sok időbe tellhet, lévén, hogy nehéz a fejlesztési pontokhoz hozzájutni.

A 2v2 mérkőzések azért egy fokkal érdekesebbek, mert ott van egy társunk, akivel koordinálhatunk, és azokat lényegesen jobban élveztem, mint a párbajban történő szerencsétlenkedést. Néhány ezer meccs után az irányítás is biztosan flottul megy majd, így ez az alkotás elfogadható is lenne, ha nem volnának arcátlanul hosszú, ismétlődő reklámok, illetve a rendszer némileg "pay-to-win". Mert hát, akinek jó kocsija van az könnyebben nyer.

A hátteret inkább ne nézzük...

A hátteret inkább ne nézzük...


Ehhez pénz és "skill" pont kell. Mindezt pedig a mélyzsebű játékos egy csettintésre meg tudja kapni, ráadásul az összes kocsit is ki lehet így nyitni, míg a kuporgató felhasználó, aki nem feltétlenül nyerni, hanem talán szórakozni is akar, pedig nehezen tudja csak összekapirgálni a kártyákat, melyekből szüksége lesz egy rakásra, már csak egy autóért is. Ami nem feltétlenül lesz jobb a már meglévőnél. Zsír.

Ráadásul mindezt már láttuk a Rocket League-ben. Azt meg lehet PC-n és konzolokon is nyúzni, sokkal jobb irányítással, prezentációval és szórakoztatóbb játékmenettel. De, ha mindenképpen ilyen mókára vágyunk, és bírjuk idegekkel, akkor adhatunk a Soccer Rally-nak egy próbát. Itt legalább tényleg 3D-s a mozgás, nem úgy, mint a Rocket League Sideswipe-ban.

A Soccer Rally letöltése itt: Google Play | iOS App Store
olvashattátok, hogy egy játékötlet lemásolása és minimális továbbfejlesztése általában egy elfogadható produktumot eredményez, feltéve, ha maguk az alapok a helyükön vannak, és az egyedi kiegészítések passzolnak. '>
4 hozzászólás

zsenikém

1 éve, 10 hónapja és 15 napja

Nekem ez biztosan kimarad!

válasz erre

Mordorer

1 éve, 10 hónapja és 16 napja

Nagyon nem az én zsánerem ez a game.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 10 hónapja és 16 napja

Hát azért csak kipróbálom, aztán meglátjuk...

válasz erre

SamsungFan

1 éve, 10 hónapja és 16 napja

Gondoltam hogy **** lesz, nem is álltam neki.

válasz erre