A halál mindig is egy érdekes dolog volt a számomra, leginkább azért, mert senki sem tudott biztosan beszámolni arról, hogy mi is történik, miután beteljesíti az ember a sorsát. Persze, voltak olyanok, akik "visszatértek" és mindenféle hajmeresztő jelenségről beszéltek, de hogy tényleg igazat mondtak-e, vagy csak víziókat láttak, azt nekem kellett eldönteni.
Ez egy olyan dolog, amit akkor fogunk tutira megtudni, amikor már nem lesz kinek elregélni. Azonban ez nem akadályozta meg a videojátékos alkotókat abban, hogy saját koncepciójukat felhasználva ne készítsenek valami érdekeset a közönség számára. Én a Clinically Dead című alkotásra tudok visszaemlékezni, mely egy indie cím PC-re és az agyhalál előtti pillanatokat mutatja be pszichedelikus látványvilággal és fejtörőkkel.
Azonban a Spiritfarer készítői, ha már halál, akkor egy már ismerős mitológiai lényt, Kharont, vették elő, majd, mint Terry Pratchett is tette a saját Halál karakterével, nyaralni küldték az alvilági perszónát, hogy egy fiatal lány, Stella, vegye át a helyét. Stella túl sokat nem beszél a játék folyamán (konkrétan semennyit), azonban nem is kell neki, ugyanis van egy rendkívül aranyos társa, egy cica, úgyhogy, ebből kifolyólag a játék a tökéletes minőséget karcolja már alapjáraton is.
Ha az agancsos kolléga valamit érez, akkor az bizony úgy is van... legyen szó akármiről is.
Stella feladata, ami Kharoné is volt: átsegíteni a halottakat a ... Sztüx folyón? A túlvilágra? Nos, nem egészen, ugyanis a halottak inkább letáboroznak a ladikján, feladatokat adnak neki, a kajáját fogyasztják, és ott segítenek, ahol tudnak, úgyhogy egy fokkal hasznosabbak, mint az én volt kollégiumi szobatársaim egyetem során. Továbbá nem egy folyó áll a rendelkezésünkre, hanem egy hatalmas tenger, szigetekkel és egyéb érdekességekkel megszínezve.
A játék egy platformer, melyhez hozzákevertek némi kapcsolatépítést, hajóbővítést és gyűjtögetést is. A történet igazából a különféle szellemekről szól, kiket Stella felvesz a hajójára, és akik mindenféle szívességet kérnek tőle, majd a végén távoznak. Ezek kimerülhetnek küldetésekben, avagy készítmények prezentálásában.
Igen, zenével növésre lehet bírni a növényeket. Remélem, ez a technika működik más élőlényeken is.
Ezek segítségével nagyszerűen végigvezeti a játék a kalandort a különböző mechanikákon: megtanulunk nyersanyagokat gyűjteni, ételeket, italokat csinálni, a szellemeket elszállásolni, horgászni, növényeket ültetni és learatni, illetve menedzselni a hajónkat. Alkalomadtán el kell vitorláznunk különböző szigetekre, és látni fogjuk, hogy ennek a túlvilágnak egy igencsak szépen kiépült szerkezete van.
Ahogyan haladunk a sztoriban és gyarapodik a hajónk népessége, úgy válik egyre több opció elérhetővé. Komplikáltabb pecázási technikák, a növénytermesztés zenei titkai (gitározás mellett a takarmány gyorsabban nő), illetve sötétebb, titokzatosabb szigetek is megnyílnak, érdekes kalandokkal, illetve nyersanyagokkal kecsegtetve. Továbbá Obolosz érméket is adnak a lakóink, melyeket képességeink fejlesztésére válthatunk be.
Minél nagyobb a hajónk, annál több helyiséget tudunk reá építeni; csodás nemde?
Emiatt a szellemeket nem szabad elhanyagolni, no meg azért sem, mert ha magasan tartjuk a jókedvüket, akkor besegítenek a munkába és akár egzotikus anyagokkal is ellátnak minket. Eme "Mood" mércét három módon lehet növelni: kéréseik teljesítésével, megfelelő étellel, itallal, vagy akár csupán öleléssel is. Ki hitte volna, hogy egy egyszerű gesztus mennyit jelenthet egy másik létezőnek.
A színes, dinamikus világot bejárhatjuk a navigációs szobában elhelyezett konzol segítségével, ahol kijelölhetjük, mely sziget, vagy tenger-rész legyen a következő célállomásunk. A hajózás időbe telik, így közben vagy malmozunk, vagy pátyolgatjuk a hajót és lakosságát addig. Talán ez az egyik nagy probléma ezzel a játékkal; nincs gyorsutazás.
Jó, hát ilyen időjárásban én sem tudnék navigálni. Ráadásul én nem is értek hozzá.
A várakozási időt, tehát, nem lehet átugrani, és a hajón eszközölt fejlesztésekkel csupán csökkenteni lehet. A másik zavaró tényező pedig a nappalok és az éjszakák váltakozása. Mikor a hold kint van, akkor a lelkek elmennek horpasztani, mert még a halottaknak is kell a pihi, úgyhogy ilyenkor nem lehet diskurálni velük. Ennél nagyobb probléma viszont, hogy éjszaka nem indíthatjuk el a hajót, mert túl sötét van a navigációhoz.
Kifogások; sebaj, ezt a részt viszont már át lehet ugrani, ha felkapaszkodunk a főépület emeletére és az ágyunk segítségével mi is eltesszük magunkat másnapra. Játékbeli hatása nincs igazán ennek, csupán annyi, hogy nem kell kivárni a reggel eljövetelét. Én azt gondoltam, alapjáraton, hogy egy halállal foglalkozó alkotás sötétebb, morbidabb lesz, de a Spiritfarer egy nyugis, békés, aranyos és mesés műre sikeredett.
A hattyú születése? Ám legyen.
A zene és a prezentáció nagyszerűen támogatja a hangulatot és a témát, Ugyan nincs igazán kihívás, hisz egy pacifista, szólójátékos kalandról van szó, mégis sokkal több fantázia, lélek és lelkesedés érződik belőle, mint a legtöbb, online, multiplayer alapú, angolosan mondva "Shovelware" címekben. És még reklámok sincsenek; túl szép, hogy igaz legyen, nemde?
Nos, igen. Ugyanis a játék Netflix előfizetéshez kötött, így mégsem teljesen ingyenes, csupán azoknak, akik már befizettek erre a szolgáltatásra. Egy játék miatt beszerezni ezt, belátom, merész dolog volna, bár én is vettem Nintendo Switch-et egy Pokémon-os móka miatt. Azóta pedig megszaporodott a kollekcióm. Jó, alapvetően nem vagyok normális, de nem ez a lényeg.
A Spiritfarer letöltése itt: Google Play | iOS App Store
