Sajnos egyre jellemzőbb a mai világra, hogy mikor megjelenik a piacon egy újabb film, egy népszerű franchise aktuális tagja, akkor a mögöttes stúdió, vagy a jogok birtokosa mindent elkövet azért, hogy egy mobiljáték is elkészülhessen hozzá. Volt idő, amikor a PC-s és konzolos piacot is elárasztották a szánalmas adaptációk, de a kis képernyőn annyiból szerencsések vagyunk, hogy legalább megpróbálnak a fejlesztők valami eltérőt, valami igényes, de sokkal inkább más dolgot összehozni, még ha ez nem is mindig sikerül.
A Star Wars Puzzle Droids kapcsán is érezhetően az volt a Disney célja, hogy hamar és gyorsan, kvázi minimális befektetéssel alkossanak valamit, amivel meg lehet lovagolni most a nagy őrületet, ami a Csillagok Háborúja mozifilmek körül ismét fellángolt. Ennek köszönhetően kaptunk egy furcsa mellékszálat, amely százezerszer látott játékmenettel nyakon öntve egy kellemes match-3 puzzler lett, ami igazából nem több, mint egy könnyed kikapcsolódás azoknak, akik kedvelik a franchise-t.
Térjünk inkább rá gyorsan a Star Wars Puzzle Droids játékmenetére, ami sajnos nem reformálja meg a match-3 puzzlerek sajátosságait, de azért egészen kellemes élményt garantál a maga nemében. Kezdetben nyilván csak a szokványos feladatokkal találkozunk, ezáltal meg kell elégednünk azzal, hogy egymás mellé húzzuk, ami összetartozik, teljesítjük a játék követeléseit - szedjünk össze ebből vagy abból bizonyos mennyiséget -, de ahogyan haladunk előre az alkotásban, az egyes szinteken úgy várnak majd ránk újabb meglepetések.
A mintegy 50 pályát tartalmazó Star Wars Puzzle Droids-ban így lehetőségünk nyílik majd például szétlőni egy-egy elemet, ha éppen nem szimpatikus vagy útban van, de használhatjuk kis droidunk kis hegesztőjét is többek között. Az egyes helyszíneken egyébiránt egy halom ismerős karakter felbukkan majd, így Rey, Finn és Poe Dameron, miközben minden feladat teljesítése után ajándékokkal gazdagodhatunk a könnyed továbbjutás reményében, ami egyébiránt nem okoz majd túl sok nehézséget, legalábbis a játék első felét egészen könnyedén teljesíthetjük.
A Star Wars Puzzle Droids elérhető itt: Google Play | iOS App Store



