Nem találkozom túl gyakran olyan mobiljátékkal, mely nem az online aspektusra, hanem inkább a szóló élményre helyezi a hangsúlyt. Ez érthető, hisz manapság egy játékot akkor lehet sikeresnek nevezni, ha sokáig életben marad és számottevő lóvét termel. Ezt pedig a legjobban multis játékmódokkal lehet elérni. Azt persze sok játékkészítő elfelejti, hogy régebben a játékosok akkor is hajlandók voltak pénzt kiadni egy alkotásért, ha abban semerre sem lehetett online funkciókat találni.
Szerencsére manapság is találkozni fogunk sok ilyen címmel, azonban nem mobilokra, lévén, hogy a legtöbb felhasználó út közben, a mellékesen ücsörögve, vagy lefekvés előtt nyomogatja telóját, letolva egy-két gyors meccset, aztán visszatérve az élet "kegyetlen" karjaiba. Sokunknak nincs feltétlenül időnk ilyenkor belemélyedni egy kalandba; és mégis a Tales of Luminara pontosan egy ilyen játékmenettel hívogatja a merész játékosokat.
Néma belelógnak az ellenfelek a képbe. Sok sikert a harchoz.
Engem mondjuk nem zavar; szeretem a hosszú, érdekes történeteket, ráadásul még életem sincs, úgyhogy számomra tökéletes játék a mai tesztünk alanya. Animés stílus, csinosan megalkotott karakterekkel, egy relatíve érdekes sztorival és egy majdhogynem szabadon választható fejezet felépítéssel kiegészítve; így elsőre leírva fantasztikusnak hangzik, azonban a részletek igen hamar megrepesztik a tökélyt.
A történet nem viszi túlzásba a világépítést, inkább a karakterfejlődésre és a személyes drámákra helyezi a hangsúlyt. Ezt ellensúlyozandó, szeptemberben elindult egy anime sorozat, mely a Tales of Luminaria: The Fateful Crossroad nevet viseli magán. Ebbe belevethetjük magunkat, ha minden részletre kíváncsiak vagyunk a világgal, a helyszínekkel és a szereplőkkel kapcsolatosan. Nem kötelező, természetesen, a játékot enélkül is maximálisan ki lehet élvezni.
Egyedi, csinos szereplők, de itt is belelóg a menü az alján.
Több fejezet is vár ránk, miután sikerült a legelsőt teljesíteni, így szabadon kiválaszthatjuk, mely szereplő meséjét szeretnénk végigcsinálni. Vannak ugyan átfedések a szegmensek között, ám teljes mértékben irreleváns a sorrend, ugyanis mindegyik epizód egy lehatárolt történetet mesél el. Ezeknek mindig egyetlen főszereplője van, egy-két másik szárnysegéddel ellátva, hogy mégse érezze magát a hős túlságosan egyedül.
A konfliktushelyzeteknél és a dialógusoknál nincs beleszólásunk, azok maguktól lefutnak; nekünk igazából semmi egyéb dolgunk sincs, mint végigrohanni a pályákon, legyakni az életünkre törő ellenfeleket és összeszedni a számtalan kincset, amit a készítők eldugdostak nekünk. Úgy tűnik, hogy a készítők olvassák a cikkeimet (hát persze), ugyanis az összes kihívást egy (plusz egy-két másik) gombbal kell teljesítenünk.
A középső analóggal történik minden irányítás. A jobb oldali két gomb pedig a spec képességek.
A fő irányító eszközünk egyetlen virtuális analóg, melynek változtathatjuk a méretét (ez ajánlott). Ha a stick-en kívülre nyomunk, akkor abba az irányba fog emberünk a társaival rohanni, ha pedig lenyomjuk a gomb részét, akkor támad. Ez rendkívül egyszerűen hangzik, a probléma viszont ott kezdődik, hogy a kitérést és a kombózást is ezzel az egy implementációval kell megoldanunk, egyedül a speciális képességeknek vannak külön nyomókái a jobb oldalon.
Papíron ez is egyszerűen hangzik: ha félre rántjuk a joystick-et, akkor kitérünk, ha pedig nyomva tartjuk a gombját, akkor egy erősebb támadást használ emberünk... vagy egy másik félét. Ez különbözik a közelharci és a távolsági szereplőknél, ugyanis míg például Leo Fourcade (Tiger Arcade féltesója biztos) egy megerősített kardcsapást hajt végre ilyenkor, addig Celia Arvier egy nyilat készít elő a legközelebbi rosszaságot célba véve.
Ha nem találunk a nagyvilágban recepteket, a boltban kiegészíthetjük a repertoárunkat.
Itt a gomb érzékenységével van a legnagyobb bibi. Gyakran előfordult, hogy támadni szerettem volna, de inkább kitért az emberem, mozgás helyett az erős támadását vette elő, azonban van ebben pozitívum is, ugyanis a pergős csaták közben való képernyőcsapkodás általában azt eredményezte, hogy semmiből érkező támadások elől is kitértem. Mondjuk ellentámadás helyett is sokszor az elgurulás volt a válaszom, de ezt nevezzük inkább járulékos szerencsétlenkedésnek.
Helyzetünkön az sem segít, hogy a rossz beidegződések miatt a stick-et fogjuk a mozgás előidézésére először húzogatni, mert mikor kontroller van a kezünkben, akkor ez így működik. Azonban itt a virtuális boton kívülre kell nyomni, ha nem akarunk véletlenszerű támadásokat megindítani. Nem lesz könnyű rászokni erre a nem konvencionális irányítási metódusra, de ha sikerül... akkor sem vagyunk sokkal előrébb, ugyanis a kamera túlságosan is ráközelít az általunk irányított szereplőre.
Még az online főellenség-harcoknál is belelóg valami makákóság a képbe.
Olyannyira, hogy gyakorta semmit sem látjuk a csatatérből, köröket kell leírnunk ahhoz, hogy biztonságosan magunk elé tudjuk helyezni a célpontokat, és ebből fakadóan nem lesz egyszerű a képernyőn kívülről érkező támadásokat lereagálni. Van lehetőség egy kitérés-visszaütés trükk használatára; néha, mikor egy csúnyaság ránk támadna lelassul az idő és egy ikon megjelenik a támadón, melyre, ha elég gyorsan rá tudunk nyomni, akkor emberünk megússza a mutatványt sérülés nélkül, és még vissza is vág az ellenfélnek.
Kár, hogy ez akkor jelenik meg, amikor kedve tartja. Sebaj, a csapattársak azért vannak ott, hogy elfogadhatóvá tegyék a tortúrát, nemde? Nos, nem mindig. Túl sok sebzésre ne számítsunk tőlük, egyedül a különleges képességeikkel tudnak igazán hasznosak lenni, mint például gyógyítással. Ha van nekik; nem lesz mindig. Kár érte, hisz ahogyan haladunk a fejezetek etapjain, sosem töltődik vissza az életerőnk, még szintlépésnél sem. Egyedül kajával, illetve varázslatokkal lehet gyógyulni.
Leo különleges csapása: a pattogó, piros-sugár-hokkentotta.
De legalább a társaink halhatatlanok, egy-két speciális összecsapást leszámítva, így miattunk nem kell aggódni. Kajából pedig sok esetben lesz elég, habár a készítők megfricskázták ezt a rendszer azzal, hogy a különféle étkek nem ugyanannyira hatásosak egy karakternél. Mindenkinek megvan a maga kedvence főztje, és minél jobban szeret egy kaját egy emberke, annál többet gyógyít az rajta. Ez rákényszerít minket, hogy minden nem játékos karakterrel beszélgessünk a kalandjaink során, hátha adnak valami új receptet.
Alapanyagokat a pályákon találunk, illetve pénzért vehetünk a boltban (ahol egyébként receptek is kaphatóak). Maniból mindig lesz elég, főleg, ha megtaláljuk az eldugott ládákat. Embereink a szintlépéseken kívül felszerelésekkel is erősödhetnek, melyeket ugyancsak ládákból nyithatjuk, illetve gatcha-módszerrel is szert tehetünk rájuk. A macerásabb kihívások teljesítéséért, illetve különleges alkalmakkor juthatunk hozzá a prémium zséhez, a PB-kövekhez, melyekből tárgy-köveket vehetünk. Ezek tartalmazhatnak fegyvereket, illetve kosztümöket.
Íjászkodásnál a kép átvált a célpontunkra. Velünk pedig lesz, ami lesz.
Szereplőket nem fogunk így megnyitni, ugyanis az összes elérhető már a kezdettől fogva, azonban a szóló kalandokon meg van határozva, hogy kit irányíthatunk. Tehát a multis játékmódban bárkit használhatunk. Nem mintha olyan izgalmas lenne ez, csupán egy "boss"-harc, melyet harmadmagunkkal kell megvívnunk egy előre beállított nehézségű főmufti ellen. Ha megvan a megfelelő ereje a kiválasztott karakterünknek, akkor túl sok problémával nem fogunk találkozni. Az igazán nagy kihívásokat a történetek során található titkos helyiségek fogják jelenteni, de hát a PB-kövekért bizony vért kell izzadni.
Szóval alapjáraton a Tales of Luminara egy nagyon kellemes alkotás. A szereplők dögösen festenek (főleg Lisette... he he... khm, van baj), a zene fantasztikus, egyedül a japán szinkron hiánya fáj, mert ugyan jó az angol, kicsit furán hat alkalomadtán. Viszont a kamera és az irányítás eléggé haza tudják vágni a játékélményt, akkor is, miután úgy-ahogy megszoktuk. Szomorú, és ugyan nekem ez hosszú távon nem jelentett nagy akadályt, sok játékost el fog tántorítani eme alkotástól. A töltési időkről nem is beszélve. Ehh, marad az anime.
A Tales of Luminaria letöltése itt: Google Play | iOS App Store
