Az igazán jó mesék időtlenek. A markáns hősök, a megfogó üzenetek és a varázslatos helyszínek gyerekkorom legelső kalandjainak szolgáltak alapul, és valószínű nem vagyok ezzel egyedül. Azonban a világ és a társadalom változása miatt sajnos nem lennék, meglepődve, ha a mai kor gyermekei inkább egy jútyúb vagy twiccs "sztárnak" a morálisan mélyenszántó majomkodásaiban látnák legelső kalandjuk kiindulási pontját.
Nagyon remélem, hogy egyelőre ez nincs (mindenhol) így, ugyanis igen szomorú lenne, ha olyan nagy alkotók, mint például Brian Jacques, munkásságai a feledésbe merülnének. Apropó Jacques, a szóban forgó brit író, aki több, mint tíz éve nincs már közöttünk, egy rendkívül érdekes sorozattal tette a világot gazdagabbá, mely Redwall-ként van nyilvántartva.
Ezen történetek antropomorf karakterekről szól, két lábon járó állatokról, akiknek a fajtája a személyiségükre is kihatással van sok esetben. Ez leginkább a gonoszoknál jelenik meg, akik gyakorta patkányok, menyétek, rókák, avagy vadmacskák; szerencsére a kivétel erősíti a szabályt. Talán nem lesz nehéz egy ilyen felvezető után kitalálni, milyen témát hoz el nekünk legújabb játékunk.
Hmm ha a főnökasszony szerint jó volt megszivatni magamat...
Egy kicsit zavarban voltam, mikor rálestem a készítőcsapat, a Soma Games, Wikipedia oldalára, ugyanis a kis saláták elfelejtették frissíteni azt, és azt hittem, hogy a 2018-as játékukkal játszottam tévedésből. Az alap cím ugyanaz: The Lost Legends of Redwall, csupán az alcím hiányzott. Szerencsére a skacok honlapja nem hazudott, bár az is kissé meglepett.
Itt is csupán a fent említett címmel találkoztam, azonban hamar kiderült, hogy három történetet rejt ez: a The Wildcat Scroll-t, a The Caverns of Kotir-t és a The Flowers of Icetor-t. És mindezt ingyen; üvölt róla a "túl szép, hogy igaz legyen"- jellemző, ami sajnos teljes mértékben igaz is, azonban ne vessük bele még magunkat a negatívumokba. Először lessük meg a szépet és a jót.
Bizony gyerekek: a támadást legkönnyebben a gyorsabb támadással lehet megúszni.
Mint, ahogy fent említettem, mai tesztünk alanya három történetből áll, melyeket sorrendben kell végigcsinálnunk, a Wildcat Scroll-al kezdve. Ezek igazából interaktív mesekönyvek, melyek ugyan nem hozzák azt a dinamikus prezentációt, amit egy ilyen képekkel ellátott médiumnak hoznia kell, de cserébe a kaland sem teljes mértékben lineáris, ugyanis mi döntjük el, hogy állatkánk miként reagáljon bizonyos helyzetekre.
Ez, persze, nem jelenti azt, hogy a sztori drasztikusan megváltozik, és teljesen más végkimenetelekkel szolgál, ha véletlenül nem jobbra, hanem balra megyünk egy adott úton, de a részletekben veszik el a lényeg: bele tudjuk tenni saját magunkat a főhősünk akcióiba, és életszagúnak érződik a móka, egy könyvet olvasásával ellentétben.
Nulla óra mulla perce játszom, mégis 13 karika nyitott. Aham...
Nagyjából ennyi a játékrésze a The Lost Legends of Redwall-nak; döntések meghozása bizonyos jeleneteknél, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne kellemes a végeredmény. Tény, ha egy stresszes nap után töméntelen akcióval óhajtjuk levezetni a felgyülemlett feszültséget, akkor nem ez lesz a választásunk. Itt igazából sosem lesz nagy izgalomban részünk, még az akciódús jelentek is nyugisnak érződnek.
Ez pedig az ábrázolásból fakad, ami nincs sajnos túlzásba víve. A hátterek, illetve a szereplők arckifejezései a megfelelő módon változnak, azonban túlságosan is statikus a prezentáció ahhoz, hogy igazán nagy érzelmeket váltson ki a játékosból. Ám, szerencsére, ezt nem lehet negatívumként felszámolni, lévén, hogy semmit sem veszít az élvezeti értékéből emiatt a mese.
A vakondokhoz külön szótár kell, hiába megy jól az angol.
Összesen két rossz dolgot tudnék felhánytorgatni. Az egyik a megismételhető jeleneteknek a céltalansága. Vegyünk egy ünnepséget például, ahol lehet gyógyszert készíteni és horgászni. Ezeket át lehet ugrani, de én nem szeretek megoldatlanul hagyni dolgokat, ezért mindkettőre elmentem. Az ispotályban egy köhögés elleni kúrát kell készíteni egy recept alapján.
A probléma itt az, hogy a recept nem hangsúlyozza ki a mennyiségeket helyenként, ráadásul olyan angol szavakkal dobálózik, melyekhez még a szótár sem volt feltétlenül elég. Ebből fakadóan nem sikerült eleinte tökéletesre elkészítenem a gyógyszert, de a joviális vakond néni megengedte, hogy bármennyiszer újrapróbálkozzak, úgyhogy a végén próba-cseresznye alapon kellett áttörnöm ezen akadályon.
Heni... a sünfiú. Pfff, inkább találóskérdésezzünk.
A horgászat dettó, azzal a különbséggel, hogy itt a csalit, a kapást és a bedobási területet kellett úgy alakítanom, hogy a hal úrnak megfeleljen az elvárásainkat, majd utána a botot egy adott módon kell húzni, különben elszakad a cérna. Ezek ismételgetése igencsak megakasztották a sztorit, és nehéz volt utána ismét elmélyülni a narratívában. De nem volt lehetetlen.
A második rossz dolog pedig az, hogy nem ingyen kapjuk meg ezeket a meséket. Jó, technikailag igen, azonban egy gyertyarendszerrel fogja meg a játék, hogy túl sokáig haladjunk a sztoriban. Hét gyertyával kezdünk, melyekből elvesz egyet a rendszer, miután egy adott szómennyiséget átléptünk. Ha elfogynak a gyertyák, akkor nem tudunk tovább játszani.
Manipuláció mesterfokon.
Ezt napi három reklámvideó megnézésével lehet orvosolni (sőt, néha két fejezet között is bedob egy videót a játék), melyekét egy-egy gyertya jár, azonban, mivel ez a forrás naponta frissül, ezért csak kis részletekben tudjuk a történeteket lenyomni. Vagy kiadunk némi suskát, hogy feloldjuk a limitációkat. Kérdés az, hogy megéri ez így?
Nos, attól függ. Ha tetszik a játék, mindenképpen, hisz a készítők igen jól meg tudták ragadni Brian Jacques stílusát az írással, a képekkel az illusztrációkét, a zene pedig hab a tortán. Akinek viszont nem tetszik ez a játékfajta, az már valószínű hamarabb felhagyott a mókával, minthogy kifogyott volna a gyertyákból. Nekem megérte, lévén, hogy újra akarom játszani a fejezeteket, mindenre kíváncsi vagyok, a gyertyákkal meg a fene sem akar bíbelődni.
A The Lost Legends of Redwall letöltése itt: Google Play | iOS App Store
