Tomb Raider Reloaded játékteszt

2023. február 16.
92.7061
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sohasem gondoltam jó vállalásnak kiszakítani saját zsáneréből egy játékszériát avagy annak egy tagját, mert ezen vállalások szinte mindig rosszul sikerülnek. Az idén már második játékát kiadó CDE Entertainment pedig pont ezt tette, és bizony némi hibát el is követtek a fejlesztők azzal, hogy bullet hell-t csináltak a Tomb Raider-ből.


Az egész történet ott kezdődik, hogy 1996-ban az Eidos Interactive kiadott egy felfedezésen alapuló kalandjátékot, a Tomb Raider-t, főszerepben egy Lara Croft nevű hölggyel. Az azóta már eltelt több, mint 25 évben rengeteget változott a videojáték-ipar és maga a kalandjátékok műfaja is, így nem meglepő hogy az újabb ás újabb kiadásokkal egetrengető különbségek vannak a Tomb Raider játékok között is.

És most itt van egy újabb iteráció, ami teljesen kilép a széria komfortzónájából, hogy valami teljesen mást mutasson nem csak játékmenet, kinézet, de stílus és történet szempontjából is. Sajnos.

Már megint állított képernyő, már megint teljes süketség a részemről... Előfordul, hogy azon mobiljátékok esetében, amikkel kapcsolatban senki nem vár semmit, senki nem látott semmit, azokról mindent tudok. De persze olyanokról, amikről a Mobilgamerre is rendszeresen kerülnek fel trailerek, na olyanokról semmit sem tudok. Így volt ez ebben az esetben is, első indításkor pont emiatt nem számítottam sem az állított képernyőre, sem a bullet hell-re hajazó játékmechanikák sokaságára.

Lara Croft bájait ebben a játékban nem fogjuk megcsodálni

Lara Croft bájait ebben a játékban nem fogjuk megcsodálni


Tulajdonképpen szerintem nehéz feladat megállapítani, mégis milyen műfajba sorolható a játék, mert bár egészen erősen bullet hell hatást kelt a harcrendszer, ennek ellenére a roguelike mechanikára jellemező random képességekkel is találkozhatunk. Olyannak tűnik a végeredmény, mintha mindkettő egyszerre próbálna lenni, de a mechanikák kivitelezése nem olyan, hogy egyértelmű legyen megállapítani. A kiadó nemes egyszerűséggel akciójátéknak titulálja.

Félfelülnézetből csodálhatjuk meg a játéktérként funkcionáló, vélhetően templom romok belsejétt, ahol feladatunk a ránk támadó számos rusnyaság likvidálása lesz. A bullet hell műfajnál maradva szép golyózáporra számíthatunk és a játék pályatervezése is hajt arra, hogy igenis a játékos minél többet rohangáljon a pályákon halálának elkerülése érdekében.

Mondjuk az mellékes, hogy irányítás szempontjából csak Larát áll módunkban mozgatni, lövésgombra senki se számítson, automata az egész, ezt pedig sosem fogom megérteni. Akciójáték lövöldözés nélkül olyan, mint horror ijesztés nélkül, lopakodós játék ellenfél nélkül vagy például az Among Us gyilkosok nélkül.

A Tomb Raider franchise legértelmetlenebb darabja lett a Reloaded

A Tomb Raider franchise legértelmetlenebb darabja lett a Reloaded


Emellett az ellenfelekkel kapcsolatban van némi logikai problémám. Azt értem, hogy egyszerű pisztollyal miért nem tudok átlőni egy téglafalon. De nem egyszer fordult elő, hogy a felettem repülő denevért nem találtam el a téglafalnál és nem értettem miért. Elvégre fölöttem volt csak el kellett volna találnom, de persze ő meg tudott sebezni.

Hatalmas hátrány pedig az egész irányítással kapcsolatban, hogy állított képernyő esetében nem tudunk megfelelően navigálni, minden fontosabb tényezőt a kézfejünk fog kitakarni - kivéve ha 13 colos tableten toljuk. Az automata lövés meg mint mondtam önmagában is rossz, de drága Lara így automatikusan is veszi célba az ellenfeleket, amiből egyenesen következik, hogy még véletlenül sem azt fogja lőni, aki pontosan előtte van, hanem akit kinézett magában.

Ennél a helyzetnél már csak egy fokkal jobb, amikor másokat is célba vesz, de akkor meg lövésenként váltogat köztük. A már említett "Random Ability" mechanika más játékokból megszokott módon jelenik meg itt is, időnként a játék felkínál nekünk 3 random képességet, melyekből játékstílus szerint érdemes választanunk, de függetlenül a választástól biztosan segíteni fog rajtunk.

Nem csak szokatlan a játékmechanika de még buta is

Nem csak szokatlan a játékmechanika de még buta is


Csak épp nem biztos, hogy minden játékos minden képességet ugyanúgy fog tudni használni... Lövöldözés mellett fellelhető egyébként egy nagyon jó ötlet a játékban a logikai feladványok képében. De persze nagy csodára ne számítson senki, sajnos ez sem lett túlgondolva, mert csupán csak a puritán oszlop-tologatásoknak jutott hely.

Természetesen karakterünk és annak fegyverei fejlesztése a fő támpont a játékban. Fegyvereinket a pályákon összeszedett "Weapon Manual" nevű tárgyakkal tudjuk fejleszteni, melyeket bizonyos ellenfelek megölése után lapunk. A gond az, hogy a játék eleji mennyiséghez képest a későbbiekben nehéz lesz ilyesmit összeszedni. A fegyverekhez járó lőszert és a Larán levő táskát játékbeli valutából tudjuk fejleszteni, amiből bőven lesz elég.

Csak azt nem értem, hogy ha megvan a pénzem mégis miért nem tudok fejleszteni? Jaa, hát persze... mert megvan a kellő pénz sokszorosa is, na de nem kaptam elég Weapon Manual-t, ami nélkül meg ugye nem lehet fejlődni sem. Akkor még itt van nekünk a megszokott és mindenki által gyűlölt energiarendszer, aminek töltéséhéz a kristályt nyilván valós pénzből tudjuk megvenni. És ezzel el is érkezttünk a nonplusultrához, hiszen ez a végső megcsúfolása a messze legjobb kalandjáték-szériának - ez a bullet hell-es, energiarendszeres koncepció.

Nem a megszokott ellenséggel találkozunk és nem is a megszokott környezetben

Nem a megszokott ellenséggel találkozunk és nem is a megszokott környezetben


Bár az ember azt gondolná, a játék nem tűnik valami "vasigényes" mókának, de a folyamatos összeomlásokra, bugokra, akkumulátor-használtságra nagyon kell számítanunk. Esküszöm, hogy a Call of Duty: Mobile, ami Battle Royale játék lévén nem meríti ennyire az eszközöket. Úgy tűnik, a mobiljátékoknál is elértük a mélypontot, ami a PC platformot már régen nyúzza, az optimalizálás teljes hiánya a fejlesztőknek csúfolt fércmunkások keze nyomán.

Összefogalva, sajnálatos módon maga műfajában sem kiemelkedő a Tomb Raider Reloaded, sőt. Meg kell hagyni, szépnek szép, de a játékmenete teljesen logikátlan, a harcrendszere olyan mechanikákat vonultat fel, amelyek ellen szoktam érvelni - és még technikailag is nehezen elfogadható.

Mivel alapvetően ingyenesen játszható játékról van szó, a kipróbálás lehetősége bárkinek fennáll, de azért az itt leírt hibákra mindenki készüljön fel, hiszen emellett nem szabad elmenni szó nélkül.

A Tomb Raider Reloaded letöltése itt: Google Play | iOS App Store
5 hozzászólás

Chico

2 éve, 1 hónapja és 24 napja

Így megcsúfolni egy nagy címet. szomorú smiley

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 1 hónapja és 27 napja

Ez a fos az egész franchise megcsúfolása. szomorú smiley

válasz erre

fonemaker

2 éve, 1 hónapja és 27 napja

Hát akkor ez is felejtős..

válasz erre

SamsungFan

2 éve, 1 hónapja és 27 napja

Szekunder szégyen.

válasz erre

Mendez

2 éve, 1 hónapja és 27 napja

Hát ez nagyon lehangoló. szomorú smiley

válasz erre