Undecember játékteszt

2022. október 18.
88.9961
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Diablo Immortal sajnos nem úgy sült el, ahogyan vártuk, és bár az élmény, alapjáraton, kellemes volt, a Pay-to-Win rendszer nagyjából ki is nyírta sok játékos lelkesedését a cím iránt. Mondjuk ettől függetlenül továbbra is nagyon tombol, szóval elképzelhető, hogy nem a Blizzard-éknál van a hiba.


Minden esetre a kiábrándult gémerek tovább keresték azt az igazán Diablós hangulattal felvértezett alkotást, melyért nem kell milliókat kiadniuk, hogy messzire el tudjanak jutni benne. És ezzel el is érkeztek az Undecember című mókához, mely nem csak telefonokra, de PC-re is megjelent. Engem nagyon hamar elragadott a hangulata, olyannyira, hogy néha-néha meg kellett kérdeznem, mit játszom: egy eredeti játékot, vagy a Diablo 3-at?

A galád ajtó mindig a legfontosabb részletet takarja ki.

A galád ajtó mindig a legfontosabb részletet takarja ki.


Az Undecember-t már nagyon várta a rajongótábor, és szerény véleményem szerint kifizetődő volt a bizalom, hisz egy kellemes alkotásra sikeredett mai tesztünk alanya, azonban a legnagyobb problémát bizony az előző bekezdés végén elejtett kis tulajdonság jelenti. A grafika, a történetvezetés, a játékmechanikák és a harc is mind a Blizzard üdvöskéjét juttatták eszembe. Sebaj, ettől függetlenül elég sok eredeti van itt is, úgyhogy nem egy az egyben másolat. Csupán kicsit.

Az első és talán a legfontosabb érdekesség a kasztrendszer hiánya. Alapjáraton a fegyverünk és a használatban lévő képességeink határozzák meg, hogy nagyjából milyen osztály felé tendálunk, azonban úgy alakítjuk karakterünket, ahogyan akarjuk. Tehát lehetünk közelharcosok (ha kard, fejsze, vagy valami hasonló van a kezünkben), íjászok (ha íjjal ökörködünk) vagy mágusok (az előfeltétel a mágusbot).

Hmmm mintha kicsit kopárnak tűnne minden... főleg az ellenfelek.

Hmmm mintha kicsit kopárnak tűnne minden... főleg az ellenfelek.


Ezen kívül a képességek azok, melyek igazán meghatározzák karakterünk színét és "illatát". Ezen "Skill"-ek előfeltétele egy specifikus fegyver szorongatása, úgyhogy azért mégsem lehet mágusoknak közelharci, darálós technikájuk. Vegyünk például a "Leap Attack" képességet; ha felvesszük ezt a listánkra, akkor azt csak úgy tudjuk használni, ha egy közelharci fegyvert, vagy egy varázsbotot szorongat szegény főhősünk (egy íjász ugrálva ne támadjon, logikus, nem?).

Ezeket a technikákat nem megtanulja az emberkénk, hanem rúnák formájában tesz rájuk szert. A rúnafánkra helyezve aktiválhatjuk őket, ráadásul kiegészítő rúnákat is hozzájuk csaphatunk, megerősítve így a képességeket. Ha már a "Leap Attack"-et említettem, ehhez egy piros és egy kék kiegészítőrúnát rakhatunk, melyekkel a sebzését növelhetjük, és a hatásszünetét csökkenthetjük (bár a manaköltsége emelkedni fog).

Minden szintlépésnél öt leosztható pontot kapunk a főattribútumainkra.

Minden szintlépésnél öt leosztható pontot kapunk a főattribútumainkra.


Mikor szintet lépünk, akkor csupán a három főattribútumunkat (erő, ügyesség, intelligencia) növelhetjük; a rúnákat fejleszteni a megfelelő árusnál lehet, pénz és egy nyersanyag-fajta elköltésével. A karakterünk maximális szintje limitálja, hogy meddig tudjuk a rúnákat emelni, így nem lehet (túl gyorsan) elszaladni az erőszint tekintetében és triviálissá varázsolni a játék adta kihívásokat.

A kampány végigkalauzol minket a különböző területeket, illetve bemutatja a játék mechanikáit meglepő részletességgel, bár mivel elég sok opciónk van, főleg nyersanyag terén, nagyon hamar el lehet veszni a lehetőségek között. Első körben érdemes letudni ezt a kalandot, mely fejezetekre van bontva, és amellett, hogy megismeri a játékos a világot és az ellenfél típusokat, degeszre tudja zsákmányolni magát.

Huhh van itt minden, mi szép és jó... csak tudnám, mire valók.

Huhh van itt minden, mi szép és jó... csak tudnám, mire valók.


Ahogyan haladunk epizódról epizódra, úgy találkozni fogunk úgynevezett "Chaos Dungeon"-ökkel, melyek speciális barlangok. Miután felmutattunk egy belépőkártyát (Chaos Card), végig kell rombolnunk a főellenségig, hogy aztán ővele is végezzünk. Szaftos cuccok és pergősebb fejlődési lehetőség vár ránk az ilyenekben, úgyhogy, ha találunk kártyát, akkor nem érdemes azokat tartalékolni.

A "Raid"-ek hasonlóak az imént említett kihívásokhoz, ám ezeket csupán heti kétszer lehet teljesíteni, ráadásul hét másik jóbarát társaságában. Egyelőre három "Raid" érhető el, és egy sem olyan egyszerű, mint egy hétköznapi barlang; itt bizony gondolkozni kell, a főellenségek trükkös képességekkel lepik meg a gyanútlan behatolókat, így elképzelhető, hogy kommunikálnunk is kell majd pajtásainkkal (a legnehezebb kihívás legyen szó bármely multis játékról).

A képességeket limitáltan lehet csak megerősíteni rúnákkal.

A képességeket limitáltan lehet csak megerősíteni rúnákkal.


Ha inkább a kisebb bandákat preferáljuk, akkor a "Spire of Barrier" a mi játékmódunk, mivel itt csak négyen leszünk a több hullámban ellenünk jövő rosszaságok ellen. Kis fricska, hogy a játékterület minden egyes menet után csökken, egyre jobban megnehezítve a manőverezést. Ám, ha nem bírjuk embertársaink jelenlétét, akkor a "Void Rift" és a "Relic" lehetőségeket fogjuk nagyon tolni.

Az előbbinél igazából a kampányból ismerős főmuftik erősebb verzióit kell lecsapnunk, az utóbbinál pedig egy Avatár csatlakozik hozzánk, kit ugyancsak fejleszthetünk. PvP sajnos, vagy szerencsére, nincs, ám ez talán nem is meglepő, lévén, hogy a "Skill"-rendszer eléggé komplex ahhoz, hogy ne lehessen azt könnyedén kiegyensúlyozni, így a játékosok technikázását előtérbe helyezve, a nagyobb számok törvényével ellentétben. És sajnos a Pay-to-Win is markánsan jelen van.

Vannak látványos összecsapások is... ha elérjük a magasabb szinteket.

Vannak látványos összecsapások is... ha elérjük a magasabb szinteket.


Ugyanis mindent, amire szükségünk lehet fejlesztés és fejlődés szempontjából, meg lehet venni a boltban. Elszomorító volt nézni, hogy játékbeli chat-konzolban csak a prémium pénzárusok hirdetései voltak, így csupán a közvetlen üzenetváltást ("Whisper") meghagyva valós kommunikációs lehetőségnek. Persze nem kötelező költeni, szerintem jóval szórakoztatóbb, ha saját energiából dolgozunk, de nem mindenki követi ezt a "nemes" utat.

Visszatérve a Diablo-val való hasonlítgatáshoz, igazából a prezentáció és az apróbb dolgok (portál, "Waypoint"-ok) látszanak átemeltnek, így kicsit az eredetiség hiánya sugárzik a játékból, de, ha mindezt félre tudjuk tenni, akkor egy meglepően érdekes és szórakoztató mókát kapunk kézhez. Meg gondolkodtatót is; elképesztő, hogy nekem kell összeállítanom a saját technika-listámat...

Az Undecember letöltése itt: Google Play | iOS App Store
6 hozzászólás

Ronalddo

1 éve, 7 hónapja és 15 napja

Eddig nekem nagyon bejön! Pár órája tolom de egyelőre nem tudom letenni. röhögő smiley

válasz erre

Bencus86

1 éve, 7 hónapja és 16 napja

Eddig nem sok időt öltem bele, de már most látom hogy ez nagyszerű időtöltés lesz! mosolygó smiley

válasz erre

fonemaker

1 éve, 7 hónapja és 16 napja

Rohadt rágóta vártam már, erre el is felejtettem a megjelenést! röhögő smiley

Diablo Immortal óriási csalódás a legtöbbünknek, remélem meglovagolták ezt és annak a hibáit kiküszöbölve jelent meg ez a játék. Már alig várom hogy belevessem magam.

válasz erre

Mendez

1 éve, 7 hónapja és 16 napja

Hétvégén beleteszek pár órát, én nagyon rá vagyok kattanva. mosolygó smiley

válasz erre

Chico

1 éve, 7 hónapja és 16 napja

Már lesem is! mosolygó smiley

válasz erre

Mordorer

1 éve, 7 hónapja és 17 napja

Belevetem magam, remélem méltó Diablo ellenfél. mosolygó smiley

válasz erre