WWE Tap Mania játékteszt

2017. július 26.
44.1971
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha körbenézünk az App Store-on vagy a Play Áruházban, akkor nagyon sok pankrációs mobiljáték közül válogathatunk magunknak, azonban a kínálat messze nem olyan széles, mint például a platformerekből vagy az endless runnerekből. Éppen ezért örültünk, amikor a Sega úgy döntött, hogy WWE Tap Mania név alatt egy pankrációra kiélezett mobiljátékkal lep meg minket, hiszen rögtön felmerült a lehetősége annak, hogy érkezhet végre egy olyan alkotás, ami konzolos élményt hoz el a kis képernyőre.


Sajnos azonban már az első előzetesek alapján tudtuk, hogy a WWE Tap Mania minden lesz, csak éppen konzolminőségű nem, amit egyébiránt már a címéből is kikövetkeztethettünk volna, hiszen amiben a Sega elrejti a "tap" szót, az túl sok jót nem jelenthet. És sajnos igazunk is lett, hiszen a játék egy a Crazy Taxi Gazillionaire mintájára felépített, kizárólag a szüntelen tapicskolásra és fejlődésre kiélezett élményt garantál, ami ebben a formában nagyon-nagyon uncsi lett.

WWE Tap Mania játékteszt - 2. kép

Bár tény és való, hogy a tartalom tekintetében a Sega igencsak odatette magát, hiszen a WWE sportágának minden harcosát felsorakoztatták az alkotásban, sőt mi több, ez a rajzfilmes grafika is jól áll a végeredménynek. Hogy akkor mégis mi a gondom? Talán jól érzékelteti a problémámat az, hogy az óvodás kisfiam sokkal jobban elszórakozik vele, mint ahogyan én tettem azt korábban, hiszen nagyjából 10-20 percig volt érdekes számomra a dolog, ő pedig már napok óta megállás nélkül tolja.

A WWE Tap Mania ugyanis nagyon hamar kiismerhetővé válik, ezáltal adott egy pankrátorunk, akivel az lesz a célunk, hogy legyűrjük a szemben álló harcost. Ehhez nem kell mást tennünk, minthogy két ujjunkkal folyamatosan és őrült tempóban csapkodjuk a képernyőt, miközben nincs meccsek közötti megállás, sem szünet, az ellenfelek úgy követik egymást, hogy azt sem tudjuk majd hirtelen, éppen ki áll velünk szemben. A tempó tehát tényleg szélvésznek tekinthető, azonban ez csak annyiból volt pozitívum számomra, hogy kb. 20 perc alatt szinte mindent elértem a játékban, ami érdekes lehet egy átlagos gamer számára.

WWE Tap Mania játékteszt - 3. kép

A WWE Tap Mania berkein belül egyébiránt messze nem csak egy az egy elenni mérkőzések várnak ránk, ami egy kicsit még hiteltelenebbé teszi a produkciót. Egyszerre ugyanis öt harcost tudunk felállítani egy központi ellenféllel szemben, akiket természetesen apránként, kártyákkal oldhatunk majd fel, és ha több karakter válik elérhetővé számunkra, abban az esetben már variálni is tudjuk őket saját ízlésünknek megfelelően.

A nagy bunyók során egyébiránt valós időben tudjuk fejleszteni az egyes harcosokat is, ezáltal hol az ellenfelet ütjük, hol harcosaink speciális képességeire tapicskolunk rá, hol magára a bunyóst jelképező kártyára verünk egy nagyot, hogy erősebbé és jobbá tegyük, esetleg valamilyen új képességet akasszunk a vállára. A játék azonban ebből a szempontból rendkívül unalmas és önismétlő, hiszen nagyjából semmivel sem történik több dolog a meccsek alatt a 20. szinten, mint mondjuk korábban a harmadikon. Ez pedig bizony lelombozó tud lenni!

WWE Tap Mania játékteszt - 4. kép

A WWE Tap Mania ebből kifolyólag egy elég félresikerült próbálkozás, de tökéletes példája annak, hogy miként lehet nulla szavatossággal egy kellemes és időrabló mobiljátékot készíteni, hiszen bármennyire is ugyanaz a lényeg folyamatosan, ha egyszer belekóstoltál, nagyon nehéz kiszállni belőle. Éppen ezért pedig kijelenthető, hogy a játék elérte célját, csak éppen mi vágytunk egészen másra...

A WWE Tap Mania elérhető itt: Google Play | iOS App Store
2 hozzászólás

Chico

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

Vártam ezt a tesztet, de szerintem a játékot kihagyom. szomorú smiley

válasz erre

Bencus86

8 éve, 5 hónapja és 15 napja

De kíváncsi voltam már egy ilyen játékra. Hát nem egészen ezt vártam. röhögő smiley

válasz erre