Mint a korábbi Humble Mobile Bundle akcióknál, úgy természetesen a mostaniban is csak minimál árak és becsületkassza van, hiszen a befolyt bevétel jelentős részét jótékony célra fordítják a szervezők. Lássuk azonban az ajánlatokat!
A Humble Mobile Bundle 22 részeként 80 eurocent, azaz nagyjából 250 forint adakozását követően már három olyan nagyszerű játékhoz juthatunk hozzá, mint a Splitter Critters, a Star Vikings Forever vagy a Galaxy of Pen & Paper, de ha hajlandóak vagyunk növelni az adomány összegét 1200 forintra, akkor ehhez három további alkotás társul, így név szerint az Oxenfree, a Mushroom 11 és az Another Lost Phone: Laura's Story.
Ha egy kicsit még tovább emeljük az összeget, és kicsivel több mint 4 eurót, avagy 1300 forintot, illetve annál is többet adományozunk, ebben az esetben az említett hatos mellé még két nagyszerű mobiljáték, a Party Hard GO és a Death Road to Canada is csatlakoznak.