MobilGamermobiljáték magazin
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek.
Vissza a címlapra
2017.06.27.
HírAndroidiOSMobilTablet

A Nintendo megerősítette: még idén befut az Animal Crossing mobiljáték!

Hatalmas a kálvária a Nintendo háza táján egy ideje már készülődő Animal Crossing mobiljáték kapcsán, azonban Reggie Fils-Aime, a cég amerikai elnöke nemrégiben tisztába tette a dolgokat.

Maniac avatar
SzerzőManiac

Hatalmas a kálvária a Nintendo háza táján egy ideje már készülődő Animal Crossing mobiljáték kapcsán, azonban Reggie Fils-Aime, a cég amerikai elnöke nemrégiben tisztába tette a dolgokat.

A Nintendo megerősítette: még idén befut az Animal Crossing mobiljáték! - 1. kép
A Nintendo megerősítette: még idén befut az Animal Crossing mobiljáték! - 1. kép
A Vice magazinnak adott interjúban ugyanis Reggie megerősítette, hogy a korábbi pletykák és egyebek után most már biztosra vehetjük az Animal Crossing mobiljáték érkezését, valamint azt is, hogy a sokak által várt alkotás még az idei évben megjelenhet majd Androidra és iOS-re is.

Reggie elmondta továbbá, hogy a Nintendo nagyon elégedett a Super Mario Run és a Fire Emblem Heroes sikereivel, ami nagyszerű hír a számunkra, hiszen mindez azt jelentheti, hogy a japánok a jövőben további legendás sorozatukat is elhozzák a platformra.
GOOGLE HÍREK
Kövess minket, hogy ne maradj le!
A Mobilgamer legfrissebb hírei, tesztjei és érdekességei közvetlenül a Google Hírekben.
Követem
Gyors reakcióTetszett a cikk?
Közösség

Hozzászólások

2
2 hozzászólás

Chico

10 éve, 2 napja

Mondjuk megvagyok nélküle, de királyság hogy újabb tripla A jön mobilra! 🙂

válasz erre

Bencus86

10 éve, 2 napja

Nem rossz ez sem, de inkább a komolyabb Nintendo címeket várom! 😄

válasz erre