Androidon is elérhető lesz az őrült Amazing Frog?

2022. június 18.
1.5471
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A 2014-ben PC-re megjelent Amazing Frog? fejlesztőcsapata, a Fayju úgy döntött, hogy kiadja a programot Androidra is, ráadásul a nagygépes változat azóta megjelent összes extra tartalmát tartalmazni fogja a mobilos verzió.

Az Amazing Frog? a nevéhez méltóan egy békáról szól, aki semmi mást nem csinál, csak káoszt az Egyesült Királyság területén: körbe járja az utcákat, ballonokon felrepül az égbe, valamint ágyúkból is kilövi magát.

Ezen lehetőségeket azért tehetjük a játékbeli békával, mert a program teljesen nyitott, a sandbox stílus képviselője - gyakorlatilag beszabadulunk a helyszínre, és azt csinálunk, amihez csak kedvünk és fantáziánk van.

Állítólag a játékért évek óta könyörgött az Androidos tábor, azonban úgy tűnik, végre hallgató fülekre leltek ezek a kérések. Így már, ha valakinek a nyílt vízre is van igénye kimenni a játékon belül, nemsokára megteheti. A program valamikor idén fog Androidos hardverekre érkezni.

iOS-en már elérhető egy ideje, letölteni az AppStore-ból lehet, 1990 forintért.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

Chico

1 éve, 11 hónapja és 26 napja

Brutál ez a látvány. röhögő smiley

válasz erre

SamsungFan

1 éve, 11 hónapja és 26 napja

Ez nagyon ****. röhögő smiley

válasz erre

peter97

1 éve, 11 hónapja és 26 napja

Nagyon állat, bejön! röhögő smiley

válasz erre

Mendez

1 éve, 11 hónapja és 27 napja

De beteg játék. röhögő smiley

válasz erre