A Sonic, a sündisznó-sorozat társalkotóját, Yuji Nakát 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2,5 millió jenes (6,2 millió forint) pénzbüntetésre ítélték bennfentes kereskedelem miatt - az érintett felfüggesztett büntetést és csökkentett pénzbüntetést kér.
Yuji Naka 1984 és 2006 között kiemelkedő szerepet töltött be a Square Enix népszerű Sonic-franchise-ának fejlesztésében, majd 2018-ban csatlakozott újra. A Balan Wonderworld című platformon dolgozott, amit 2022-ben hagyott ott, mivel a játék kritikailag és kereskedelmileg is alulteljesített.
Még ugyanebben az évben beperelte a Square Enixet, "tisztességtelen elbocsátásra" hivatkozva. A tokiói kerületi ügyészség szintén tavaly, november 17-én letartóztatta Nakát a Square Enix két másik volt alkalmazottjával, Taisuke Sazakival és Fumiaki Suzukival együtt.
Azzal vádolták, hogy nem nyilvános információkkal való bennfentes kereskedelemmel foglalkozott, amely a 2020-as Dragon Quest Tact mobiljátékhoz kötődött. Naka állítólag 10 ezer darab Aiming részvényt vásárolt, mielőtt a játék nyilvánosságra került volna. December 7-én újra őrizetbe került, miután nagy értékben vett ATeam részvényeket a Final Fantasy VII: The First Soldier megjelenése előtt.
Yuji Naka elismerte bűnösségét a bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos vizsgálat során, az tárgyalás részleteit a tokiói kerületi bíróságon ma jelentették be, az ítélethirdetés várhatóan július 7-én lesz.