Disgaea, Parappa The Rapper és egy halom más mobiljáték érkezik a Sony-tól

2016. december 08.
9.1521
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo mellett a Sony is úgy határozott, hogy beszáll a mobiljátékok piacára, így megalkották ehhez a ForwardWorks névre keresztelt kiadót, majd tegnap este Tokióban be is jelentették az első alkotásokat, amelyekkel a japánok meg akarják hódítani a piacot.

Az első címek között nagyobb neveket, régi klasszikusokat és újdonságokat egyaránt találhatunk majd, és mindegyik kapcsán kiemelendő, hogy első körben Japánban jelenhetnek majd meg Androidra és iOS-rendszerekre, de a későbbiekben bizonyára a nyugati régiók sem maradnak majd ki belőlük.

Hogy mégis milyen mobiljátékokkal szolgál majd a Sony a ForwardWorks divízió részeként? Elsőként rögtön az őrült golfjáték, avagy a Hot Shots Golf mellékszálát jelentették be a rajongók számára, amely mellett készül még egy ügyességi alkotás What Did I Do To Deserve This, My Lord? címmel, de több japán szerepjáték is formálódik már, így mobiljátékként tér vissza az Arc the Lad, de a széria 20 éves évfordulójának alkalmából a Wild Arms is új résszel gazdagodik mobilon.

A Sony mindemellett nagyobb neveket és klasszikusokat is igyekszik újra elővenni, így jövőre várhatóan egy Parappa the Rapper mobiljáték is érkezhet, de a NIS közbenjárásával a Disgaea- és a Yomawari-sorozatok egyaránt ellátogatnak mobilokra.

A NIS mellett a Square Enix-et és a Level 5-öt is bevonta a buliba a Sony, és míg előbbi csapattól nem tudni mit kapunk, a Yo-kai Watch alkotói azonban Project FIELD címmel valamiféle kártyás alkotással szeretnének megörvendeztetni minket, amely lehetővé tenné, hogy a fizikailag összegyűjtött és az asztalra letett kártyák a kiterjesztet valóság részeként egy digitális felületen váljanak felismerhetővé és játszhatóvá.

Erről további részleteket még nem tudunk ellenben azt igen, hogy a ForwardWorks nemcsak kiadói, hanem fejlesztői tevékenységet is folytat majd, ennek megfelelően be is jelentették első saját alkotásukat. Ez az Aida of Sky and Sea címre hallgató játék, amelyet Sakura Taisen és Oji Hiori alkot, de pontos részleteit későbbre ígérték.









4 hozzászólás

peter97

7 éve, 11 hónapja és 7 napja

Megérkezett a profi videojáték mobilra. mosolygó smiley

válasz erre

Mordorer

7 éve, 11 hónapja és 8 napja

Ez a hónap híre mobiljáték fronton, ebben biztos vagyok! mosolygó smiley

válasz erre

marco

7 éve, 11 hónapja és 8 napja

Ó igennnnn! mosolygó smiley Végre. mosolygó smiley

válasz erre

Gólem

7 éve, 11 hónapja és 8 napja

YESSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS!!!!!!!! mosolygó smiley

válasz erre