Egy új karakter és a 2.0-s update is érkezni fog a Tower of Fantasyhez

2022. augusztus 25.
4.5891
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Hotta Studio nyílt világú fantasy MMORPG játékához hamarosan egy új hős érkezik szeptemberben, emellett bejelentették a készülő 2.0-s verziót, ami két új régiót is elhoz majd az animés szerepjátékba.

A játék új hősét, Frigg-t a Twitteren jelentették be, szeptember 1-jén fog ellátogatni Aida földjére. Frigg egy vöröshajú, SSR-rangú karakter, aki eddig csak a kínai verzióban volt elérhető. Igencsak fagyos személyiségnek ígérkezik, a kardjával képes az ellenfeleket lefagyasztani, továbbá egy jégmező is feltűnik majd a karakter körül.

Az új hős és a már javában zajló nyári eventek mellett egyéb újdonságokkal is készülnek a fejlesztők. Javában dolgoznak ugyanis a 2.0-s frissítésen, ami alapjaiban fogja megváltoztatni a játékot. Új régiók, új hősök, járművek fognak érkezni, természetesen vadiúj eseményeken is részt vehetünk majd, továbbá a gameplay is egy nagy javításon fog átesni.

Két új régióról már egészen biztosan tudunk, a Vera névre hallgató terület mellett egy cyberpunk "tükörváros" is feltűnik a legújabb előzetesben. Unatkozni egészen biztosan nem fogunk, jó látni, hogy a játék kezd magára találni és érkeznek hozzá a friss tartalmak.



Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

peter97

1 éve, 8 hónapja és 20 napja

Hamar abbahagytam, a chaterek tönkrebasszák. Nem is értem hogy lehetett így kiadni.. szomorú smiley Rohadt nagy csalódás.

válasz erre

fonemaker

1 éve, 8 hónapja és 21 napja

Mikee írta:
Bízom benne, hogy a csalókat kigyomlálják végre, mert az új frissítések eddig tényleg jónak ígérkeznek.
Én is mert kb már játszhatatlan állapotban van a játék. És ez nagyon gáz mert amúgy rohadt jó lenne.

válasz erre

Mikee

1 éve, 8 hónapja és 21 napja

SamsungFan írta:
Nagyon pörgetik a játékot! mosolygó smiley
Bízom benne, hogy a csalókat kigyomlálják végre, mert az új frissítések eddig tényleg jónak ígérkeznek.

válasz erre

SamsungFan

1 éve, 8 hónapja és 21 napja

Nagyon pörgetik a játékot! mosolygó smiley

válasz erre