Már elérhető mobilokon a körökre osztott JRPG játék, az Eroica

2022. augusztus 15.
4.3911
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A japán körökre osztott fantasy szerepjáték, az Eroica már globálisan is elérhető, Koreát, Japánt és Kínát kivéve a FourThirtyThree animés kalandjátékát mindenhol ki lehet már próbálni hivatalosan.

A sztori folyamán egy Isekai világot, az Arrier kontinenst fogjuk felfedezni, miközben rengeteg érdekes karakterrel fogunk összefutni az utunk során. A gyönyörűen megrajzolt fantasy világot 3D-ben, különféle visual novel elemeken, animés stílusú átvezetőkön keresztül ismerhetjük majd meg, a körökre osztott harcok pedig 2D-ben, oldalnézetben zajlanak.

Különféle puzzle feladványok, epizodikus tartalmak is várnak majd ránk, több mint 40 karakter közül tudunk majd választani, akik mindannyian kidolgozott háttérsztorival rendelkeznek, a szinkronhangokért pedig neves japán művészek felelnek. Emellett a Global Opening Payback Event esemény során az Eroica rengeteg játékbeli tárgyal is elhalmozza a játékosokat.

A japán körökre osztott szerepjáték Android és iOS-es eszközökön érhető el, az isekai animék rajongóinak mindenképpen érdemes tenniük vele egy próbát, mivel értékes jutalmak is járnak majd a regisztrációért és a bejelentkezésért cserébe.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

Bencus86

1 éve, 9 hónapja és 2 napja

Egy próbát mindenképp megér szerintem!

válasz erre

peter97

1 éve, 9 hónapja és 3 napja

Érdekes ez a stílus, amikor a JRPG is körökre osztott. Nekem nem jön be.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 9 hónapja és 3 napja

Meg is lesem!

válasz erre

Chico

1 éve, 9 hónapja és 3 napja

Már szedem is! Nagyon kíváncsi vagyok rá, hátha bármilyen újdonságot képes felmutatni.

válasz erre