Már megint érkezik a Star Wars a Mobile Legends-be

2022. június 20.
68.5281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Vannak kollaborációk, amiket nem lehet megunni - gondolhatták a Mobile Legends: Bang Bang fejlesztői, amikor ismét egy Star Wars együttműködésre adták a fejüket, egy éven belül immáron harmadik alkalommal.

Nagyjából tavaly nyáron volt az első összehuppanás, ahol Yoda és Darth Vader skinekkel bővült a játék, aztán év végén még több hőssel pakolták meg azt. A mostani kollaborációba már nem került ilyen menő skin, ugyanis a Kimmy - Storm Trooper ruci ütheti a virtuális markunkat.

Persze jutott más is, így van itt van Leomord "Inferno Soul", Alpha "Epic" és Claude "Mecha Dragon" skinje is. Sőt, a jó hír, hogy az összes eddigi skin is begyűjthető, így aki volt olyan galád, hogy az előző két SW eventet kihagyta, nem kell hogy búsuljon, magára kaphatja Darth Vader menő hacukáját is.

A játék "jó szokásához" híven csak kijelölt régiókban lesz elérhető, így Indonézia, Malajzia, Thaiföld, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Vietnám, Mianmar, Kambodzsa, Brunei Szultanátus, Laosz, Kelet Timor és Japán részesülhet a jóból. Úgyhogy marad a jó öreg VPN-es megoldás, ez esetben a szingapúri vagy a maláj szerverekre csatlakozzatok.

A mostani Mobile Legends x Star Wars együttműködés várhatóan július 3-án érkezik a játékba és nagyjából egy hónapon át tart majd.
3 hozzászólás

peter97

3 éve, 1 hónapja és 19 napja

Biztos már bejáratott kapcsolat, nem kell sokat melózni vele. röhögő smiley

válasz erre

Chico

3 éve, 1 hónapja és 19 napja

Megpróbálom VPN-en de az a baj hogy legtöbbször nagyon laggol. szomorú smiley

válasz erre

fonemaker

3 éve, 1 hónapja és 19 napja

Olyan fura nekem amikor ilyenekre engedélyt kapnak egy Lucasfilmtől. Olyan röhejessé teszi a Star Wars univerzumot.

válasz erre