Még nyáron megjelenik a mobilos Albion Online végleges változata

2017. március 05.
6.0841
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután majdnem egy teljes éve béta állapotban volt, a Sandbox Interactive bejelentette, hogy március közepén végre megjelenhet a mobilos Albion Online végleges változata is.

Erre napra pontosan 2017. július 17-én kerülhet majd sor, amit egy igazán jelentős frissítés, egy nagyobbacska kiegészítő előz majd meg, mégpedig a bétázók által régóta várt Galahad, aminek jóvoltából szinte teljes egészében átdolgozták a készítők az alkotást, hiszen ez a frissítés fogja felkészíteni azt a megjelenésre, de azért nem véglegesítik még ekkor az alkotást, mert előbb szeretnék letesztelni ezt a nagyobbacska bővítményt is.

Aki nem ismerné, az Albion Online egy teljes értékű sandbox MMO, amely a klasszikus középkori fantasy világot állítja a középpontba, méghozzá hajózással, kasztokkal, guildekkel, kereskedelemmel, harcokkal és mindazzal, amiről egy MMO-nak szólnia kell.

Az Albion Online egyébiránt PC-n kezdte életét, így aki ott kedvelte, illetve ismerte a játékot, az bizonyára mobilokon is imádni fogja.
1 hozzászólás

Santonio

8 éve, 7 hónapja és 11 napja

Most hallok róla először meglepett smiley de nagyon érdekel, ezt várom!

válasz erre