Az első fecske a sorban az 1942 lett, amely címével ellentétben még 1984-ben látott napvilágot, és egy klasszikus második világháborús repülős játékot takar, amelyben felső nézetből vehetjük át az irányítást egy repülőgép felett, hogy darabokra aprítsuk a velünk szembeszegülő ellenséges vasmadarakat
Az 1942 ranglistákkal, achievementekkel, casual és classic játékmódokkal, valamint maximálisan múltidéző élményekkel jelent meg az App Store és a Google Play kínálatában is, előbbi esetében 99 cent, a Play Áruházban pedig 389 forintos kezdőáron.
