A Lost Horizon- és a Secret Files-sorozat fejlesztője, az Animation Arts bejelentette, hogy a PC-n már megjelent point-and-click kalandjátékukat elhozzák mobilokra is, a sci-fi puzzle még az idén megérkezik.
A stúdió egy nemrég megjelent Facebook-bejegyzésben, - amelyben a Monolith Steamre való megjelenése óta eltelt hat hónapot ünnepelték, - azt írta, hogy az év második felében készül el a játék iOS-re és Androidra. A távoli jövőben játszódó címben Tessát, az Intergalaktikus Bányászati Vállalat dolgozóját irányítjuk, aki egy távoli bolygón ragadt.
Az előre renderelt hátterek és a klasszikus point-and-click játékstílus 3D-s karakterével a Monolith erősen visszautal a '90-es évek végének és a 2000-es évek közepének korszakára. A játékidőt 7-9 órának jósolták, egyelőre konkrét megjelenési dátum nem ismert, illetve az áruházi oldalak sem indultak el.