Óriási az érdeklődés a Diablo Immortal iránt

2022. június 03.
68.9151
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A 2018-as bejelentése óta finoman szólva sem él tiszavirág életet a Blizzard fejlesztette Diablo Immortal, azonban két napja elérhető, és máris egy óriási sikert könyvelhet el magának a széria első mobilokra is kiadott epizódja.

A rengeteg halasztás ellenére a Diablo Immortal kirobbanóan nagy siker lett, az amerikai App Store-ban ugyanis az első helyet szerezte meg, és ugyanaz igaz több mint negyven más régióra is, szóval az érdeklődés a legújabb Diablo kalandra hatalmas, a bejelentéskor lévő botrány ellenére is.

A játék támogat crossplayt, és cross-progressiont is, így akár a PC-s barátainkkal is együtt kalandozhatunk, sőt még mobilokon is van kontroller támogatás így semmi nem akadályozhat meg bennünket, hogy kipróbáljuk az új ARPG-t, amit letölthettek a Google Playen, és az App Store-on keresztül is.

A játékról tesztünket már olvashatjátok itt.

3 hozzászólás

Chico

1 éve, 11 hónapja és 19 napja

Szernitem ezen senki nem lepődik meg, aki kcisit is ismeri a játékok világát. mosolygó smiley

válasz erre

fonemaker

1 éve, 11 hónapja és 20 napja

Amilyen hype volt hozzá...

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 11 hónapja és 20 napja

Nem meglepő, az az igazság. mosolygó smiley

válasz erre