A Pokémon-játékok többségében az egyik legfontosabb és legkedveltebb funkció minden kétséget kizáróan az, hogy a játékosok lehetőséget kapnak a zsebszörnyek cserélgetésére, ami a Pokémon GO-ból egyelőre még hiányzik.
Bár a Niantic már tavaly megígérte, hogy jönni fog a lehetőség a tavalyi év legsikeresebb mobiljátékába, azonban ennek az ígéretnek már lassan egy teljes esztendeje, és változást nem igazán tapasztaltunk, de Tatsuo Nomura, a termék menedzsere egy interjúban most megerősítette a Polygon magazinnak, hogy a pokémonok cserélgethetőségének opciója még mindig napirenden van.
Amint azonban Nomura-san fogalmazott, ez a lehetőség megannyi problémát vetett fel számukra, hiszen nem szeretnék, ha például az emberek több száz mérföldről cserélni tudnának egymással, még ha alapvetően egy online játékról is beszélünk, ahol csak virtuálisan történik a csere.
Ez a gyakorlatban annyit jelenthet, hogy ha egyszer megvalósul a lehetőség, akkor a játékosok csak akkor tudnak cserélni egymással, ha személyesen is találkoznak, de Nomura szerint egyelőre még nem találtak olyan megoldást, ami nem ölné meg a játék egyensúlyát, és amíg nem lelnek rá a megfelelő alternatívára, addig nem is erőltetik a dolgot.