Raging Loop címmel vizuális novella érkezik Androidra a Werewolf-játékok koncepciójával

2021. április 19.
97.5221
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A KEMCO bejelentette, hogy egy vadonatúj vizuális novellát adnak ki Androidra Raging Loop címmel, melyre már élnek is az előregisztrációk, ebben a sztoriban pedig nagy hangsúlyt fog kapni a misztikum a történet keretein belül.

Egy pszichológiai horrorról van szó, amely lényegében a Werewolf-típusú játékok műfaját ölti magára. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy mindenki más szereppel van felruházva, mint mondjuk egy Town of Salemben vagy Among Us-ban, csak éppen itt vizuális novellába öntötték ezt a koncepciót.

Egy halálos körforgás kellős közepébe kerülünk a sztori szerint, és minden egyes loop során közelebb kerülünk majd a végső megoldáshoz, új utakat nyitunk meg, amely által gyorsabban elérhetjük a végkifejletet. Egyelőre még nincs megjelenési dátum, azonban az alkotás már PC-n, PS4-en és Switch-en is megjelent korábban.

Nézd nagyban ezt a videót!



előregisztrációk, ebben a sztoriban pedig nagy hangsúlyt fog kapni a misztikum a történet keretein belül.'>
3 hozzászólás

Ronalddo

4 éve, 5 hónapja és 19 napja

Hangulatos nagyon!

válasz erre

Bencus86

4 éve, 5 hónapja és 20 napja

Ez egész érdekes game.

válasz erre

Chico

4 éve, 5 hónapja és 20 napja

De jól néz ki!

válasz erre