Súlyos nehézségekre készülnek a PUBG fejlesztőjénél

2023. január 19.
57.0811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PUBG fejlesztője, a dél-koreai Krafton állítólag roppant nehéz pénzügyi helyzetre készül fel és olyan intézkedéseket tesznek, mint például a szervezet élén álló vezető fizetésének befagyasztása.

Január 19-én a Krafton beszélt az alkalmazottaival és megosztotta velük, hogy milyen irányt követ a cég 2023-ban. A vállalat vezérigazgatója, Kim Chang-han is azok közé tartozott, akik a szervezet vezetői juttatásainak befagyasztásáról szóló döntés mellett kardoskodtak.

Az előzetes beszámolók szerint a vállalat vezetői és alkalmazottai közül néhányan már az éves fizetésbefagyasztásra számítottak, ez azonban nem következett be. A csapat tervei között szerepel a kiadói képességek megerősítése, hogy több játék is megállja a helyét a piacon. A vezérigazgató így fogalmazott:

Olyan rendszerrel kell rendelkeznünk, amelyben több játék kerülhet a piacra. Az idei év nehéz helyzetet jelent a világgazdaság stagnálása miatt. De egyben lehetőség is arra, hogy hatékony szervezetet hozzunk létre. Mindent megteszünk, hogy ez megvalósuljon.


Az egyik tisztviselő azt is elismerte, hogy ezt a jelenlegi helyzetet "kritikus pénzügyi válságként" ismerik el. Ezért a vállalat több helyen is költségcsökkentést tervez, ebbe beletartozik az új alkalmazottak felvételi folyamatának csökkentése is.
2 hozzászólás

fonemaker

1 éve, 4 hónapja és 6 napja

A fejétől bűzlik a hal, egyetértek azzal hogy ott kell befagyaztani a fizut.

válasz erre

Mordorer

1 éve, 4 hónapja és 7 napja

Sosem értettem, ahol évekig milliós milliárdos bevételek vannak, azoknál hogy tud egy két nehezebb év bármilyen problémát okozni...

válasz erre