A kilencvenes évek első felében a legendás Myst túlzás nélkül történelmet írt, hiszen korábban még egyetlen videojáték sem kínált ennyire összetett, kizárólag fejtörőkre építő, filozófiai mélységekig leásó koncepciót.
Nem véletlen, hogy mindmáig példaképként tekintenek rá sokan, és bár voltak próbálkozások, de egyik sem tudta megugrani a nagy előd színvonalát, de a Mousecity most megpróbálkozik a nagy feladattal, ezáltal Faraway: Puzzle Escape címmel elérhetővé tettek egy játékot, amely minden téren az egykori Myst örökében jár, ezáltal 18 különféle templomromban kell ráakadnunk a rejtély nyitjára, amihez édesapánk naplójának elhullajtott oldalai is segítségül kell hívnunk.
A változatos fejtörők egész sorát garantáló Faraway: Puzzle Escape ráadásul részben ingyen letölthető az App Store és a Google Play kínálatából, így az első 9 pályát könnyedén átélhetjük szabadon, azonban ha a maradékra is fáj a fogunk, akkor azért bizony fizetnünk kell majd.