Új játszható karakter érkezett a Tower of God: New World világába

2024. március 02.
4.2751
A Netmarble, mint a Tower of God: New World kiadója bejelentette, hogy megjelent a legújabb főhősnő, Shilial, aki Zahard hercegnője és fő képességeként meg tud majd idézni egy hatalmas piros kígyót, amely minden ellenfelét felzabálja.

A teljes frissítés, amelynek keretein belül ezen heroina felett vehetjük át majd az irányítást, tartogat még számunkra más meglepetéseket is. Az alkotás története is bővül, immáron két, teljesen új epizóddal, név szerint a 7-2-es és a 7-3-as résszel.

Ezen história a Wangan Ja mondavilága köré fonódik és megannyi titkot rejt a felfedező kalandorok számára. Kapunk ezen felül egy mellékszálként funkcionáló cselekményt is, amelyben az újonnan érkező harcos múltjába utazhatunk vissza. Ezeken tartalmakon kívül hozzáférhetünk pár pvp alapú, limitált ideig elérhető küldetéshez is, amelyek során az ellenséges játékosok tornyai ellen kell majd megküzdenünk.

Az esetleges nyertes meccsekért járó jutalom között jelen lesz az Alliance Coin és a Suspendium is. Így aki krediteket akar magának gyűjteni, annak érdemes lesz belevágni ezen feladatokba is! Ha még nem próbáltad a játékot, a Tower of God: New World letölthető Androidra és iOS-re is.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

fonemaker

1 éve, 12 napja

SamsungFan írta:
És hol maradnak a cs*cs*k? röhögő smiley
Vannak helyette szexi lábak. mosolygó smiley

válasz erre

SamsungFan

1 éve, 12 napja

És hol maradnak a cs*cs*k? röhögő smiley

válasz erre

Mendez

1 éve, 12 napja

Veszélyes a kiscsaj! meglepett smiley

válasz erre