VEmpire: The Kings of Darkness - vámpíros mobiljáték érkezik a Habsburg uralkodókról

2017. augusztus 20.
5.4291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár születtek már érdekes ötleteket felvonultató mobiljátékok a múltban is, a VEmpire: The Kings of Darkness azonban alighanem magasan viszi a prímet, az alkotás ugyanis egy vámpíros témát boncolgató, gyűjtögethető kártyajátékként mutatkozott be.

Már ez önmagában különleges koncepciót jelentene, azonban a fejlesztők itt még nem álltak meg, az alkotás ugyanis egy alternatív történelmet mesél el nekünk, amelyben a Habsburg uralkodócsalád jelesebb tagjairól kiderül, hogy egytől-egyig félelmetes vámpírharcosok voltak, akik mellett a játékban félelmetes szörnyek is helyet kapnak, sőt harcolnak is egymással.

A VEmpire: The Kings of Darkness összes lapja eltérő képességű harcosokat vonultat fel, de a szokásos csapda- és varázskártyák is helyet kaptak köztük, méghozzá a megszokott szabályrendszer társaságában, de esetünkben nem is annyira a játékmenet, mint a különc koncepció viszi majd el a hátán az alkotást.

Hogy mikor lehet majd belekóstolni ebbe a különlegességbe a gyakorlatban? Egyelőre nem tudjuk még pontosan, hiszen bár a játék állítólag augusztusban a Steamen már kapható lesz, de a fő platform még mindig az iOS, szóval arra sem kell már túl sokat várni rá. Amint tudunk valamit, írjuk!

Nézd nagyban ezt a videót!



1 hozzászólás

SamsungFan

7 éve, 9 hónapja és 2 napja

Hát... Egynek jó max.

válasz erre