Beszéljünk a metaverzumról! Hogyan fogja befolyásolni a mobiljátékokat?

2021. december 05.
130.5531
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság rengeteget hallani egy olyan hangzatos szóról, mint az úgynevezett "metaverzum". Hihetetlen, hogy milyen gyorsan utat tört magának ez a jelenség, hiszen gyakorlatilag ha az ember nem követte folyamatosan a híreket, akkor tényleg úgy érződött, hogy egyik pillanatról a másikra hirtelen minden cég ezzel kezdett el foglalkozni. Merthogy így is lett: a Facebook és több nagy cég is elhivatottan dolgozik ezen. De mi ez a metaverzum, és ez hogyan befolyásolhatja majd a mobiljátékokat? Lássuk!


Leginkább úgy lehetne leírni a metaverzumot, mint a Ready Player One című film megtestesülését. A játékosok, felhasználók AR és VR szemüvegek segítségével kerülhetnek be egy közösségi térbe, ahol tulajdonképpen létezik ez a virtuális valóság. Azontúl, hogy mondjuk itt elindíthatunk egy játékot, akár olyan hétköznapi dolgokat is tehetünk, mint hogy lecsekkoljuk a Facebookot.

Merthogy bizony a metaverzum végső célja ez lesz: létrehozni a virtuális, összefüggő közösségi teret. Maga a koncepció ma már egyáltalán nem tűnik annyira elrugaszkodottnak, lévén a Fortnite például évek óta igyekszik egy ilyesfajta közösségi teret kialakítani, csak azért az még messze van attól, hogy metaverzumnak lehessen nevezni. De a játékosok néztek ott már együtt filmet, buliztak is, élő koncerteken vettek részt.

Beszéljünk a metaverzumról! Hogyan fogja befolyásolni a mobiljátékokat? - 2. kép

Nyilván ez a metaverzum dolog annyira új még, hogy nehéz felfogni, hogy mennyi pozitívuma és negatívuma lesz, egy azonban biztos: szépen lassan közeledik a megvalósulása. Igen, még nincs készen ilyen jellegű produktum, viszont rengeteg nagy cég azon ügyködik, hogy megvalósuljon. Főleg most, hogy az NFT-k és a kriptovaluták még inkább beitták magukat a hétköznapokba.

No de hogy hathat ki ez az egész magára a mobiljátékos iparra, de akár általánosságban a játékiparra? A múlt héten fejtettük ki bővebben egy cikk keretein belül az úgynevezett "play-to-earn" alkotások fogalmát, melyeknek a konkrét lényege, hogy pénzt kereshetsz azzal, hogy nyüstölsz egy programot. A metaverzumban ezek a play-to-earn játékok még gyakoribbak lesznek.

Beszéljünk a metaverzumról! Hogyan fogja befolyásolni a mobiljátékokat? - 3. kép

Hiszen gondoljatok csak bele: a metaverzum, ha megvalósul, akkor lényegében egy "második életet", egy virtuális életet fog biztosítani. Ahol bizony pénzt fognak költeni az emberek. És itt jön be a kriptovaluták és az NFT jelentősége, ami virtuális, kvázi megfoghatatlan, ezáltal tökéletesen beleillik a metaverzum alapfilozófiájába, miszerint minden csak virtuális.

És hogy mi alapján borítékolhatjuk azt, hogy garantáltan lesznek emberek, akik fizetnek majd ebben a metaverzumban? Elég csak megnézni azt, hogy a mostani játékok hogyan szereznek bevételt. Már régóta nem a játékeladások dominálnák, hanem a mikrotranzakciókból származő őrült nyereségek. És amint kialakul ez a metaverzum, sokan lesznek, akik mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy a második életük a lehető legcsilivilibb legyen.

Beszéljünk a metaverzumról! Hogyan fogja befolyásolni a mobiljátékokat? - 4. kép

Biztosan lesznek ugyanúgy játékok, mint most. Jöhet bármiféle friss trend, a hagyományos gaming nagyon-nagyon sokáig nem fog még eltűnni, a mi időnkbek legalábbis biztosan nem. Meg fog férni a metaverzum mellett, viszont arra is lehet készülni, hogy sok alkotás össze lesz kötve valamilyen formában a metaverzummal, főleg ha az Apple is belevágja a fejszéjét a projektbe. Ott ugyanis az Apple Arcade-del minden adott, hogy összekössék.

Ugyanakkor nagyon fontos itt kettő dolgot leszögezni: egyrészt nem a mobiljátékokat fogja első körben érinteni a metaverzum megjelenése, hanem a PC-s szoftvereket. Másfelől pedig még ott is nehézkesen fog effektíve mainstreammé válni a dolog, ugyanis kell egy kifogástalan internet kapcsolat, egy high-end hardver, valamint egy ütős VR / AR headset is. Ami nem két fillér.

Beszéljünk a metaverzumról! Hogyan fogja befolyásolni a mobiljátékokat? - 5. kép

Úgyhogy nincs miért aggódni, nem fog egyelőre változni semmi, de a kanyarban van az újdonság szele, amit nem elutasítani kell, és kézzel-lábbal hadakozni ellene. Nem lesz ez feltétlenül egy rossz dolog. Csak tudni kell itt is majd helyén kezelni a dolgokat.
4 hozzászólás

Ronalddo

2 éve, 6 hónapja és 2 napja

Őszintén remélem hogy sehogy. röhögő smiley

válasz erre

SamsungFan

2 éve, 6 hónapja és 3 napja

Cukorbáró úgyis elb*ssza ezt is, mint mindent amibe belefog. Egyedül a fb vált be, az is lopott. röhögő smiley

válasz erre

fonemaker

2 éve, 6 hónapja és 3 napja

Érdekes ez az egész de egyelőre még nagyon fikció számomra.

válasz erre

Mendez

2 éve, 6 hónapja és 3 napja

Remélem hamarabb kinyírják ezt a projektet, mint hogy bármibe is beleszólhatna. Már csak az hiányzik hogy a mobiljátékunkba is beleszóljon a fb.

válasz erre