Dead by Daylight Mobile (2023) játékteszt

2023. március 23.
95.3921
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagy örömmel fogadtam, hogy új kiadást kap mobilokon a Dead by Daylight, mert bármennyire is érdekelt, sosem tudtam rávenni magamat a játékra. Megjelenésekor pár meccset nyomtam benne, de tovább nem tudott lekötni. A NetEase Games által készített második próbálkozásra pedig pont emiatt vártam, hátha meghozza a kedvem. Nos, mindannak ellenére, hogy szuper folytatás készült, engem személy szerint pont ugyanazok a dolgok zavarnak most is, mint a legutóbb.


Az asszimmterikus videojátékok műfaja 2017-ben lett igazán felkapott, amikor megjelent az Illfonic játéka PC-re, a Friday the 13th képében. Pontosabban egy, a Péntek 13 filmek világára épülő multi készült, amiben a Jason kergette a menekülő túlélőket. Ez a formula azóta mit sem változott, mindig van egy gyilkos és azok a túlélők, akik előle menekülnek.

A Behaviour Interactive 2016-os sikere volt a PC-s Dead by Daylight, benne rengeteg más horrorból átvett túlélővel és nagyon sokféle gyilkossal. 2020 áprilisában jelent meg először mobilokra a DbD és én akörül játszottam vele utoljára, mert meguntam azt, hogy mindenki a gyilkossal akart lenni.

Ez felvetette azt a gondot, hogy gyilkos nem tudok lenni, mert az mindig volt valaki és túlélő sem, mert annak meg senki sem jelentkezett. Érdekes paradoxon.

Állj csak meg, szívem!

Állj csak meg, szívem!


Ezekkel a negatív, múltbéli sérelmekkel vágtam bele az újra kiadott verzióba és be kell valljam, szerintem már látványban is sok minden változott. Biztosra veszem, hogy most sem fog 20+ órákra lekötni engem és velem együtt még sokakat ez a játék, mert sokan talán nem tartják annyira szórakoztatónak ezt a műfajt, és éppen ezért lep meg, hogy mégis mennyire jól mulattam a játékban.

Tulajdonképpen sokszor azt sem tudtam mit csinálok, csak tettem, amit tennem kellett. Ami pedig ennyire bevonzott, az nem más, mint a lehengerlően szép játéktér és végre technikailag rendben levő játékmenet, valamint hogy jelentősen javult a hangminőség. Fejhallgatóval érdemes átélni ezt az élményt, a lehető legmagasabb grafikán és képfrissítéssel, mert úgy fogunk csak igazán horrorisztikus hangulatba kerülni.

A tesztben elhelyezett képeken csupán normál grafikai beállítások mellett futó 60fps látható, ami még videón sem adná át a grafikát, nem hogy képeken - a maxra húzás sokkal durvább. A játékmeneten biztosan történt némi csiszolás, most már sokkal könnyebben el lehet menekülni halálos fegyverrel megtámogatott vendégünk elől, de hozzáteszem néha aztán nagy mutatvány lesz végleg lerázni.

MÚKODJ!

MÚKODJ!


Nyilván másik hús-vér játékos irányítja a gyilkost is, de a másik oldalra pillantva tényleg durván utol lehet érni a menekülő kis szerencsétleneket, na de... Néha úgy szórakoztak velem, hogy nem azon röhögcséltem, mégis hogy csaltam őket tőrbe, hanem hogy ők hogy tették meg ezt velem.

Bámulatos látvány volt egyik-másik játékos között a csapatmunka és bár vannak térképek, ahol irreálisan magas gaz nő ahhoz, hogy megtaláljam őket, még ott sem a játékra voltam mérges. Élveztem gyilkosként is kaszabolni és túlélőként is generátort szerelni. Mert ugyebár a generátorok szerelésével tudjuk kinyitni a menekülésül szolgáló ajtót.

Poén volt az is, hogy milyen ruhákba öltöztek a játékosok és milyen uniformist vásároltak a gyilkosok. Hatalmas élvezet maga a játék, kivéve akkor mikor 3-4 percig kellett várnom arra, hogy gyilkosként szállhassak alá a meccsbe és hányszor 10 másodpercbe telt ugyanez túlélőként...

Ennek csúnya vége lesz...

Ennek csúnya vége lesz...


De ha már itt tartunk, túlélőként ezerszer jobb volt játszani. Kiszúrni a gyilkossal a leborítható fadarabokkal hatalmas poén, utána lehet, hogy a játék brutalitása miatt az én vérem spriccelt literszámra a képernyőre, de ez egy ilyen játék.

A már most rendelkezésre álló iszonyatos mennyiségű képesség pedig méginkább a túlélőkkel való próbáim számát erősítette. Erre nem térnék ki, mert tényleg annyi féle van, hogy érdemes mindet kitapasztalni és felfedezni saját magának mindenkinek.

A gyilkossal való játék közben kicsit úgy éreztem magam, mint aki nem is tudja miért van ott. Lomhán szalad és értem én, hogy a fegyvere miatt előnyben van, de mégis csak 4 embert kell levadászni. Szóval picit fárasztó volt a gyilkos, de no problem, mert túlélő senki sem akart lenni, szóval oda bőven többet dobott a játék.

Csúnyabácsi közeleg

Csúnyabácsi közeleg


Nagyon élveztem a megújult Dead by Daylight Mobile-t és örülök, hogy egyre több játékról tudom ezt elmondani az évben. Úgy látszik, hogy március végére felpörögnek a dolgok, de lesznek még itt izgalmas dolgok.

Pont gondoltam is, hogyha itt nem tudtam gyilkos lenni, ugrok a Pokolba a nemrég megjelent Mighty Doom miatt, reméljük az jobban sikerült, mint a hasonló stílusú Tomb Raider. A Deady by Daylight Mobile pedig nem kihagyhatatlan, de ugyanakkor vétek lenne elmenni mellette sok-sok órányi próba nélkül.

A Dead by Daylight Mobile letöltése itt: Google Play | iOS AppStore
5 hozzászólás

Mendez

1 éve, 8 hónapja és 9 napja

Nagyon rákattantam! röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 8 hónapja és 10 napja

Hétvégén elleszek vele, de félő hogy túlságosan rákattanok. röhögő smiley

válasz erre

Chico

1 éve, 8 hónapja és 11 napja

Már szedem is, ezzel elleszek hétvégén! mosolygó smiley

válasz erre

zsenikém

1 éve, 8 hónapja és 11 napja

Már az eredetit is imádtam, heteket öltem bele. Szerintem most megismétlem. röhögő smiley

válasz erre

peter97

1 éve, 8 hónapja és 11 napja

Hát mi a franc történik, jönnek a jobb játékok végre? röhögő smiley

válasz erre