Az Appmagic adatai szerint, még a legoptimistább bevételekkel számolva is azonban mind a négy cím kereskedelmi kudarc. Az Assassin's Creed Mirage 279 ezer letöltésből 221 ezer dolláros (81 millió forint) bevételre tett szert, vagyis körülbelül 5750 játékos fizetett a teljes verzió feloldásáért.
A Resident Evil 4 710 ezer letöltésnél tart és eddig körülbelül 347 ezer dollárt (127,6 millió forint) hozott, így a megjelenés óta eltelt hat hónap alatt mindössze 15 ezer ember oldotta fel. A Village körülbelül 817 ezer letöltéssel és 420 ezer dolláros (154,5 millió forint) bevétellel áll, nagyjából 34 ezren vettek még a teljes változatot.
A Death Stranding az Appmagic becslése szerint eddig 348 ezer dollárt (128 millió forint) keresett, ami azt jelenti, hogy körülbelül 23 ezer letöltésnél tart. Andrei Zubov, az Appmagic tartalomért felelős vezetője arra hívta fel a figyelmet: a prémium indie mobiljátékok általában 5-10 dolláros áron kaphatók, ez az árkategória jobban illeszkedik a mobiljátékosok átlagos költési szokásaihoz.