Pár napon belül egy új hőssel bővül a Tower of Fantasy

2023. január 06.
4.3941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Hotta Studio továbbra is próbálja friss tartalmakkal ellátni a gacha MMO, a Tower of Fantasy játékosait, egy friss előzetesben ugyanis bemutatkozott az animés szerepjáték legújabb hőse, a leányzóra pedig már csak néhány napot kell várnunk.

Amennyire vártuk a Tower of Fantasy-t a tavalyi évben, akkora csalódás lett végül a játék, viszont plusz pont a fejlesztőknek, hogy továbbra is próbálják menteni a menthetőt. A november végi 2.1-es frissítés után számos újdonsággal kezdi majd meg az új esztendőt a Tower of Fantasy, Annabella néven ugyanis egy új Simulacrum karakter érkezik.

A hősre nem is kell sokat várni, Annabella január 12-én debütál majd a játékban. Annabella egy "tüzes" SSR Flame DPS hősnek ígérkezik, mesterlövészként a távolból szedi majd az áldoztait. Tüzes gránátja és füstbombája segítségével tisztes távolságban tud maradni az ellenfelektől, a puskáját pedig fel tudja tölteni, hogy erősebb támadásokat hajtson végre.

Annabella január 12-én érkezik a játékba, természetesen addig sem fogunk unatkozni, érkezett ugyanis egy új játékmód Void Abyss néven, emellett számos újévi event, esemény és megszerezhető ajándék vár majd ránk a Tower of Fantasy varázslatos világában.

Nézd nagyban ezt a videót!



2 hozzászólás

Mordorer

2 éve, 6 hónapja és 15 napja

Bögyös néni.

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 6 hónapja és 16 napja

De jó videó van hozzá!

válasz erre