Final Fantasy VII: Ever Crisis
Sajnos az idei évben el kellett engednünk a Final Fantasy VII: Ever Crisis megjelenését, a bétát ugyanis eltolták jövő évre. Jó hír viszont, hogy 2023-ban belevethetjük majd magunkat a adrenalindús harcokba mobilokon is. A Final Fantasy szériából ismerős karakterek, szereplők a mobilos epizódban is visszatérnek, a hetedik epizód sztorija vár majd ránk ezúttal mobilokon. Ütős látványvilág, mobilokra szabott irányítás, számos választható karakter és legyőzendő boss, valamint pörgős összecsapások várnak majd ránk, a zárt béta pedig valamikor 2023 nyarán indul.
Minden a játékról: Final Fantasy VII: Ever Crisis hírek, cikkek
Etheria: Restart
Az Etheria: Restart egy szétesőben lévő virtuális valóságba kalauzol el majd minket, a látottak alapján az animés látványvilág és a körökre osztott játékmenet is kiemelkedő lesz. Egy érdekes kártyás mechanika gondoskodik majd a gacha-faktorról, számos hős közül választhatunk majd, a körökre osztott harcok pedig igencsak taktikusnak és látványosnak ígérkeznek. Cyberpunk környezet, változatos ellenfelek, bossok, single-player és PVP játékmódok várnak ránk a játékban, az Etheria: Restart 2023-ban debütál majd mobilokon.
Minden a játékról: Etheria: Restart hírek, cikkek
Eversoul
Nincs új év gacha-játék nélkül, az Eversoul pedig minden tekintetben kielégíti majd a stílus rajongóit. Bájos animelányokat gyűjtünk majd be a csapatunkba, a játék nagy hangsúlyt fektet a karakterek és a játékos közti kapcsolat kialakítására. Az animés látványvilág kifejezetten mutatós, tennivalók tekintetében sem vall szégyent a játék, PvP arénák és különféle PvE dungeonök egyaránt lesznek. Kedvenc lánykáinkat egy egyedi kártyás mechanikának hála saját paklikba is rendezhetjük, a történet folyamán pedig jobban is megismerhetjük majd őket.
Minden a játékról: Eversoul hírek, cikkek
Assassin's Creed: Codename Jade
Idén igencsak elhalmozott minket Assassin's Creed-játékokkal a Ubisoft, többek között egy új mobilos spin-off epizódot is kapunk Assassin's Creed Chornicles: China címmel. Az ókori Kínában játszódó epizódban egy általunk megalkotott karakterrel hajthatunk majd végre orgyilkosságokat. Az eddig látottak alapján a parkour elemek mellett lesz majd elég újdonság a mobilos epizódban, villámgyors kombókat, valamint különféle képességeket vethetünk majd be. Látvány terén sem vall szégyent a játék, reméljük, tényleg kézbe vehetjük majd jövőre!
Minden a játékról: Assassin's Creed: Codename Jade hírek, cikkek
Battlefield Mobile
Régóta várjuk már a mobilos Battlefield epizód eljövetelét, idén szerencsére volt lehetőségünk kipróbálni a Battlefield Mobile béta verzióját. Habár a játék továbbra sem tökéletes, számunkra továbbra is az egyik legjobban várt mobilos FPS. Számos vezethető jármű, változatos pályák, fedezékrendszer, valamint több karakterosztály vár majd ránk, emellett rengeteg testreszabható fegyverrel és kiegészítővel szerelhetjük majd fel a bokorugrónkat. A Battlefield Mobile jövő év elején érkezik, reméljük addigra kijavítják a hibák nagy részét!
Minden a játékról: Battlefield Mobile hírek, cikkek
Rainbow Six Mobile
Jövőre a Ubisoft népszerű taktikai lövöldéje is megkapja a maga mobilos portját, az eddig látottak alapján pedig a Rainbow Six Mobile nem is vall majd szégyent. A konzolos nagytestvér minden jó tulajdonságát megörökli majd a mobilos verzió: rombolható környezet, különféle speciális kütyük, számos operátor és 5v5-ös taktikus összecsapások várnak majd ránk. A klasszikus helyszínek ugyanúgy elérhetőek lesznek mobilokon is, jó hír viszont, hogy jóval pörgősebbek, rövidebbek lesznek a mobilos összecsapások. A Rainbow Six Mobile előreláthatólag jövő év elején érkezik, reméljük, hogy a Ubisoft nem okoz majd csalódást!
Minden a játékról: Rainbow Six Mobile hírek, cikkek
Call of Duty: Warzone Mobile
Idén a Call of Duty: Warzone 2 konzolokon és PC-n nagyot robbantott, a hatalmas sikert pedig jövőre könnyedén megismételheti a mobilos verzió. Számos újdonsággal, 120 fős mérkőzésekkel, változatos fegyverarzenállal, lodautokkal és a nagytestvér Verdansk térképével debütál majd a Call of Duty: Warzone Mobile, a változatos helyszíneken pedig ismerős operátorokkal harcolhatunk majd az első helyért. A mobilos lövölde 2023 május 15-én landol majd, kíváncsian várjuk, hogy hogyan teljesít a Battlefield Mobile ellen.
Minden a játékról: Call of Duty: Warzone Mobile hírek, cikkek
Arena Breakout
Az Arena Breakout első látásra az Escape From Tarkov mobilos átiratának tűnik, a taktikus, "lassabb" játékmenetével 2023 egyik nagy meglepetése lehet majd a program. A realisztikusra vett játékmenet a számos választható fegyverrel gondoskodik majd a kellő kihívásról, a látvány pedig egészen elképesztőnek ígérkezik. Az Arena Breakout jelenleg az egyik legszebb, legélvezhetőbb, legösszetettebb és legnehezebb FPS játéknak ígérkezik a piacon, a realisztikus harcok és a számos újdonság 2023 legjobban várt játékai közé repítették a programot.
Minden a játékról: Arena Breakout hírek, cikkek
Zenless Zone Zero
A Genshin Impact készítői jövőre ismét megmutatják, hogy mitől is működik egy külső nézetes akció-RPG. A Zenless Zone Zero egy lepusztult, posztapokaliptikus városi környezetbe visz majd el minket, változatos képességekkel megáldott hősök közül választhatunk majd. A harc nagyon fluidnak, "folyamatosnak" érződik már most, a küldetések pedig különböző tv-s képernyőkből, szintekből állnak majd össze, amik egymástól nagyban eltérnek majd. Az animés látványvilág szinte garancia a sikerre, kíváncsian várjuk, hogy a Genshin Impact után képes lesz-e jövőre ismét meglepni minket a miHoYo.
Minden a játékról: Zenless Zone Zero hírek, cikkek
The Division: Resurgence
Jövőre ismét bebarangolhatjuk majd a káoszba fulladt New York utcáit, érkezik ugyanis mobilokra a The Division: Resurgence. A mobilos változat az észvesztő látványvilág mellett hangulatában is megidézi majd a nagytestvért, számos játékmód, PvE és PvP harcok egyaránt várnak majd ránk, sőt, a Dark Zone is tárt karokkal fogadja majd az odatévedő "szerencséseket". A sztori sok tekintetben kapcsolódik az előző részekhez, visszaköszönnek jól ismert karakterek. Számos ügynök, változatos képességek és rengeteg loot vár majd ránk, csak győzzük kivárni 2023-at!
Minden a játékról: The Division: Resurgence hírek, cikkek
Star Wars: Hunters
Listánk első helyezettje sajnos már többször halasztásra került, már a tavalyi legjobban várt játék díját is sikeresen megnyerte. A Star Wars: Hunters kapcsán kicsit félünk az esetleges csalódástól, habár az eddig látottak alapján ígéretesnek tűnik a Messzi-Messzi Galaxisban játszódó program. A Star Wars univerzum hőseivel kaszabolhatunk majd kedvünkre, a későbbiekben pedig számos játékmód, pálya és új karakter is elérhetővé válik, sőt, még a Huttball is elérhető lesz. Az Erő legyen velünk és ne kelljen csalódnunk!
Minden a játékról: Star Wars: Hunters hírek, cikkek
Ezek lennének a mi legvártabb játékaink 2023-ban. Természetesen ezeken kívül rengeteg új debütálás várható jövőre mobilos fronton, úgyhogy mindenképp osszátok meg velünk a kommentek között azokat a játékokat, amiket ti hiányoltok a listáról.
Ezzel a cikkel pedig lezárult 2022-es év végi összesítőink listája, így nincs más hátra, mint minden kedves mobilgamer olvasónak
Mobiljátékokban és mobilgamer olvasásban gazdag Új évet
kívánni! Köszönjük hogy velünk tartottatok idén is, reméljük jó szokásotokat az új évben is megtartjátok - mi itt leszünk és továbbra is prezentáljuk a legfrissebb mobilos híreket és a legjobb teszteket!